Irodalmi-művészeti túra. 2009. október 2-3-4

Irodalmi-művészeti túra, 2009 október 2-3-4.
Sugárkankalin Turisztikai Egyesület (Nógrád megye, Börzsöny)

2009. október 2.
15-órától érkezés, gyülekezés Drégelypalánkon, szállások elfoglalása
16-órától a Dejtári Tájház megtekintése, népviseletes öltözetek bemutatója, kóstolás, Dejtárról szóló film megtekintése
18-órától: "Boszorkány éj" Börzsönyi boszorkányok és betyárok - Végh József előadása Drégelypalánkon. Vacsora, kemencés lepénysütés, borozgatás.

2009. október 3.
9.30-tól Borsosberény bemutatkozik.
11-től Vártúra a Drégelyi várhoz, várbemutató.
14-től ebéd, Nagyoroszi település bemutatkozik.
15.30-tól a Honti Szüreti Felvonulás megtekintése, látogatás Kolozsvári Grandpierre Miklós festőművész-szobrásznál, és Egyházy Gábor keramikusnál. Vacsora Drégelypalánkon.

2009. október 4.
9-től orgonajáték a pataki katolikus templomban, pataki kézművesek, alkotók bemutatkozása a Kalász-házban, a Gézengúz Néptánc Csoport bemutatkozása.
10.30-tól a horpácsi Mikszáth kúria megtekintése.
12-től az Érdekvadkerti Helytörténeti Gyűjtemény megtekintése.

Minden program és belépő ingyenes!!!! Vacsora, ebéd 1000Ft/fő, szállás 2500Ft/fő.

Regisztráció: szeptember 29-ig az info@sugarkankalin.hu címen. Bővebb felvilágosítás: 0620-621-7483

Majális

Az egész programot nem, de a táncosok fellépését láttuk tegnapelőtt a majálison Nagyorosziban. A ballagó nyolcadikosok nagyon szép koreográfiájú keringőt mutattak be osztályfőnökük, Szőke Endréné Bogi nénivel együtt, akit természetesen Endre bácsi kísért. Ugyancsak szép táncot láthattunk az alsó tagozotosoktól is. A Pásztor testvérektől, Viktóriától és Gergőtől egy frenetikus rock and roll táncot láthattunk, hatalmas sikert, nagy tapsot zsebelhettek be érte. A néptáncosok az óvodásokkal kezdtek, majd a nagyobbak és végül a legnagyobbak, a Börzsöny Néptáncegyüttes lépett ki a közönség elé a mostanában táncolt csiki táncaikkal, dalaikkal. A napsütés ellenére bírták az ütemet, és sikerük, a nagy taps sem maradt el.

További sok sikert a táncos gyerekeinknek és Kati néninek is.

Újabb blogom

Ajánlom minden Nagyorosziban internetet használó figyelmébe az új blogomat, amiben igyekszem majd csakis Nagyoroszit érintő kérdésekkel foglalkozni.

www.kozosugyek.blogspot.com

Szent György napi kihajtás, Kacár tanya, április 25.

Hatodik alkalommal került megrendezése a Szokolya határában elterülő Kacár tanyán a Szent György napi kihajtás. Ilyenkor terelik az állatokat először az évben a tavaszi legelőre s kezdődik meg a szokásos munka a juhokkal, s egyéb jószágokkal odakinn. A napot Végh József helytörténész és Szablyár Péter a Tájház Szövetség vezetője, nomeg Lénárt István a tanya gazdája nyitotta meg. Díszvendég Pál István tereskei dudás volt, de feltűnt a résztvevők között több ismert arc is, így például Gyenes Tamás bernecebaráti fafaragó és felesége, akik fel is léptek mátrai énekkel, furujaszóval. Fellépett még a Váci Néptáncsoport is, no meg a Görömbő kompánia, akik mesébe szőtt táncot mutattak be. A Tatros-Csemerke gyimesi népzenét szolgáltatott, Bella Péter és barátai dél-dunántúli és alföldi népzenével szolgált, táncoltak a Zuglói Aranylábúak, és énekeltek a Szokolyai Dalárda tagjai. Egész nap lovagoltatás, népi mesterségek bemutatója zajlott, kenyeret sütöttek, főtt a bográcsban az étel hozzá. Mi feleségemmel árusítani mentünk ugyan, de igencsak jól éreztük magunkat itt, s a nap végén a gazda invitált bennünket jövőre is, így ott leszünk!

Csodálatos helyen fekszik a tanya, mindenkinek csak ajánlani tudom, ha tehetik, látogassanak el oda, ezzel is támogatva a hagyományőrző házaspár és barátaik munkáját.

(A képen a Váci Néptánccsoport fellépése)

A legújabb "mű", április 22.

Ma készült el ez a kétfakkos, kétzsebes, 30x40 centiméteres, fekvő, vállszíjas akatáska. Feleségének tervezte és készíttette el velem az érsekvadkerti Adame Károly tanár úr, és mondhatom, jól összedolgoztunk mi ketten. A végeredmény szép, és ha jól gondolom, egy életet kiszolgál ebből a vastag övbőrből készült táska. Jó egészséget hozzá.

III. Művészetre Hívás Napja, Nagyoroszi, április 17.

Immáron (Nagyorosziban) harmadik alkalommal rendeztük meg a Művészetre Hívás Napját. (Idén csatlakozott az eddigi megrendezők listájához a távoli Szigethalom is.) Az általános iskolában versmondóversennyel kezdődött a nap. Az alsósok és a felsősök külön versenyen mérték össze előadói képességüket, és elmondhatom, nagyon tehetséges gyerekeink vannak! Aztán a versmondás után elkezdődtek az idei évi programok a gyerekeknek: én barackmag-sípot készítettem a kisebbekkel, de volt még gyurmázás, festés, rajzolás, meseolvasás, néptánc, gyöngyfűzés is. Aztán az ebédidő után ugyanezt folytattuk a HEMO-ban, de kiegészítve varrással, goblenezéssel is. Nálunk a napot egy kiadós vihar, no meg a HEMO színpadán a Volfram együttes rock-koncertje zárta.

Jó nap volt, de ennek ellenére csak zsörtölődöm egy kicsit: Míg a Nagyoroszi Önkormányzati vezetők (polgármester és a képviselők) nem értik meg azt, hogy a morális és gazdasági válság egyetlen és hosszú távú megoldása helyi szinten a kultúrában, a kulturáltságban, a tudásban, a Köz műveltségében van, addig egy ilyen programot legnemesebb szándékunk ellenére is csak szegényesen és kis létszámmal tudunk megrendezni. A mostani napra szinte semmilyen anyagi támogatást nem kaptak a szervezők, csak a helyszínt vehettük igénybe ingyenesen. (Már hagyományosan ingyen dolgoztam és adtam az anyagot a munkához én is, mint ahogy azt évek óta teszem!!)

Kevés az egy falu vezetése részéről, hogy "hülyegyereknek nézve" (mert ahogy tapasztalom szerintük csak hülyegyerek lehet az, akinek van ebben a világban valami jobbító szándéka!) vállonveregeti és engedi dolgozni azokat, akik tenni akarnak egy közösség kialakulásáért!!! Míg oda nem állnak egyenként és mindannyian a szervezők, résztvevők mellé, addig ebben a faluban nem lesz közösség, és látható, érezhető fejlődés!!! Meglátásom szerint most nagyon rossz irányba halad a kis falum, Nagyoroszi!!

És hogy valami jóval zárjam a bejegyzésemet: A Sugárkankalin települései közül Drégelypalánkon, Dejtáron, Ipolyvecén, Érsekvadkerten, Patakon szintén szép és tartalmas programok zajlottak e napon.

Köszönet illeti a tanári karból Kissné Unatényi Katalint, Megyeri Attiláné Kriszti nénit, Kozák Simon Katalint, Szőke Endréné Bogi néni tanárnőt, Vigyinszki Attila tanár urat (akik megszervezték e napot az iskolában) és mindazon tanárokat, akik örömet okoztak a gyerekeknek. Köszönet Záhorszki Mónika munkájáért is.

(A képen a felső tagozatosok legjobb versmondója, Pásztor Gergő látható.) Mégtöbb kép a http://picasaweb.google.com/eleanorr66/2009Aprilis17MuveszetreHivasNapjaNagyoroszi címen

Húsvéthétfő, április 13.

A Drégelypalánki Művelődési Ház munkatársai kitűnő programot szerveztek azoknak, akik nem tartják a szó szerinti néphagyományt, s nem járják a falujukat, városukat, rokonaikat, hogy megöntözzék a leányokat, asszonyokat. Húsvéthétfőn délelőttre túrát szerveztek a drégelyi várhoz, amit Géringer Péter vezetett. Indulás a drégelypalánki Várkapitány étterem elől volt. Ám a csoporton kívül is nagyon sokan indultak neki a meredek útnak, hogy feljussanak a várhoz. Ott aztán nagyon sok máshonnan, például Nagyorosziból odarándulóval találkoztak.

A Scaffer-kúthoz kitelepült egy főzősátor, amiben laksát, dedellét, és gulyáslevest sütöttek-főztek a hozzáértő asszonyok. Mindeközben a szemben felállított kézműves-sátrakban lehetett tojást festeni, bőrözni, nemezelni, mézeskalácsot festeni, papírt hajtogatni, fát faragni a gyerekeknek. De ugyancsak a gyerekekre gondolva, több kiló csokitojás lett eldugdosva a környező erdő bokrai alatt, fatuskóin, amit aki talált, befalhatott. Mondanom sem kell, az egyik legkedveltebb program volt ez a gyerekeknek. Kötélhúzás, beszélgetések, túrázás, lovaskocsizás, húsvéti tesztlap kitöltése színesítette még a napot, amire nagyon sokan jöttek el Szlovákiából, így pl. Zselízről, Ipolyságról, Léváról, de voltak Szegediek, Győriek, Leányfalusiak, Budapestiek is szép számmal. Ez a földrajzi messzeségre fittyet hányó többszáz fős csapat (legalább ötszáz ember megfordult aznap a Schaffer-kútnál) azt is bizonyítja, hogy azok, akik nem locsolkódnak, azok szeretnek e napon, amikor már verőfényben sétálhatnak, szóval szeretnek túrázni, kirándulni a természetbe s a feltámadás örömét a rügyfakadásban, a zöldülő erdőben, rétben megtalálni! Egy új hagyomány kialakulásának vagyunk tehát részesei, amihez a szervezőknek, kitalálóknak gratulálok, s magunknak, a résztvevőknek sok erőt, kitartást kívánok.

(A képen a tojáskeresők egy csapata.)

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0903. száma

A tartalom:

3. o.: Azok a régi éjszakák; (Ketykó István verse)
4. o.: Hol vannak a Márciusi Ifjak?; (Pongrácz Ágnes verse)
6.-13. o.: Lovagi cím a herencsényi mesemondónak; (Végh József képes beszámolója)
14.-15. o.: Reggel, délben, éjjel; Csikász István emlékére; Őzike szaladt; (László Péter versei)
16.-20. o.: A bácskai rokon; Simli; (Kovács T. István írásai)
22. o.: Nem térek vissza; (Szájbely Zsolt írása)
24.-38. o.: Utazás; (Százdi Sztakó Zsolt írása)
40.-41. o.: Az orvos meg a pap; Agresszió; (Zsitvainé Borsos Irén írásai)
42. o.: Az öreg; (Kontra Marika Szvíta verse)
44.-45. o.: A hallgatás elenyészik; Késésben; Noteszlapok 2009; (Végh Tamás versei)
46.-47. o.: Mint a letűnt Nap csókja; (Móritz Mátyás verse)
48.-56. o.: A jövőnk Írmagja; (Borsi István írása)
58.-59. o.: Humánerőforrás és csoportterápia; Emléktábla már a város; Ügyfakadás; (Forgács Miklós írásai)
60.-68. o.: Családregény: II. rész; (Hohol Barnabásné írása)
70.-82. o.: A túlélés mérlegén: Negyedik fejezet; (Bíró Pál Tibor írása folytatásokban)
84.-91. o.: Most látható a természetben: 4. rész, április; (Balog István képes természetismereti rovata)
92.-95. o.: Auditor: Kétszáz méter nemzeti program; A templomi cipő; Körbe-körbe; (Szávai Attila írásai)
96. o.: „…mik vogymuk…; (Székács László verse)
98. o.: Húsvét Hévízgyörkön; (Hörömpő Gergely verse)
100.-103. o.: Elnyújtott sípszó; Nyúlszőrkalap; Darabolt vírsli; (Kő-Szabó Imre írásai)
104. o.: Papa; (Nagypál István verse)
106.-107. o.: Emlékek a padlásról; Holt Költők szelleme; (Pintér Gábor versei)
108.-109. o.: Beszámoló;
110.-113. o.: Könyv-, CD ajánló;
114.-119. o.: Programajánló;
120.-121. o.: Felhívás;
122. o.: Pályázat;

E havi lapszámunkat a Romhányban élő és alkotó Terman Sándor kőfaragó alkotásainak képeivel díszítettük. A szobrok megtekinthetőek voltak március hónapban a rétsági Művelődési Ház kiállítótermében, képeink e kiállításon készültek.

Spangár-díj átadás, Rétság, április 10.

A rétsági Könyvtár olvasóterme adott helyet arra, hogy az idei Költészet Napja alkalmából a Spangár András Irodalmi Kör által alapított díjat átadjuk az arra érdemeseknek. 17 órakor Majer Szilvia fuvolajátékával vette kezdetét az ünnepség, majd Varga Nándorné könyvtárigazgaztó megemlékezése hangzott el, aztán Végh József ismertette az idei pályázat részleteit, s adta át a díjakat. Mint a díjak általában, csak a legelsőkről szólnak, de a többiek is nívós, jó színvonalú művekkel pályáztak az idén, erre jó példa az antológia anyaga.

Próza kategóriában az idei Spangár-díjas alkotó Majorosné Jósvai Éva, vers kategóriában pedig Videcz Ferenc érdemelte ki a díjat, Dovák B. József művész-tanár tűzzománc plakettjét.

A díjak átadása után először az új Spangár-díjasok alkotásaiból, majd az antológiában szereplők műveiből adott ízelítőt Kelemen Ágnes, Majer Szilvia, Pekáryné Mindszeti Csilla, Varga Nándorné és Szájbely Zsolt.

A messziről jött vendégek jó hangulatban borozgattak Videcz Ferenc Baranya-aranya boraiból, majd egészen kilenc óráig beszélgettünk néhányan a Zulu teraszán, nem akartuk magára hagyni Csengődi Pétert (Csegát), akinek ekkor ment a busza Budapestre.

Kár, hogy sokan hamar elindultak haza, de megérthető, hiszen még Szegedről is megtisztelték a díjátadást jelenlétükkel.

A képen a két idei Spangár-díjas gratulál egymásnak.

Bornyubűr tarisznya

Ma készült el véglegesre ez a bornyubűr tarisznya. Az eredeti, néprajzi tárgyhoz tk. a méreteiben, felépítésében hasonlít, a különbség csak annyi, hogy azok széle varrva van. Én fűztem a széleket, és díszként egy négyes gömbfonásos, bőrgobra végződő csüllöngőt tettem rá. A vállszíja marhacsonton kapcsolódik a tarisznya testéhez.

Hogy tetszik kendteknek? Viselnék? A napokban még készülnek a társai, borjubőrből és lóbőrből is! Már le vannak szabva a tarisznyák. Hejj, milyen jó lesz ebbe hordani a mezőre a szalonnát, kinyeret!

No, Isten ádja kendteket!

(Már gazdára talált)

"Tiszán innen - Dunán túl" Országos Népdaléneklési Minősítőverseny, Budapest, április 4.

Tegnap, azaz szombaton kora reggel indultunk neki a nagy útnak kocsimmal, heten: Három felnőtt kísérő, a Pásztor anyuka, én, és Megyeriné Kriszti tanárnéni, aki felkészítette a gyerekeket. No és a négy gyerek, Siklai Fanni, Siklai István, Pásztor Viktória és leányom, Krasznai Sára. (A Siklai gyerekek édesanyja a "nagy Juszti" és Juszti testvérük a keresztapjukkal Pesten csatlakoztak hozzánk.) A négy gyerek egy csapatot alkotva már túljutott a megyei megmérettetésen, így bejutottak a kiseggyüttesek országos döntőjébe!

A Néprajzi Múzeum adott helyet a jeles eseménynek. Reggel negyed kilenckor érkeztünk meg Pestre, Viktória még igencsak cidrizett a csípős levegőben, de a napra kiállva már felmelegedett a csapat annyira, hogy megnézzük az 56-os emlékművet, a Kossuth szobrot és a Parlamentet is kicsit közelebbről. Kozák-Simon Katalin is csatlakozott hozzánk, ő a másik felkészítő tanára a csapatnak. Kilenctől regisztráció, ahol minden fellépő gyerek egy szendvicset, egy csokit és egy üveg vizet kapott, természetesen azon felül, amit mi, a kísérők vittünk. A megnyitón szép énekek, érdekes megnyitószövegek hangzottak el. A megjelenteket köszöntötte Dr. Fejős Zoltán a Néprajzi Múzeum igazgatója, Jókainé Molnár Katalin megbízott főosztályvezető, és Germánné dr. Vastag Györgyi a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke is. A műsort a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének hallgatói adták, énekelt még Havay Viktória, és a Zornica Bolgár Hagyományőrző Együttes szép táncot mutatott be az aratásról, kenyérkészítésről. Aztán három helyszínen kezdetét vette a verseny!

A mieink a Díszteremben versenyezhettek, a zsűri három tagú volt, tagjai: Sebestyénné Farkas Ilona, Dr. Juhász Katalin és Eredics Gábor. Negyven produkciót hallgathattunk meg, fele-fele volt az arány a kiseggyüttesek és az énekegyüttesek között. Csodálatos produkciókat hallhattunk, én közvetlenül a zsűri asztala mögött ültem, s láttam, ahogy a ritmusnak, a zenének engedve járt kezük-lábuk.

A verseny után majd három órás szabadprogram következett a díjosztásig. Elmondom, hogy néhány perccel csúsztunk csak le arról, hogy bejuthassunk soron kívül a Parlamentbe is, de a dísztermi program kis csúszása miatt a csoport minket nem várt meg. No sebaj, helyette lementünk a Kossuth-térre. Láttunk egy filmforgatást, egy éhségsztájkoló csapatot, a gyerekek a József Attila szobornál vidámkodtak egy kicsit, aztán elkomorultak a Duna-parti vascipőknél. Együtt néztük a Dunát, ami most nem dinnyehéjat, hanem pet-palackokat visz hátán, rengeteg hajót láttunk, a rakpart felől szép fehér a Parlament, és csodálatos volt az idő is, sőt, már majdnem meleg.

A Néprajzi Múzeumban aztán megnézhettük az állandó kiállítást, a gyerekek kézműveskedhettek, majd három óra körül a zsűri kiosztotta az okleveleket, elmondta az eredményeket. A Börzsöny Általános Iskola Kiseggyüttese kiemelt arany oklevelet kapott, a húsz induló csapat közül ezt rajtuk kívül csak még egy együttes kapta meg. Ez Nagyoroszi, és a nagyoroszi énekes-néptáncos gyerekek eddigi legnagyobb sikere!!! Gratulálok én is hozzá!!! A szülőknek, tanároknak is!!!

A díjkiosztó után még bábszínházi előadás is várta az ottmaradókat, ám mi hazaindultunk, mert így is nagyon hosszú és fárasztó volt a nap. Ráadásul Öcsi, azaz Siklai István alaposan megfázva jött a versenyre, lázcsillapítóval, gyógyszerekkel lett csak képes fellépni!

Szép nap, szép eredmény! Sok ilyen napot még mindannyiunknak!!

VII. Palóc mesemondó verseny, Balassagyarmat, március 28.

A VII. Palóc mesemondó verseny második fordulóját Balassagyarmaton, a Művelődési központban rendezték meg szombaton. Délelőtt 10 órától az óvodások versenye zajlott, a zsűri az Ilinyből már ismert Agócs Gergely, Szászi Zoltán, Limbacher Gábor volt s a három férfiút erősítette egy hölgy is e napon, Fábián Edit Rozsnyóról. A zenét Környei Alice énekes és leánya, Burovincz Laura (csellista) szolgáltatta, méltóságot, színt, humort adva a fellépők és a mesék közötti "holtidőnek". A színpadon állt a "mesélőszék", és egy asztal, két székkel, lócával, amiket Egri István fafaragó, Gránátalma-díjas, a Népművészet Mestere készített. Csodálatos palóc mintavilágú, áttört-faragott támlájú ülőalkalmatosságok ezek, amik nem csak az ülést szolgálják, hanem a szemet is gyönyörködtetik.

Sorra jöttek a színpadra az óvodások, s a gyermeki lélek tisztaságából kaphattunk ízelítőt akkor, amikor még romlatlan lelkesedéssel, és igazi játékossággal adták elő a meséket. Igaz, volt, aki ujjai köré tekerte a szoknyáját mese közben, de ez nem jelentett problémát. Az első díjat megérdemelten Doman Flórának adta a zsűri, aki már óvodásan úgy mond mesét, hogy csak na! Biztosan látjuk még sokat! De a többiek is megérdemelték a díjakat és az okleveleket, hiszen szép teljesítményt adtak, mikor megnevettették a közönséget. Az eredményhírdetés után majd három órás szünet következett, mikor is az ilinyiek jóvoltából a szereplőket, és a zsűrit megvendégelték egy ebéddel. Mi Évával addig megnéztük a földszinten Győrfi Sándor szobrász plakettjeit, kisplasztikáit, bronz szobrait, majd a Nyírjesbe mentünk ki, hogy a tavaszi napfényt, no meg a friss levegőt élvezzük s megnézzük, van-e már kapás a horgászok botján, pezsdül-e az élet odakinn? Hangutánzó szajkót, trillázó madarakat, nyitnikéket, kis halakat, csobogó vizeket láttunk, jelentem, van élet a Nyírjesben!

Délután ugyanezzel a zsűrivel gyűlt össze a kompánia az előadóteremben, hogy a nagyobbak, s a felnőttek mesemondását is megnézzük. Megtisztelte a versenyt három, Palócország Örökös Mesemondója is, így a közönség soraiban foglalt helyet Vereczki Jánosné Ilinyből, Bartus Józsefné Herencsényből, és Pál István Tereskéről. Gyakorlatilag Vereczki Jánosné "máriás" énekével, Bartus Teri néni meséjével, és Pál Pista bácsi dudanótáival vette kezdetét a délutáni verseny. A fiatal mesemondók illően megsüvegelték a három "öreget", volt ott virág, meg puszi csőstül! A 7.-8. osztályosok, majd a középiskolások jöttek sorba s mondtak jobbnál jobb meséket. Aztán az igazi érdekesség, a felnőttek versenye következett. Miért ez az érdekesebb számomra? Mert azt gondolhatnánk, felnőtten az ember csak modorosan, előadva tud mesét mondani. Nem! A szereplők bebizonyították, hogy ugyanolyan gyermeki lélek lakozik bennük, mint a fiatalabbakban, hiába a ránc az arcon, vagy az ősz hajszál a fejen, bajuszon! A meséhez, akárcsak a hithez, gyermeki lélek kell, s ez nekik megadatott! Köszönet érte a Teremtő Úristennek! A szünetben (amit alig akart engedélyezni a zsűri) az ilinyiek által készített s ide ajándékba hozott lekváros buktát, túrós táskát eszegethette mindaz, aki csak foggal bír. Olyan fínom volt az hajják! Sajnálhassák, hogy maguknak nem jutott! Majd máskor tessék odagyönni!

Az eredményhírdetésig aztán felváltva mesélt Pál Pista bácsi, és Bartus Teri néni, de nem csak mesélt, még a Pista bácsi dudanótájára táncot is roptak a mesemondók! Meg kell említenem Csernák Antalnét, aki Nógrádsipekből jött, de csak közönségnek, viszont felkérték, énekelje már el azt a balladát, amit úgy tud. Egy "Rózsa Sándoros" balladát énekelt el, úgy, hogy megállt a levegő a teremben!! Köszönet érte!

Az eredményhírdetést ismét Agócs Gergely és Szászi Zoltán vezényelte le, most sem került egyetlen díj sem illetéktelen kézbe! Gratulálok minden résztvevőnek, szervezőnek, és meg is köszönöm ezt a csodás élményt, amit aznap kaptunk! Köszönöm!

Hijjnye, már csak egy híjja vót a napnak! Maguk! Hát hun vótak kendtek? He?

Végh József könyvbemutatója Salgótarjánban, március 25.

Végh Józseffel, és feleségemmel Évával a Szerdatársaság meghívására Salgótarjánba utaztunk, ahol József legújabb könyvét mutattuk be az érdeklődő közönségnek a CafeFrei irodalmi kávéházban. Tarjánban csatlakozott hozzánk Majcher Tamás régész, a szécsényi Múzeum igazgatója, (ő is szerepel a kötetben) ugyanis terveink szerint hárman tartottuk a bemutatkozást. Majcher Tamás a drégelyi vár feltárásáról, régészeti munkáiról, eddigi állagmegóvásáról tartott előzetesen egy diavetítéssel egybekötött előadást, majd én mondtam el Végh József szakmai önéletrajzát (ami nem is egyszerű feladat, például a publikációs listájának felsorolásába bele sem kezdtem, mert akkor nem maradt volna idő másra), majd mint moderátor, kérdéseket tettem fel Józsefnek, amik segítségével be tudta mutatni a Szondi György és Drégely vára emlékezete című új kötetét. József sokat beszélt a vár történelméről, Szondi életéről, de mondandója inkább a tragikus 1552-es eseményről és annak máig tartó hatásairól szólt. Mindmáig megihleti a művészeket (írókat, költőket, képzőművészeket) a drégelyi tragikus ám egyben hősi példamutatás, de az élet egyszerűbb részeiben is szinte lépten-nyomon talákozunk egy Szondi utcával, egy bélyeggel, amin Szondi képe van, egy iskolával, ami Szondi nevét viseli. A drégelypalánki legendákat is sorbavette ugyanúgy, ahogy a későbbi korok irodalmi ábrázolásait is. Még ma is napról napra több anyagot kap, amivel kiegészítheti majd a kötet második kiadását. (Itt Tarjánban is kapott egy, a Drégely várat érintő drámát egy itteni kutatótól.)

Újabb tervei között Végh József megemlítette, hogy már szinte nyomdakész a Cinka Pannáról írott kötete, ami a tervei szerint egy-két hónapon belül kézzelfoghatóvá válik. A most bemutatott kötetből két vers is elhangzott, amiket a Szerdatársaság két fiatal versmondója adott elő.

Az est a FreiCafé egyik asztalánál, a Szerdatársaságnak fenntartott asztalnál folytatódott, ahol Végh József eddig megjelent könyveit és a legújabb kötetét vásárolhatták meg az érdeklődők, s dedikáltathatták azt Józseffel.

VII. Palóc Mesemondó verseny, március 21. Iliny

VII. alkalommal került megrendezésre szombaton Ilinyben a Palócország- Meseország VII. Palóc Mesemondó Verseny. (A verseny kiírása megtalálható volt a Börzsönyi Helikonban is.) Az ilinyi művelődési házban beindították a két cserépkályhát, hogy a szép számú érdeklődőnek a mesék hallgatósa okozzon "libabőrt" s ne a hideg. Össze is gyűlt a nagyteremben annyi ember, hogy egy balha se tudott vóna táncolni, mert nem volt hely neki se. A mesemondásra jelentkező gyerekek ügyesek, talpraesettek voltak, szép népviseletekben, cifra ruhákban, feldíszített mesékkel, ünneplőbe öltözött lelkekkel. A kísérők, a szülők és az érdeklődők még nem is gondolták, mekkora élményt ad ez a nap nekik!!

Dovinics Ottó polgármester késett egy kicsit, így az alpolgármester asszony, Veres Béláné megnyitója után az Ilinyi Hagyományőrző Csoport énekelt népdalokat, s egy tagja egy balladát mondott el. Ezután Jakus Juli által megtervezve, szervezetten léptek színpadra a mesemondó gyerekek. A mesemondókat színpadra szólította, ott megbeszéltette (azaz izgalmukat elfeledtette) Écsi Gyöngyi, aki népdalénekléssel, mesemondással foglalkozik. (Nem mellékesen református lelkész.) A zenét tárogatón, dudán, tekerőn, tilinkón, furuján, dobon Kováts Marcell szolgáltatta. Mindketten a Felvidékről érkeztek. Hoppá!! Majd elfeledtem bemutatni a zsűrit, akiknek bevonulása adta a jelet az egész nap kezdésére! Három férfiember ült az asztal mellé, sorrendben Szászi Zoltán költő, Agócs Gergely zenész, énekes, mesemondó, és Limbacher Gábor néprajzkutató. (Agócs Gergely és Szászi Zoltán ugyancsak a Felvidékről jött ide hozzánk, így akár egy felvidéki találkozó is lehetett volna a mesemondó verseny.) (Csak megemlítem, hogy mintha Szőcs Gézát is láttam volna a nézők között.) Szóval: A gyerekeken egyáltalában nem látszott, hogy izgulnának. Rutinos mesemondók jelentkeztek a versenyre, olyanok, akik nem először álltak színpadon. Sorra előkerültek a palóc mesék, és más egyéb népmesék is. A kiírás szerint a szervezők, a zsűri örült annak, ha palóc mesével és palóc tájszólással adta elő valaki a meséjét, ám nem volt kizáró ok az sem, ha már "modernül" beszélt az a gyerek. Igaz, Agócs Gergőnek is az otthonról hozott tájszólás tetszik jobban, nem a felvett, csak a mesemondás idejére használt "palóckodás". És ebben igaza is vagyon! (Még egy érdekesség: Agócs Gergely nem bírta már látni tovább a különféle módon feltett kalapokat, ezért a résztvevő kalapos fiúknak egyenként igazította legényesre, kondás fajtára, csikós fajtára, urasra, parasztosra a kalapot a fejükön. A nagyoroszi résztvevőnek azt mondta, na, ennek már majdnem ember formája van!) No, megérkezett a polgármester úr is kis késéssel, ő is üdvözölte a megjelenteket, s a hagyományőrzés szerepére hívta fel a figyelmet. Zötyögött, zakatolt a verseny, közben daltanulást is beiktatott Écsi Gyöngyi, példájul ilyet: "Tavasszal a béka kuruttyol a tóba,/ nem parancsol az ember se rosszba, se jóba./ Kurutty, kurutty, kurutty, kutykurutty,/ te csak mindig mesélj, ne aludj!" Vagy kiszámolót, példájul ilyet: "Angyal, kangyal, mikula, / nyolc dob meg egy pikula./ Irgum burgum, parafin,/ Ince-pince, te vagy kinn."

A legfiatalabbak kategóriája után a zsűri döntésre vonult vissza, no meg egy ebédre. Mi magunk is megebédeltünk a díszes kompániával egyetembe, először a zsűri, a szereplők, majd a felnőtt kísérők. (Megintcsak egy érdekesség: Az alpolgármester asszony és a fellépő hagyományőrzők is ott sürögtek-forogtak az ételt kiszpolgálók között, s nem esett le a gyűrű az ujjukról. Talán példájukat követhetné sok, csak a beszédével "munkát" végző közszereplő is! Nem itt tartanánk, annyi szent!) Közben egy különteremben kézműveskedhettek az arra vágyók, készíthettek gyertyát méhviaszból, szabhattak, ragaszthattak, gyöngyöt fűzhettek. Ebéd után a kicsik díjkiosztójával kezdetét vette a délutáni program. Minden gyerek kapott valamiféle ajándékot, több első és második helyezett lett, akik három napra meg lettek hívva nyárra, Kétbodonyba.

Aztán a nagyobbacskák léptek színpadra, akár egy ringlispílben, egymást követték a jobbnál jobb előadások, mesék. Legislegutolsónak a Nagyorosziból érkezett Siklai István (Öcsi) került színpadra. Écsi Gyöngyi még meg is táncoltatta egy kicsit, erdélyi motívumokat mutatott be Öcsi, aki eldicsekedett néptáncos tudományával. (Jól tette!) A mesemondása se volt rossz, annyira nem, hogy egy hajszállal csúszott csak le az első helyről, s lett második, de ő is megy idén nyáron Kétbodonyba.

A második korcsoportosok eredményének eldöntésére visszavonult a zsűri, és addig gyerekjátékokkal múlatták az időt a szereplők, a nézők. No, meg Écsi Gyöngyi énekelt, és Kováts Marcell tárogatózott, tekerőzött. A díjkiosztás után Limbacher Gábor utószavával, és Vereczki Jánosné, Palócország Örökös Mesemondójának énekeivel zárult a VII. Palóc Mesemondó Verseny első fordulója. A nagyon jó hangulatú napot sokáig emlegetni fogjuk! Ilyen rendezvények is mutatják azt, hogy a népi hagyományaink, a mesék, népdalok, táncok egyenrangúak a modern kor kulturális felfogásában favorizált "művészeti ágakkal", sőt, az emberségre, hazaszeretetre, tisztességre, a közösségben gondolkodásra szinte csak ezek taníthatják meg manapság a fiataljainkat!

Szombaton, mácius 28-án második forduló Balassagyarmaton a Művelődési Házban! Úgy e, ott lesznek kegyelmedék?!

Pócspetrinek volt egy vize...

Pócspetri és Kispetri települések az 1800-as években még víztől elzárva, száraz földúton megközelíthetetlenül, külön léteztek. Pócspetri körül egyébként is mocsaras részek, vízállásos rétek, és a mélyen fekvő részeken apró tavacskák jelezték, hogy a Kárpát-medencében a víz az úr. Ám lehet a víz az úr, ha a sok apró emberke erejét összeadva erősebb, mert ha szükségleteinek kielégítéséhez földterületre van szüksége, akkor lecsapol, szelídít, mederbe terel, hogy legyen szántó, hogy legyen „élet”, s hogy a marhájának legyen télen is mit ropogtatnia a jászolból. Mert élni kell! Az isteni parancs szerint az ember fontosabb a környezeténél, az emberi élet több, mint a „vadállatok” élete, mióta uralma alá hajtotta a földkerekséget.
No, hogy mondandómat ne feledjem: A Kispetrit és Pócspetrit elválasztó vadvizeket az 1800-as évek végén egy épített patakmederrel lecsapolták, elvezették, s ezzel ismét győzött az ember, újabb területet nyert a mezőgazdasághoz, a telkekhez, az építésekhez. Összenőtt így hamarost Pócspetrivel Kispetri, aminek szerves része lett, sőt, később a vízelvezető patak túlsó részén, Kispetriben alakították ki a „közöst”, a téeszcsét, a fóliatelepet, állattartó telepeket, és persze itt nőtt a legjobb dohány, és itt piroslott a legszebb alma is. Emberi dolog ez a természetátalakítás, kár moralizálni rajta, hiszen az embernek épp az élettér az egyik legfontosabb kincs ezen a világon. Annak kialakításhoz pedig bizony sokszor nem gondolja végig tetteinek következményeket, vagy épp tudatosan vállalja azokat, s még jó az az eset, amikor nem visszafordíthatatlan átalakításokat végez. Ám végzett, végez, és végezni fog. Mindig, míg csak él!
Nevesincs „folyó” lett ez a pócspetri vízelvezető, ám a Máriapócsi főfolyamba torkollik, ami a Lónyai-csatornába, ami pedig a Tiszába. Így lehet aztán a névtelen kis vízgyűjtő patakocskából Európa egyik legnagyobb folyamának, majd a Fekete tengernek része, amiben már nehéz elkülöníteni, hogy melyik vízcsepp származik Pócspetriből. A kis patakocska a „nagy egész” része lesz, a léte így kap értelmet, így hoz hasznot az embereknek s visz hírt arról, hogy a vízgyűjtő területeken is élnek emberek, ukránok, szlovákok, magyarok, szerbek, románok, bolgárok. Gyerekkoromban ebben a vízelvezető „folyóban” oly sokat játszottunk, amiről szinte beszélni sem lehet! Mégis megpróbálom.
Mi a „Cserében” laktunk, ami a falu (déli-délnyugati részén) három utcából álló új telepe volt. A „Csere” utcái a „Csikósra” futottak ki, egy rétre, aminek a kellős közepén folydogált a „folyó”. A neve talán a „csíkos”-ból alakult ki, ugyanis a rétet átszelő patak még a gyerekkoromban is telve volt csíkkal. A „Csikós” a gyakori tavaszi magas vízállástól alaposan elöntve, szinte embermagasságúvá növesztette a vadvirágok, a gyógynövények, a sás, a vadsóska, és más egyéb növény szárait. Míg intenzív legeltetés is volt a faluban, addig a „Csikós” a falu egyik legelőjeként szolgálta a Közt. Ám, amikor olyan mértékben lecsökkent a legelő jószág száma a faluban, hogy közös legeltetésre már nem volt mód, (vagy nem tudtak gulyást megfizetni) minden állattartó gazdának, aki kérte, ki volt „mérve” egy-egy darab a „Csikósból”, amin a kevéske saját jószága téli takarmányának való szénáját megtermelhette, lekaszálhatta. A „Csikós” szélén állt a csordakút, egy igazi gémeskút vályúval, aminek vize szinte állandóan tele volt békákkal, jelezve, hogy ivásra tökéletes minőségű. Ittuk is, ha arra járva, kimelegedve a játéktól, megszomjaztunk. Öröm látni álmaimban, amikor a hatalmas termetűeknek tűnő férfiak, Sónyák János, Novák András, Oroszi Ferenc, Pekk András, Csé Herczku József, Pundzsák József, Lencsés Ferenc és a többiek nekikezdtek a kaszálásnak a „Csikósban”: Csengő hangú kaszájukat élesre fenték a „fenkűvel”, amit az oldalukon lógó tehéntülökben, vízben tartottak. Így ugyanis kevésbé marta az acélt a kő, csak élezte. Hallom ma is, ahogy a kövér „fűbe” belevág a kasza, a hersegő hangot, ahogy lendül a parasztkézben, s nyomában pedig egyre gyűlnek a „rendek”, a földre fektetett szénának való. Soha nem fogtam kaszát a kezembe egészen 1990-ig, amikor is ezekre a mozdulatokra visszagondolva, magam is rendre vágtam (és szinte azonnal úgy, ahogy illik) a kecskéimnek a szénának valót. Amikor a fű száradt, és a szélirány a házsorok felé hozta az illatot, semmihez sem hasonlítható élményben volt részünk. Az a csodás, száradó fűillat, szénaszag minden más falusi szagot elnyomott! A gyógynövények, a vízimenta illata elnyomta a disznóólak orrfacsaró bűzét, a trágyahalmok erjedő savanyúságát! Ráadásul a meg nem ázott száraz széna a legcsodálatosabb eledel télen a marháknak, lovaknak, egyéb kérődzőknek, s nem csodálom azt sem, ha a szénapadlások bódító illatában annyi „szerelemgyerek” fogant annakidején, falun, így Pócspetriben is!
A „Csikóst” szinte mértanilag megfelezve, egy szekérút vágott át nyugati irányba, amin gyalogosan legalább jó félórával hamarabb odaértünk a téesztelepre, mint körbe, az aszfaltúton. A parasztszekerek is gyakran jártak erre, még akkor is, ha az út legelején át kellett vágniuk a kis patakocskán, egy e célra kialakított, vagy inkább kitaposott „gázlón””. Ez a „gázló” egy merőlegesen körülbelül négy méter széles, és (hogy nagyon mély ne legyen) tíz méter hosszú, lapos része volt a patakmedernek. Természetesen állt benne a víz még nyáron is, így nem messze tőle egy fapalló is le volt fektetve, amin a gyalogosok kelhettek át száraz lábbal. A „gázló” ezzel a kialakításával tulajdonképpen elsimította a patak két oldalán magasra halmozott gátat, ezért a tavaszi olvadáskor, vagy nagy esőzésekkor a „Csikós” lába rögvest vízben állott. Még a patakparti káka, sás és nádtorzsa sem tudta megakadályozni, hogy kiöntsön a rétre. Mondanom sem kell, madárparadicsom alakult ki így hamarosan a tocsogókban, a magas fűszálak között. Bíbicek, gólyák, vadkacsák, énekesmadarak repkedtek állandóan fejünk körül, ha erre jártunk. Édesanyámmal keltünk át egyszer gyalogosan a „Csikóson”, a patakon át a „háztájiba” kapálni. Pacsirta dalolt az égen, vad, még tavaszi zöldben pompázott a rét, s én a kis gyereklábammal poroszkáltam anyám után el-elcsavarogva. Egyszer csak alig az orrom előtt repült fel egy fácán, s ahol madár van, ott fészek is kell legyen. Nosza, meg is kerestem! Hét fácántojás lapult a fű között, aztán a zsebeimben, már majdnem teljes volt a fészekalj, de bevallom, kiraboltam. Hazavittem a tojásokat, s megkértem anyámat, süsse meg nekem. Aki még nem evett jót, olyan rántottát kívánok neki!
A kis patak gyermeki lelkünket nevelte is. Erkölcsre, összefogásra, csapattá szerveződésre. Történt egyszer ugyanis, hogy egy esős nyáron egy „Csikóson” átszekerező gazda nehézre rakta a szekerét. A patak gázlója aztán megfogta. Úgy leült az a szekér a felázott mederben, hogy se ide, se oda, a ló is csak toporzékolt tehetetlenségében. Húzta volna, de nem bírta. Habot vert patáival, sáros habot. No, a mérges gazda aztán elővette az ustorát, s adott neki! A saját tehetetlenségét a lován verte le, de olyan kegyetlenül, hogy először csak mi, gyerekek dörgöltük bátran az orra alá, hogy ezt nem szabad, aztán a keserves lónyerítés és a gazda kiabálása odahívta a felnőtteket is. Ők már nem voltak olyan angyallelkűek a gazdával, megmondták neki egyenesen a szemébe, hogy mit és hová veregessen! Közös erővel kirángattuk a szekeret a gázló sarából, de az a gazda még nagyon sokáig sáros maradt az emberek előtt! Mi magunk pedig megszerettük a lovat, s meggyűlöltük az állatot kínzót.
A patak medrében általában nyáron is legalább térdig érő víz folydogált. Elég volt ez ahhoz, hogy a kétéltűek, hüllők, rovarok százait-ezreit táplálja. Itt fogtam először kecskebékát a kezembe, itt ragadt nadály először a lábamra, itt sikerült csíkot fognom kosárral, és itt ijedtem halálra a vízisiklótól. Halvány emlékeimben fel-felbukkan egy-egy mocsári teknős képe is, de arra már nem merném letenni a nagyesküt, hogy az is élt benne. A fűzfák viszont ott hajbókoltak partján, és olyan, de olyan fűzfasípot lehetett „kerekíteni” ágaikból, hogy csak úgy zengett a falu, ha rákezdett a fütyülésre a soktagú „banda”, a barátaim és én magam.
Ugyancsak a patak medrét követve juthattunk el a falu temetőjéhez is a legrövidebb úton. A temetőbe járás így válhatott gyerekkorom egyik kiemelkedő élményévé, hiszen amíg kiértünk a temetőbe apám sírjához, annyi látnivaló csábított lemaradásra, hogy anyám nem győzte a „gyere már fiam”-okat. A temető felé a patak a „Páskom” nevű rétre érkezett. A „Páskom” egy hatalmas sík terület volt akkor, ahol ugyancsak a gulya legelt, már, amíg volt gulya. A patak itt is óriási területeket tudott elönteni mikor nagy esőzések voltak, ilyenkor akár egy tenger, akkora lett a „Páskom”. Elcsentük otthonról a fa mosóteknőket, s kineveztük azonnal magunkat kalózoknak, vérszomjas harcosoknak, akik előtt egy cél lebeg, behajózni a hatalmas tengert, s uralmunk alá hajtani a rajta csónakázó bikficeket. Persze voltak „szerencsétlenségek” is, amikor egy-egy fateknő léket kapott, vagy kiesett a dugó belőle, vagy csak egyszerűen szerencsétlenül evezett a gazdája. Ilyenkor a harcosok „bokáig süllyedtek a feneketlen sárba”, azaz egyszerűen felálltak a vízben, nyakig húzták fel a lecsúszott klottgatyájukat, visszaültek a hajójukba, s eveztek tovább. Ebben a „feneketlen” tengerben úsztam először, illetve, ha igazat akarok mondani, csak a sáros vizet nyeldekeltem. Nem zavart senkit, hogy Kispetri összes libája is ide járt úszni, s bizony néha zöldellt a víz mögöttük! Talán ennek a tápanyagokban gazdag víznek is volt köszönhető, hogy a mélyebb részekben itt már kárászok, keszegek éltek, amikből vesszőbotunkkal sokat levegőre hoztunk.
A „Páskom” adta a petri cigányok pénzkereseti lehetőségeit is. Innen származott ugyanis a falu majd összes házának alapanyagául szolgáló vályog, amit mély gödrökből kitermelt agyagos földből, szalma vagy szénapelyvából, és természetesen a patak vizéből gyúrtak, formáztak, majd a „Páskom” sík területein szétrakva a napon szárítottak. Néhány fillért kértek a régi időben darabjáért, de mivel sok ezer kellett egy házhoz, tisztes fizetést hozott a cigánycsaládoknak. Nem beszélve arról, hogy az általuk vetett vályogból épített házhoz később is visszajárhattak „kéregetni”, s egy háziasszony sem zavarta el őket. Anyám is sorra adogatta nekik a szalonnát, a kenyeret, a babot, a zsírt, mígnem kihalt az utolsó vályogvető generáció. A „tégla-kor”, meg a „géptej” pedig a halálát jelentette a „Páskomnak” is.
Nekünk, a „cseresieknek” valamiféle határt jelentett a patakon átívelő kis híd, ami szétválasztotta a „Csikóst” és a „Páskomot”. Onnantól kicsit idegennek éreztük magunkat, nem is jártunk gyakran arrafelé játszani! No, meg hogy őszinte legyek, féltem arra járni a híd alatt fészkelő vándorpatkány miatt.
A „Csikóst” nedves őszökön szinte teljesen elöntötte a víz. Mivel eleve mélyen fekvő részen terült el, így a kiöntött vizet nem tudta gyorsan eltüntetni, ezért gyakran egész télen megmaradt a vízfelület, természetes korcsolyapályát adva nekünk, gyerekeknek. Miután „beállt” a jég, már egy-két centis vastagságúra is rámehettünk, hiszen a víz mélysége eleve nem volt több tíz-húsz centinél. Ha hó esett rá, először közös munkával megtakarítottuk, kijelöltük a pályát, és magunk faragta botokkal kergettük a rongylabdát. Még nem tudtuk azt, hogy modernebb eszközökkel játszva ezt jégkorongozásnak hívják. Volt egy fröcsitalpú cipőm. Illetve Egy fröcsitalpú cipőm volt, ami a kislábújjamnál már kilukadt. Mégis ebben jártam télen iskolába, mert hazafelé ez csúszott a legjobban a „Csikós” jegén.
Délnyugat felé, a Nyíregyházát Nyírbátorral összekötő út felé igazi vadvilágon keresztül lehetett gyalogosan eljutni. Miért jártunk hát arra?- kérdezhetik joggal. Mivel a gépi-, és nagy tagokba való szövetkezeti művelést a föld adottsága (vizes, fás, fűzes, nádasokkal tarkított részek) nem tette lehetővé, ezért itt mérték ki a téesztagoknak a rendes járandóságát, a „háztájit”. Ez a bevitt értéktől, illetve a végzett munka fontosságától függően egy-két hold volt csupán, ám az okosan megművelve, ellátta az egész családot kukoricával (így hússal is), tökkel, babbal, napraforgóval. Zécsi várnak hívtuk ezt a területet, ahol a patakunk olyan fekete földet öntözött, amilyet Debrecen környékén látni! A főúton túl már a Kislétaiaké volt a terület, de az út menti még vadabb területek eleve kizárták, hogy arra is földet mérjenek.
Sokat jártunk gyalogosan a háztájiba dolgozni anyámmal, útközben alig győztük kerülgetni a tocsogókat, vízállásokat, gödröket. Mire kiértünk, már annyira fáradt voltam sokszor, hogy azt lestem, hogyan tudnám elbliccelni a munkát. Egyszer anyám kapája hatalmasat döndült a földben, ahogy belevágta. Úgy megijedtünk mindketten, hogy azonnal hazaindultunk. A legenda szerint a valahai földvár, az Ercsi vár kincseiből, régiségeiből találtak a gazdák a szántás, kapálás alatt, de hogy nekünk miért nem kellett a kincs, máig sem értem. Talán a megtalálókra nem hoztak szerencsét a tárgyak? Sokat gondolkodtam, vissza kellene menni, és megnézni, mi volt az a döndülő hang, de a babonás legendáktól való félelmem ebben megakadályozott. Megelégedtem hát a varjúfészkek kiszedésével, a nyúlfiak elfogásával, és a terményt ősszel hazaszállító szekér zörgésével.
Fenntebbieket nem azért mondtam el, hogy kontrasztosak legyenek a most következő soraim, hanem csak azért, merthogy így volt. Az én gyerekkorom volt, Pócspetri vize volt. Volt.
Már jó húsz éve elköltöztem szülőfalumból, így amikor hazamegyek, erősebben látom azt, mi változott. Valaha hatalmasnak tűnt itt minden. Hosszú, beláthatatlanul hosszú utcák, akár több órás távolságok, és hatalmas terek jelentették nekem Pócspetrit. Mára minden összezsugorodott. Karnyújtásnyira van a temető a „Cserétől”, és szinte összenőtt a szomszéd faluval, bocsánat, várossal, Máriapóccsal. Hogy mi lett a „Páskomból”? Feltöltötték gödreit, talajegyengetés után utcasorok, házak állnak rajta. Mivel a víz egyre fogy, (észre kellene már vennünk végre!) ma már az egykori szűk kis patakmeder is el tudja vezetni. Ha nem, hát akkor a temető előtti nyárfást önti el, s a nyárfák árnyékában nem terem más, csak a vérszívók nemzetsége, a szúnyogok. A „Csikós” egykor vadvilágtól hemzsegő területe is domesztikálva lett. A patakot alig látja már az arra járó, mert eltakarják a gazdasági épületek, a vállalkozások üzemcsarnokai. Kispetri és Pócspetri teljesen összenőtt, az egykori gyalogutakat benőtte az aszfalt, most már mindig száraz lábbal lehet eljutni a „közös” felé.
Pócspetrinek volt egy vize! Vajon a mai gyerekek is olyan élmények hatása alatt nőnek emberré, amikben nekünk volt részünk annakidején? Nem várok választ. Maguknak feleljenek!

Falugyűlés, Nagyoroszi, március 16.

Falugyűlésre invitált egy meghívó, amiben beszámoló a 2008-as évről, a 2009-es lehetőségek számbavétele, a feltett kérdésekre válaszadás és a szemétszállítás új rendje szerepelt mint lehetséges tartalom. No, meg hogy ki ne feledjem, kitüntetések!

Most, március 16.-án került átadásra a Faluért emlékplakett, amit Sátori Sándorné Jucika tanárnő vehetett át. Jucika a helyi nyugdíjasklub vezetője már tíz éve, szervező munkája eredményeképpen a környék egyik legjobban működő klubját hozták létre. Egész életében tanított, több nemzedék került ki kezei közül, reméljük, még sokat tud tenni a falu kulturáltságáért, a falu nyugdíjasaiért!

A Nagyoroszi Díszpolgára címet idén (ötödik alkalommal adták át) Teszáry Károly kapta. Nagyoroszi szülötte ő, aki Diósjenőn él ugyan, de munkája, álma is Nagyoroszihoz köti. Erdész volt, és a Drégelyvárért Alapítvány megálmodója. Munkája eredményeképpen több tíz-száz köbméter kő került vissza a drégyelyi vár falába, és így már szépen látható az eredeti vár egykori pompájának kicsiny részlete. Sokat ért el, messze jutott, de reményeink szerint a nagyon is friss és agilis Teszáry Károly életében még nagyon sokat tesz azért, hogy a "gondolatlan unokák" végre odaforduljanak történelmünkhöz, s észrevegyék azt, ami volt. Mert csak így lehet egyszer nekik is múltjuk!

A többi napirendi pont taglalásával nem terhelem blogom olvasóit, röviden annyit, hogy látszólag minden a lehető legnagyobb rendben van. (látszólag)

A képeket Végh József készítette.

Március 15. Vác

Az úgy volt.... hogy Gergő fiam fellép Vácott a Március 15.-i megemlékezésen a felnőtt fúvósegyüttessel. A tervek szépek voltak, ám az időjárás nem engedte, hogy az alaposan felkészült zenészek indulói közepette vonuljon az ünneplő tömeg, ugyanis egész délelőtt és délután esett az eső. Így a kották és a hangszerek védelmében a zenekar nem vonult ki a Kossuth térre, ahol az ünnepség kezdődött.

A Kossuth szobornál Vác város polgármestere és a különféle szervezetek koszorúztak, a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium sorfala között. Innen az ünneplő tömeg átvonult a Honvéd emlékműhöz, ahol a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója, Fábián Gábor mondott politikamentes, megemlékező beszédet. Politikát csak annyit olvashatunk rá, amennyire politikát jelent a hazaszeretet ébresztése!

Ugyancsak a Boronkay diákjai adtak elő megemlékező műsort, ami a márciusi ifjakat, a forradalmat idézte. Érdekes, hogy március 15-én a jóval később született és élt József Attila egyik verse, a Hazám hangzott el egy boronkays diák szájából, mintegy megüzenve, hogy a mai fiatalságnak mi a véleménye korunkról. Újra ott tartunk, ahol nyolcvan-száz éve!

Idén először együtt koszorúzott Dr. Bóth János polgármester és Dr. Beer Miklós megyés püspök. Az eső ellenére a kitartó ünneplő közösség méltón emlékezett az egykori hősökre. Vajon máshol is így volt?

U.I.: Ja, majd elfelejtettem, délelőtt a Művelődési Központban a gyerekekkel dolgoztam, kézműveskedtünk, ezért is voltunk Vácott. Szép város. Szeretjük.

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0902. száma

A tartalom:

3. o.: Ölelések, lobogások, kézfogások; (Ketykó István verse)
4. o.: Hallgat az éjjel; Valahol; (Pongrácz Ágnes versei)
6.-16. o.: Kilencven éves Pál István, az utolsó dudás; (Végh József és a Börzsönyi Helikon képes születésnapi köszöntője)
18.-20. o.: Bakalecke; Csak egy kis házimunka; (Kovács T. István írásai)
22. o.: A tűz; (Szájbely Zsolt írása)
24.-40. o.: Férfi az út szélén; (Százdi Sztakó Zsolt írása)
42.-43. o.: A virágkosár; Miért is érdemes élni?; (Zsitvainé Borsos Irén írásai)
44.-45. o.: Szabadság; Mai favágók; (Végh Tamás versei)
46.-47. o.: A nyitott sírgödörből; (Móritz Mátyás verse)
48.-51. o.: A tücsök és a hangya; (Borsi István írása)
52.-54. o.: Feszület; Csak szelíden; Jeltelenül; (Pogány Zoltán versei)
56.-58. o.: Élvezzétek ezt a testet!; Egy régió kincsei; Álmodik a magyar; (Forgács Miklós írásai)
60.-68. o.: Családregény: I. rész; (Hohol Barnabásné írása)
70.-80. o.: A túlélés mérlegén: Harmadik fejezet; (Bíró Pál Tibor írása folytatásokban)
82.-91. o.: Most látható a természetben: 3. rész, március; (Balog István képes természetismereti rovata)
92.-93. o.: Auditor: Nemzeti rigli; (Szávai Attila írása)
94. o.: Az új Nemzeti, 2002; (Székács László verse)
96. o.: Tájkép; (Hörömpő Gergely verse)
98. o.: Csillagfénynél; (Csapó Lajos verse)
100.-102. o.: Beszámoló;
105. o.: Impresszum;


E havi lapszámunkat a Kosdon élő és alkotó Kovácsné Drajkó Piroska kézműves alkotásainak képeivel díszítettük. Piroska egyedi tervezésű és míves kivitelezésű csuhé-, és szalmatárgyainak szépségét a népművészeti zsűri is elismerte már többször. Tárgyai a magyar hagyomány életképességét és folyamatos fejlődését is bizonyítják.

Sztárpalánta Tehetségkutató Verseny, Salgótarján

Sztárpalánta Tehetségkutató Verseny címmel került március 8.-án megrendezésre Salgótarjánban, a Képzésszervezési Központban a Nógrád Megyei elődöntő. Nagyorosziból a Börzsöny Tánceggyüttes népes csoportja, és Juhász Dominika énekes utazott az eseményre több autóval, több szülővel. Sára és Eszter leányom is tagja az együttesnek, így természetesen mi magunk is elmentünk a műsorukat megnézni, illetve a szállításba is besegítettem. Nem csalódtunk! Többszáz fiatal vett részt a versenyen, több tíz, illetve százas nagyságrendű produkcióval. Három kategóriában versenyezhettek, könnyűzene, komolyzene, és népdal-néptánc szerepelt a kínálatban. Mindhárom kategóriában neves zsűri döntött (Dominikát könnyűzenében pl. Péli Barna énekes, zenész zsűrizte) a továbbjutásról, az országos döntőbe való jutásról. (Az eredmények később várhatóak.)

Kozák Simon Katalin tanította be a koreográfiát a nagyoroszi néptáncos fiataloknak. Élőzene szólt, maga Kati néni ütőgardonozott. Az öt, nagylétszámú tánccsoport a nagyszínpadon léphetett fel, mert máshol el sem fértek volna. És mondhatom, nagyon szépen szerepeltek a mieink a szakértő zsűri szigorú kritikája ellenére is. Táncukat hatalmas taps kísérte, és jókedvük a közönségre is átragadt.

A csapat egyre inkább összeszokik, mára jó barátaikká váltak egymásnak, s a szüleik, azaz mi is mindent megteszünk, hogy öröm és ne csalódás legyen a hagyományőrzés ebben a ..... szomorú világban.

A táncos fiatalok helyszíni jutalma a nagyoroszi általános iskola igazgatója, Kissné Unatényi Katalin által felajánlott torta volt.

Koncert Vácott

Március 7.-én nagysikerű koncertet adott a váci zeneiskola nagytermében a Váci Városi Fúvós-zenekar. Már említettem talán, hogy Gergő fiam is itt szaxofonozik negyedik éve.

Ábrahám Balázs vezényletével Bach, Huggens, Loewe, Mancini, Morricone, Queen, és J. Strauss művei csendültek fel a különféle fa-, és rézfúvós hangszereken, gitáron és dobokon. Az együttes éves szinten több meghívásnak tesz eleget, kiemelt patronálójuk Vác Város Önkormányzata.

Ha tudják, hallgassák meg legközelebb a csapatot! Megéri!

Honvédelmi államtitkár Nagyorosziban

Február 25.-én Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár látogatott "fatornyos falunkba". Meghívója a nyugdíjas légvédelmi tüzérek Egysülete volt, a látogatás helyszínét a helyi HEMO adta.

Vadai Ágnest a programja előtt "elrabolták" párttársai, hosszú megbeszélésük miatt félórás késéssel indult az eredetileg délután 14 órára tervezett program. A nyugdíjas katonák több kérdéssel várták az államtitkár asszonyt, így szóba került a helyi lakótelep fűtésének ügye, az üresen álló laktanyánk sorsa, a nyugdíjas tisztek, honvédek nyugellátásának mértéke, és az ország jelenlegi tragikus gazdasági helyzete is. Vadai Ágnes ígéreteiben nagyobb odafigyelést és a felvetett gondok megoldását ígérte, remélem, be is tartja szavát.

Csallóközi József az Egyesület elnöke, aki a beszélgetést moderálta, megajándékozta Vadai Ágnest az egyesület zászlajával, egy csokor virággal és egy kerámiatállal. A látogatás utolsó mozzanataként az államtitkár asszony megtekintette az aulában rögtönözve megrendezett fotókiállítást, az egyesület tevékenységét bemutató képeket.

Téltemető

Február 24.-én a nagyoroszi általános iskolások "elégették a telet". A farsang és a tél végét jelző aktusra az iskola udvarán került sor, ahol is népdallal, körténccal, rigmusokkal fűszerezve, vidám hangulatban gyújtották meg azt a szalmabábút, ami a telet, a hideg időt jelképezi. A tanári kar, és Kozák Simon Katalin néptáncoktató vezényelte le az eseményt.

Hatásos volt a szalmabáb égetés, ugyanis másnap és harmadnap a képen is látható hatalmas hómennyiség úgy eltűnt, ahogy jött. És azóta kitavaszodott!

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0901. száma

Tartalom:

3. o.: Minden földi gondod megoldódik; (Ketykó István verse)
4.-7. o.: Hattyú-dal; (Pongrácz Ángnes versei)
8.-11. o.: Mire a postás csenget; Az ifjúság emlékére; (Kovács T. István írásai)
12.-13. o.: Istenjárás; Egészen enyém; (Móritz Mátyás versei)
14.-15. o.: Évadzáró; Merlin búcsúja; (Végh Tamás versei)
16.-18. o.: A Flórián családról; (Végh József helytörténeti írása)
20.-21. o.: Szemnyitás; Ima; Útra készülőben; Érteném?; Párhuzam; (Handó Péter versei)
22. o.: Inga; (Szájbely Zsolt verse)
24.-28. o.: Negyedik álom; (Százdi Sztakó Zsolt írásai folytatásokban)
30. o.: Betűim; (Demeter Zsolt verse)
32.-36. o.: A túlélés mérlegén: Második rész; (Bíró Pál Tibor írása folytatásokban)
38. o.: Epe-gram, ma 2009 telén; (Borsi István verse)
40.-41. o.: Nagy népi piercing; Szójabab védőbeszéde; (Forgács Miklós írásai)
42.-44. o.: Szabadság helyett; Gyermekkori emlékeim; Tanyai emlék; (Zsitvainé Borsos Irén írásai)
46.-35. o.: Most látható a természetben 2. rész; (Balog István természetismereti rovata)
54.-55. o.: Auditor: Gumiangyal, imaraktár, gyóntatósziréna; (Szávai Attila írása)
56. o.: Farsangra; (Székács László verse)
58. o.: Ballagok; (Hörömpő Gergely verse)
60.-63. o.: Felhívás;
64. o.: Pályázat;

E havi számunkat a Tolmácson élő és alkotó Topolcsik Imréné Margitka kisplasztikáival díszítettük.

Minden olvasónak kellemes és tartalmas időtöltést kíván a lap szerkesztője, Karaffa Gyula.

Gagyi, vagy nem gagyi (A kreativitás elmélete)

Minden kornak megvannak a maga skrupulusai a kultúrában is, ám a „gagyi”, s a fogalom jelentése internacionálisnak és kortalannak tűnik. A „magaskultúra” mellett mindig is „vevők” voltak a szélesebb, mondjuk ki, tanulatlanabb, műveletlenebb, igénytelenebb néprétegek, emberek az egyszerűbbnek tűnőre, az „olcsóbbra”, a „ponyvára”, a kommerszre, a szórakoztatóra. Ám számukra a szórakozást, a művelődést a „tömegkultúra”, a televízió kereskedelmi csatornái, az épp futó slágergyanús szerzemények és az éppen aktuális „ponyva trend” adja. Nem bűn az, ha valaki ki akarja kapcsolni magát néhány órára, napra a mindennapok taposómalmából, és ehhez segédeszközöket vesz igénybe, úgymint a szórakoztató zenei műsorok, a sci-fik, vagy krimik, a katasztrófafilmek, vagy akár diznilend. Ám ez csak abban az esetben elfogadható, megérthető, ha az illető, illetők a másik oldalt, a kultúra komolyabb szegmensét is ismerik, vagy legalább halvány sejtésük van arról, hogy a Dallason (megint elővette az egyik kereskedelmi csatorna) kívül vannak pl. Tarkovszkíj filmek is a világon. Ugyanez érvényes a zenében is: Ha valaki Ótós Jocót hallgatja, de tudomása van Lisztről is, s így választja a gagyit, akkor lelke rajta.
Ennél a pontnál már helyben vagyunk! A gagyi térnyerése a különféle művészeti ágakban, zenében, színházban, irodalomban, de a hétköznapokban, az „alkalmazott” művészeti ágakban (városkép, kirakatok, reklámok) is szinte törvényszerű akkor, amikor a közműveltség nagyon mély szinten van. Márpedig ma Magyarországon a Köz műveltségi szintje inkább negatívan értékelhető, mintsem pozitívan.
Magyarországon 20. éve, a „rendszerváltáskor” összeomlott mindaz, amit addig törvényszerűnek, állandónak, és jónak tartottunk. (Ezzel nem azt állítom, hogy a szocializmus 50 évében nem voltak problémák, hogy Kánaánban éltünk! De ennek elmesélése, kibontása egy másik sztori lenne.) Bár pl. az irodalomban és a színházakban is működött a sokszor emlegetett és gyűlölt 3T, ennek ellenére a közművelődésért felelősek sokkal láthatóbb és látványosabb, no meg, hasznosabb munkát végeztek az állandó emberi értékek propagálásában. (Talán a nagy folyamatok kézben tartásához mégsem árt egy erős kéz!?) Anno, 1989-ben, Nyíregyházán éltünk feleségemmel, ahol rengeteg népművelőt ismertem, akik a szó nemes értelmében valóban művelték a népet, minden tevékenységük (munkaidőn túl is) erről szólt, s nagy eréllyel szereztek érvényt elképzeléseiknek, akaratuknak. Mondhatni, nem volt lehetetlen előttük. Nagyon sok íróval, költővel álltam kapcsolatban abban az időben, s róluk is ez mondható el. Általában egy-egy zseninek is mondható költő, író „fejükre nőtt”, vagy épp „kinőtt közülük”, ám ezt senki sem vette zokon, nem érezte e miatt azt, hogy ő maga a középszer lenne. (Örömmel említem, hogy volt szerencsém az egyik zsenit, Ratkó Józsefet ismerni.) Manapság, mikor már „Amerikából bejött a zene”, s vele együtt a kommersz, az igénytelen, a komoly tartalom nélküli alkotások is, (IS kiemelve!) szinte (a megélhetési válság mellett) önértékelési zavarokkal küzd minden egyes, a különféle művészeti ágakban alkotó ember. Mert miért is tart ki még az álmai, a vágyai mellett, miért is hiszi, hogy munkájával akár egy jottányit is sikerül megváltoztatni Magyarország közművelődési helyzetét? Valamikor elindult egy „Művelt nép” mozgalom, aztán a régi, a szocializmushoz (is) köthető dolgokat mindenki elkezdte szégyellni. Így sorra abbamaradtak a jó, a már kipróbált dolgok is, (Egy példa a gazdaságból: Mi szétvertük a termelőszövetkezeti rendszerünket, a lengyelek azóta építették fel a sajátjukat! És működik, sőt, jól működik.) helyüket természetszerűleg a zavaros, a silányabb, a „modern”, vagy az idegenben épp „trendi” vette át. (Pedig az egyszerű parasztember is tudja, az okos nem bont addig, míg nincs helyette más.) Emlékszem, a kilencvenes évek elején, a román forradalom után szabadabban jöttek haza az anyaországba az erdélyi magyarok. A körösfőiek hozták a népviseleteiket, a csizsmát, a kalapot, a ruvákot, a tüszüt s egyebeket, s adták el márkáért a németeknek, olaszoknak, japánoknak, akiknek ez nem a mindennapi élethez kellett, hanem kuriózum, érdekesség volt számukra csupán. Nem vették észre azok a körösfőiek, hogy önmagukból adtak el egy-egy darabot, s helyette felvették a farmerdzsekit, a bézbólsapkát? (Vajon Malonyay lerajzolná így őket?) Bár egyformáknak látszottak a népviseleteikben, nem vették észre, hogy karakterüket, saját arcukat épp akkor vesztették el, hogy igazán egyformává, tucatemberré, „európaivá” akkor lettek, amikor felvették az idegen kultúra kellékeit?
A nemzeti kultúra, a hagyomány, a nemzeti múlt ebben az időben kezdett egyre inkább terhessé válni a gazdasági élet miatt (is) liberalizálódó országban. Mindenki egymással versenyezve akart városiasabb, európaibb, modernebb, korszerűbb lenni. A vidékiség pejoratív fogalommá vált, a népi kultúra relikviái múzeumokba való, vagy habókos egyetemisták által gyűjtött, vagy egy-egy magányos mohikánként dolgozó kézműves által készített kuriózumokká váltak. Így szakadtunk el lassan mindentől, ami a miénk volt addig, s lettünk önként és dalolva „világpolgárokká”, tucatemberekké. (Tisztán emlékszem arra is, amikor nagyanyám nádfedeles, tökéletes állapotban lévő, kényszerből eladott parasztházát kemencéstül, istállóstul eldózeroltatta az új tulajdonos, s helyére egy modern „palotát” húzatott fel.)
Természetesen ez a folyamat magával hozta azt is, hogy az értékvesztett ország zavarosában halászva, mindenféle „modern” irányzat képviselője megtalálhatta a helyét. Ugyan, ez a hely nem járt ki neki, de megtalálta! A színházakban ma már nem csak az a trend, hogy az ismert, a hagyományos, a kipróbáltan sikeres színdarabokat adják elő, hanem újat, új szerzőktől, akár új színházakban. (S néha ezzel a határokat, a közönség tűrőképességének határait feszegetik a rendezők.) A zenében nem az a trend, hogy a népzenénket megismertessük, vagy használjuk, hanem az idegen, a távoli előtt boruljon le a közönség, de sokszor a szakma is. Az irodalomban nem az a trend, a felfogás, hogy a klasszikusok már letettek valamit az asztalra, az idő megrostálta már művészetüket, s csak az arra érdemes maradt meg a kollektív emlékezetben, hanem az, hogy művészetük mára már ósdi, elavult, nem korszerű, nyelvezetük érthetetlen. Helyettük száz és száz új, és önjelölt hérosz jött, akik a szakmát sem voltak hajlandóak megtanulni tisztességesen, ám kóklerséggel, blöffel és állítólagos modernséggel pótolták hiányosságaikat. Mondanivalójuk nincs, az ihlet, katarzis, haza, hazaszeretet szótól kiütést kapnak, de mindenről mindenkinél jobban tudnak… beszélni! Létérdekük, hogy elhitessék az emberekkel, a befogadókkal, az olvasókkal, hogy amit ők csinálnak, és ahogy ők csinálják, az a jó, az az új, az a modern, az az érték! Nem kellett sokat szenvedniük, hogy a hazugságaikat elhiggyék a még „kultúrát fogyasztók”, mert érthetetlen és máig megfejthetetlen módon szinte megdelejezve, álomkórosként követte a nagy többség ezeket a modernkori kulturprófétákat.
Értehetetlen és megfejthetetlen? Ugyan, dehogy! Nagyon is megfejthető, hiszen a történések a közelmúltban játszódtak! Mint ahogy már említettem, kezdődött a dolog a rendszerváltásnak nevezett hatalomváltással. Az új politikai elit úgy „zavarta” el a régit, hogy semmire nem volt rálátása, az ország gazdasági helyzetéről mit sem tudott. Megszerezték ugyan a politikai hatalmat, de a háttérben zajló, főként a gazdasággal összefüggő történésekről halvány gőzük sem volt. (Ha mégis, ha volt, az visszatekintve bűnükként róható fel. Hogy hagyták!) Így egyfajta kényszerhelyzetbe is kerültek. A régi rend nagyon sok vezetőjéről minden elmondható, csak az nem, hogy kultúremberek voltak. Hatalmukat, pozíciójukat sokszor baráti, rokoni, vagy épp elvtársi alapon kapták, szerezték, ahhoz sokszor a legkisebb intellektuális erőfeszítést sem kellett megtenniük. (E téren sem különb a helyzet ma, ne áltassuk magunkat!) S ha egy döntéshozóban, irányítóban, az ország sorsát kézben tartóban nem alakul ki bizonyos igény az intellektusra, a kultúráltságra, akkor bizony igazzá válik a mondás: A fejétől bűzlik a hal.
Magyarországon rengeteg tudatlan, kultúrálatlan, a szellemi javakra igénytelen politikus, és döntéshozó van! Olyanok is akadnak a Magyar Parlamentben, akik még beszélni sem tudnak rendesen, 2009-ben is csak makognak, érthetetlenül, zavarosan. (Megválasztásuk nem csak a saját hiúságukról, karriervágyukról, önkritikátlanságukról mesél, hanem az őket oda helyezőkről, megválasztókról is!) Az ilyen emberről joggal feltételezhető, hogy nem olvas, hogy nem jár színházba, és a TV csatornák közül nem a Dunát, vagy a MTV2-est nézi. S ha önmaga nincs benne ebben a világban, azt nem is tartja értékesnek! És ez adja a legtöbb problémát. Ugyanis, az ilyen ember, ha fajsúlyosabb esetekben döntenie kell, szemrebbenés nélkül a gagyi, az értéktelen mellett dönt majd, az érték, a kultúra, a könyvkiadás, a színházi élet, a komolyabb zene, a művészetek ellenében! Az ilyen embert nyugodtan elnevezhetjük „gagyi ember”-nek!
A „gagyi embert” nem érdekli más, csak a pénz! Az anyagi javak. A „gagyi ember”-nek nincs igénye a szellemi javakra, mert önmagát is puszta matériának, húsnak, ereknek, csontoknak, zsigereknek tartja. Az ilyen embert nem érdekli a kultúra. A művelődés. A Köz művelődése. Mert az ilyen ember individualista, karrierista. Az ilyen emberek hatalmuk fenntartása érdekében kénytelenek elhitetni a többséggel, hogy az a jó, ami olcsó, az a sikeres, aki anyagi javakat halmoz. Az ilyen ember el akarja hitetni a többséggel, hogy mindig az újat kell keresni! Hogy a dolgok lényege a modernizációban van! Hogy ami állandó, ami kipróbált, ami jó, az unalmas! Hogy az izgalmakat kell keresni, az extrémet a normális helyett! És az ilyen ember ehhez minden eszközt megragad, engedélyez magának. (Koronként mást és mást: Hol elpusztít, hol bebörtönöz, hol csak ideológiájával nevetségessé tesz, hol csak a vásárlói, fogyasztói szemléletet erősíti fel irreálisra.) A „gagyi ember” a mai kor terméke? -tehetné fel joggal a kérdést az értő szemlélő. Á, dehogy! Minden korban megvolt és meglesz a „gagyi emberek” sokasága. A kérdés csak az, hogy a társadalom öntudata engedi-e, hogy létszámukkal jelentős többségbe kerüljenek a döntéshozói pozíciókban! Jelenleg, Magyarországon (én azt látom) a döntéshozó pozíciókban bizony a „gagyi emberek” sokasága van. És ezért lehet kérdés egyáltalán mára az, hogy „a „gagyi” (értsd: üres, olcsó, hatásvadász elem) bármely formai vagy tartalmi megjelenése – akár idézet formájában – tárgya, illetve eszköze lehet-e a művészetnek, beemelése, felhasználása ízlésrombolásnak minősül, vagy a művészi szabadság kiterjesztésének?”
A gagyinak sehol sem lenne létjogosultsága! Ám modern korunkban sajnos ez nem így van. A „gagyi emberek” sokasága „dolgozik” (sokszor öntudatlanul) az ügyön, hogy a nemzet szellemi javai megsemmisüljenek, a nemzet tagjainak szemléletmódja anyagias legyen, kultúráltsága minimális szintre zuhanjon, illetve irányítottan csakis azokat a kulturális formákat keresse, amiben a „gagyi ember” anyagilag érdekelt!
Tudom, hogy ezen írásom is egy, a sok „vészharang kondítás” közül. Tudom, hogy annyian kongatjuk ezeket a harangokat nap mint nap, hogy szinte belesüketül az ember a hangzavarba. Ám, akiknek szánjuk, azok bizony MP3-as lejátszójuk fülhallgatójától, vagy sportkocsijuk kipufogóhangjától, vagy plazmatévéjük hangszóróitól, vagy kastélyaik vastag falától, vagy épp hétköznapi gondjaik kiáltozásaitól, a „mindenből a legolcsóbbat” filozófiától nem hallják meg a kondításokat!

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0812. száma

Tartalom:

3. o.: Emlékeim, akár a jégcsapok; (Ketykó István verse)
4. o.: A költészetről; (Kontra Marika Szvíta verse)
5. o.: A költészetről; (Csapó Lajos verse)
6-8. o.: Jelzálog; (Kovács T. István írása)
10-11. o.: Egy másik karácsonyi ének; Újévi kívánság; (Végh Tamás versei)
12-14. o.: Palackba zárt üzenetek; (Móritz Mátyás versei)
16-21. o.: Werbőczy István, az alsópetényi jogtudós; (Végh József írása)
22. o.: eM.; (Szájbely Zsolt verse)
24-27. o.: Kalliopé kosarából: Egy Szondi almanachról; (Cegléd József Kázmér írása)
28. o.: Földönfutók; (Százdi Sztakó Zsolt verse)
30-39. o.: Most látható a természetben: 1. Január; (Balog István természetismereti rovata)
40. o.: Szükséglet; (Egry Artúr verse)
42-43. o.: Az elmúlt harminc évünk; (Borsi István verse)
44. o.: Szép Mohorában; (Pongrácz Ágnes verse)
46. o.: Egy éve már; (Gere János verse)
48-49. o.: Díszforgács a vitrinben; Nemzeti fejszék, kishitek; (Forgács Miklós írásai)
50. o.: A partról nézve; (Székács László verse)
52. o.: Éjféli óraütés; (Hörömpő Gergely verse)
54-55. o.: Auditor: Lecsókolbász, Caliban, zárlatos bojler; (Szávai Attila írása)
56-59. o.: Könyvajánló;
60-63. o.: Beszámolók;
64. o.: Pályázat;
65. o.: Impresszum;




E havi lapszámunkat a Diósjenőn élő és alkotó B. Kontics Éva festményeinek képeivel díszítettük.

Első utunk 2009-ben

Egy jó ismerősöm kérésére vele, és Évával január 2-án a németországi Görlitzbe utaztunk. Oda az út 690 kilométer, tehát összesen 1380 kilométert futottunk, öt országon átutazva. (Imádok vezetni!)

Parassapusztánál léptük át a magyar határt, Nyitra után már autópályán folytattuk utunkat Pozsonyig, majd tovább Prága felé, Csehországon egészen átutazva a lengyel határ következett, (alig párszáz méter csak ez a ficak) és szinte rögtön a német határ. Görlitz innen már csak vagy negyven kilométernyire van, a felé vezető út nagyon szép, hangulatos kis falvakon vezet át, ahol a tipikusnak mondható német építészet remekeit is láthattuk.

Görlitz egy hatvanezres kisváros, nagyon szép épületekkel, és mondhatom, igazán rendezett összképpel. Öröm látni a mindenütt jelen lévő gondosságot, szép környezetet. Lenne még tanulnivalónk, ezt szűrtük le magunknak a látványból.

Egy korrektül felszerelt panzióban voltunk elszállásolva, a háziak megjósolták az európai nagy hideget, ami be is jött nekik. (Ott már január 3-án mínusz 11,5 fok volt reggel kilenckor. És nagy hó!) Érdekes volt látni, hogy a német oldalon minden egyes településnek szélerőművei vannak, van ahol "csak" négy-öt, de van, ahol negyven is pörög, forog, s termeli az ingyen kapott energiát. (Hiszen a szél mindig volt, van, lesz!) A befektetett pénzt hamar megtermelik, s onnantól már nyereséget hoznak. A tájat igaz egy kicsit megváltoztatják, de ha az építésüket tervezve oldják meg, az sem zavaró. Remélhetőleg mi, magyarok is rádöbbenünk, hogy ideje lenne kihasználni adottságainkat! (Szél, nap, víz, termálvíz.)

Szép útunk volt, a gyerekek is bőven kaptak csemegéket, mert gondolhatják, nem üres kézzel tértünk meg.

BÚÉK

Békés, boldog újesztendőt kívánok mindenkinek, aki olvassa ezt az oldalt!

LUCÁZÁS Magyaregregyen

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szabad-e kotyolni?
Kity-koty, kity-koty
maj mögvirrad.
Galaginya kettő, bíróháton teknyő,
Neköm is vót kettő.
Ketök lányának akkora csöcse lögyön,
mint a cserkorsó!
Ketöknek annyi csibéjük lögyön,
mint égön a csillag, rétön a fűszál.
Kity-koty, kity-koty,maj mögvirrad!
galaginya három, bíró nyakán járom.
Ketöknek olan hosszú kóbásza lögyön,
mint a harangkötél,olan vastag szalonnájuk,
mint a mestergerenda.
Kity-koty, kity-kotymaj mögvirrad.
Galaginya kettő.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

/Gyűjtötte és feljegyezte Páll Lajos /

Kolbászból a sövény? Ebben a gazdasági helyzetben?

A két ünnep között hatalmas munkába kezdtünk, kecskét vágtunk. Három felnőtt kecskét daraboltam, csontoztam ki, a húshoz zsírszalonnát tettem, daráltam, fűszereztem, és töltöttem. Másnap elkezdtem a füstölést, a saját készítésű füstölőben két részletben két-két napig füstölődött a kb. nyolcvan méter kolbász, ami a családomat, gyerekeimet ismerve remélem Húsvétig kitart. :-)

Vendégségben Tolmácson, Topolcsikné Margitkánál

A tegnapi nap délelőtt Végh Józseffel meglátogattuk Topolcsik Imréné Margitka nénit Tolmácson, aki többször szerepelt már a Spangár antológiákban, illetve Versbe kiáltott fájdalom címmel már verseskönyvvel is jelentkezett az olvasók felé. A Börzsönyi Helikon egyik számát is díszítették kisplasztikáinak képei. Most azért látogattuk meg, mert Végh József Margitka néni új kötetéhez gyűjti az anyagot, egy prózakötettel jelentkezik másodjára, s ebben segít neki a jeles helytörténész. Ha már ott voltam, lefotóztam azokat a kisplasztikákat, amiket még nem láttam eddig. A most készített képek bekerülnek majd a kötetbe is, de láthatóak lesznek a Börzsönyi Helikon februárban jelentkező számában.

Margitka néni egy egyszerű lélek, aki ösztönösen alkot, ír. Alkotásai a néplélek egszerűségét, tisztaságát is mutatják. Isten éltesse sokáig mindenki örömére!

Karácsonyi betlehemezés a Mikolaiakkal, Nagybörzsönyiekkel, december 21.

Németh Péter Mikola költőtől szép meghívást kaptam, mennék vélük, kísérném el őket a már számukra hagyományosnak mondható betlehemezésükre. (15 éve "csinálják" már, műsorukkal foglalkoztak a nagy TV csatornák is, így a Duna Tv többször is. Egyik, időközben eltűnt tagukról készült a Nomád című dokumentumfilm.) Örömmel vállaltam Évával ezt az utat, már csak azért is, mert a Nagybörzsönyi Asszonykórus tagjainak szállításával mi magunk is hozzájárulhattunk az élő betlehemezés sikeréhez.

Reggel fél nyolckor vettük fel a nagybörzsönyi asszonyokat. Szép tiszta időnk volt, a Börzsöny nagy csúcsain ragyogott az előző este leesett hó, szinte a fél világot be lehetett látni a magasból. Két kisbusszal, és három személyautóval mentünk, (szép konvoly) csak így fért el az a sok fellépő, akik évek óta együtt vándorolnak, hogy örömhírt vigyenek a túloldalra, Szlovákiába. Vámosmikolai fiatalokból (többnyire roma fiatalokból) áll össze a csapat, de szerepel a betlehemezők között Németh Péter Mikola két nagy gyermeke is. (Menyhárt királyként és Máriaként.)

Első állomásunk Kőhídgyarmat volt, amely a Garam alsó folyásánál elterülő település. A lelkes betlehemet-várók a katolikus templomban vártak már bennünket. (Mindenütt így volt ez.) A betlehemezők bevonulásával kezdetét vette az ismert karácsonyi énekekkel és a már kipróbált szereplői játékkal "sikerre ítélt" előadás, játék, betlehemezés. Az előadás koreográfiája végig ünnepi, valóban örömüzenetet hordozó, a profánabbnak gondolt elemek (a király, a pásztorok viselkedése, szövege) is szelidek voltak. A színészi játékra is lehetőséget adó szerepek (Heródes király, József, Mária, az öreg pásztor) jól megformáltak voltak, Mikola prófétai viselkedése (az öltözetként használt kecskebakbőr, a csak lehántolt, szarvasagancsot idéző bot) valóban gondolkodásra ösztönző volt. Az asszonyok éneke pedig csak felerősítette a hagyományokra épülő előadás komolyságát.

Második helyszínünk Bart volt, ahol a belül teljesen felújított templomukban fogadtak, vártak bennünket. Innen Szőgyénbe mentünk, ahol egy kis "vendéglátó ipari egységben" töltötték fel a szereplő királyok, pásztorok, angyalok a cigarettakészletüket, no meg a hidegen fúvó szelek elleni védekezésképpen egy kis szíverősítőt vettek magukhoz az idősebb szereplők.

A szőgyéni templom hatalmas belső terében szépen csengett a betlehemezés éneke. Mikola is megérezte az itteni tér adta lehetőséget, hangját szinte a kupola magasságáig emelte, s szövegét néhol tényleg ostorozva, néhol erősítve, bátorítva mondta el. Itt volt nagyobb tér a szereplőknek is, az oltár előtt valóban felemelő látványt adott a csapat összképe. (Beidézett képünk is innen való, nagyítható is.)

A betlehemezés után Szőgyénben egy iskolaépületben vártak bennünket ebédre, a terített asztal mellé telepedtek az éhes vándorok, s jóízűen fogyasztottuk el a levest s az utána adott rántott húst is. A szőgyéniek kedvessége elég útravaló volt ahhoz, hogy Farnadra mehessünk egy újabb betlehemezésre, majd Nagyölvedre guruljon át a csapat ugyancsak e célból.

Ipolyszalkára menet már sötét este volt. Itt a Magyar Házba mentünk be, ahol a betlehemező asszonyokkal együtt éneklő Ziman Magdolna vendégelte meg a szereplőket. Saját borával, és a kora reggel, még indulás előtt főzött jó húsos-tésztás bablevesével kínált bennünket. Házát egy-két helyiség kivételével múzeummá alakította, ahová az ipolyszalkai népélet tárgyait, öltözet darabjait, berendezési tárgyait helyezte el, no meg saját, csuhéból készített alkotásaival rakta tele a falakat, szekrényeket. Házát Magyar Házra keresztelte, a bejáratánál egy fából faragott pieta előtt énekeltek a nagybörzsönyi asszonyok egy Szűz Máriát üdvözlő éneket a megérkezésünkkor, majd távoztunkkor egy énekkel búcsúztak el a Szűzanyától.

Már a magyar oldalon megnéztük Letkés betlehemét, amit a helyiek a templomuk oldalán lévő utcán állítottak. (Egyre több helyen láthatunk faluközpontokban állított betlehemeket, így mi megnéztük a nagybörzsönyi asszonyok által állítottat Nagybörzsönyben, és a Patakon a Török család által állítottat is.)

Megint vaksötétben botorkáltunk autónkkal Vámosmikola felől haza, de ez is egy életre való élményt adó nap volt!

"Megszületetett a kis Jézus, örvendjünk!"

Karácsonyi ünnepség Nagyorosziban, december 20.

Nagyorosziban, a HEMO aulájában már délelőtt nagy készülődés vette kezdetét. Kézművesek pakolták ki áruikat, portékáikat, így volt keramikus, gyöngyös, üvegtárgy készítő, bőrös, gobelines, foltvarró is. Végh József helytörténész Diósjenőről szinte egész könyvsorozatát hozta el s pakolta ki az érdeklődők elé. (Itt mutatta be először a nyomdából épp kikerült új könyvét, a Szondi György és Drégely vára emlékezete című kötetet.)

Volt zsíroskenyér, mézeskalács, de volt forró tea, és foralt bor is a hozzánk benézőknek.

Délután háromkor aztán kezdetét vette az ünnepi műsor a HEMO színpadán. Felléptek: Zsuzsi és Orsi (Balassagyarmatról) gyerekműsorral kezdett, majd Halasi Bianka énekelt karácsonyi dalokat. Őt a Nagyoroszi Színjátszó Kör követte, a lelkes fiatalok egy szép, karácsonyi témájú darabbal mutatták meg ismét tehetségüket. Az iskolások is műsort adtak, versekkel, énekekkel, majd a Nagyoroszi Börzsöny Gyermektáncegyüttes mutatta be új betanítású néptánc műsorát.

Szép nap volt, gratulálok a szervezőknek, szereplőknek érte!

A herencsényi mesemondó

Végh Józseffel ma a herencsényi Fonóba látogattunk. Mi okból? Végh József mkl. és a Spangár András Irodalmi Kör javaslatára a herencsényi Bartusné Szandai Teréz is megkapja 2009 januárjában a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet. Végh József eddig három embert javasolt erre a címre (Csáky Károly helytörténész-költőt Ipolyságról, Pál István dudást, a népművészet mesterét Tereskéből, és Bartusné Szandai Teréz mesemondót, a népművészet mesterét Herencsényből) és mindhárom ember megkapta azt.

Teri nénivel egy videóriportot készítettünk a Rétsági Televízió számára, elmondott egy karácsonyi mesét is, majd József tudatta vele az örömhírt, amit Teri néni el is fogadott. Így a Magyar Kultúra Napján veheti majd át Budapesten a díjat.

Részlet az indoklásból:

"Bartusné Szandai Teréz, palóc mesemondó.

1931. október 27-én született egy paraszti család harmadik gyermekeként. Szülei földművelésből éltek, s így már a felcseperedő apró gyermekeknek is részt kellett vállalni a munkában. Édesapja híres búcsúvezető volt, ki – mikor már a gyerekek is részt vállaltak a földművelésben – elvállalta a postamesterséget, de ő volt a falu pénztárosa és a templombíró is. Édesanyja világi ferences volt.
Teri néni tízévesen már a libákat, teheneket őrizte, s hamarosan részt kellett vállalnia a kapálásból, marokszedésből is. A fárasztó munkával telt napok után esténként, hétvégenként összejött a fiatalság egy kis énekszóra, táncra. Ha kellett Teri néni zenélt hozzá fésűjével, s tanították a botladozó kisebbeket a tánclépésekre. Mindig szívesen hallgatta az öregek meséit, szívesen tanulta a régiek dalait. Szívesen ment a fosztókba, hol sok-sok régi történetet hallott. Mikor aztán férjhez ment, s megszületett a kislánya, továbbadta a régi szép meséket. A háza mindig tele volt mesemondáskor gyereksereggel, hisz ide járt az egész falu apraja.
1969-ben megalakították a „Röpülj páva kört”, s már az 1970-es években felfedezték őt a néprajzkutatók, s a megyei művelődési központ munkatársai. Egyre több meghívást kapott, s mindig sikere volt népdalcsokrainak, meséinek.
2002-ben „A népművészet mestere” címet is kiérdemelte. 2004-ben Tari János rendező egy portréfilmet forgatott róla, s könyv alakban is megjelent legszebb meséinek gyűjteménye. A könyv a palócföldi mesemondó teljes szövegfolklór-repertoárját adja közre. A sok tekintetben különleges, archaikus szövegek nem csupán egy személy, illetve egy adott település (Herencsény), hanem az egész tájegység tudását képviseli. A szövegek többsége műfajilag mese, melyek sorában kivált a legendamesék és tréfás elbeszélések aránya meghatározó.
125 olyan szöveget olvashatunk benne, amely „olvasmányélményektől, műveltségi hatásoktól jóformán alig érintett”. A repertoár mintegy hetven népmesét (állatmesét, rablóhistóriát, falucsúfolót, és zömében tréfás mesét) és félszáz mondát (betyármonda, hiedelemmonda, történeti monda, vallásos tárgyú narratívák) foglal magába. Teri néni meséinek fő jellegzetessége: a színes formai improvizáció mellett (bár általában hűen követi a valaha hallott narratíva vázát) a helyzetkomikum, a dalbetétes és főként reálisabb jellegű mese.
A kötet adatközlője a legutolsó tradicionális mesemondók egyike, és az általa elmondott szövegek többsége műfajilag mese, melyek sorában kivált a legendamesék és tréfás elbeszélések aránya meghatározó. Kivált a tréfás mesék sorában találni igen sok, folklorisztikailag is kuriózumnak tekinthető népköltészeti alkotást. Gazdag a gyűjteménye a különféle bibliai apokrif történetekben, valamint a műfajilag a mondákhoz közelebb álló helyi kötődésű vallásos tárgyú narratívákban is.
Az elmúlt évtizedek alatt Teri néni profi népművésszé, jó értelembe vett „folklórsztárrá” vált. Ez a népszerűség azonban nem változtatta meg őt, sőt inkább megerősítette abban, hogy azt a tudást, a népi kultúra gyöngyszemeit mind szélesebb körben meg kell ismertetni, s tovább kell adni egy olyan kor számára, mely hajlamos az idegen kultúrák fetisizálása révén elfeledni azt ősi magyar kincset, mely századokon őt hagyományozódott szájról szájra, s amelynek egyik legutolsó tudója, ismerője, éltetője Bartusné Szandai Teréz.
Teri néni élete, értékítélete, töretlen ambíciója, lelkesedése, jó kedve a mai korunk elé is példaképül állítható. Úgy gondoljuk, hogy ilyen példaképekre igen nagy szüksége van korunknak. A Spangár András Irodalmi Kör a néphagyományok ápolása érdekében kifejtett tevékenységért, a népi irodalmi értékek megmentésért javasolja őt e nagyszerű kitüntetésre.

Végh József mkl. "

Adventi vásár, Drégelypalánk, december 12.

Drégelypalánkon már hagyományosnak mondható az adventi időszakban megszervezett ünnepség és vásár. Idén is így volt ez. A művelődési ház munkatársai és az Önkormányzat közmunkásai sátrakat állítottak, hangosítást szereltek, díszeket készítettek, forralt bort, teát, süteményeket, mákos-mézes kukoricát készítettek, és a vásárra meghívták a környék kézműveseit, hogy portékáikat árusítsák. Délután 3 órakor kezdődött a Szondi téren álló nagy fenyőnél az ünnepség, ahol a helyi óvodások műsort adtak a szép számmal összegyűlt érdeklődőknek. Most is felkészítőiknek hála, nem csak a szülők szemét ragyogtatták meg az apróságok, hanem a számukra idegenekét is. Közösen díszítették fel a nagy fenyőt, ami év végéig hírdeti, hogy szeretetben is lehetne, kellene élni.

És nem csak decemberben!

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0811 száma

A tartalom:

3.-4. o.: Reggel nagymosásba adjuk; (Ketykó István verse)
6.-10. o.: Hej gyerökök, gyerökök!; Preductal; (Kovács T. István írásai)
12. o.: Apám; (Móritz Mátyás verse)
14.-21. o.: Szondi és a néphagyomány; (Kissné Kovács Adrienne előadása)
22. o.: csend; (Szájbely Zsolt verse)
24.-27. o.: A feszületfaragó Barna János; (Végh József írása)
28.-39. o.: A túlélés mérlegén; (Bíró Pál Tibor írása folytatásokban)
40. o.: Télikert; (Egry Artúr verse)
42.-43. o.: Az erdő üzenete; (Borsi István írása)
44. o.: Ahol én élek; (Pongrácz Ágnes verse)
46. o.: Szervusztok gyerekek!; (Gere János verse)
48.-53. o.: Bemutatjuk: Balogh István;
54. o.: Téli rege; (Karaffa Gyula verse)
56.-60. o.: Harmadik álom; (Százdi Sztakó Zsolt írása folytatásokban)
62. o.: Apám; (Székács László verse)
64. o.: Kimondhatatlan; (Végh Tamás verse)
66. o.: Gyertyaláng; (Hörömpő Gergely verse)
68. o.: A születés ünnepén; (H. Túri Klára verse)
70.-71. o.: Auditor: Mintamókus; (Szávai Attila írása)
72.-77. o.: Beszámolók;
78.-79. o.: Programajánló;
80. o.: Pályázat;

E havi lapszámunkat a Felsőpetényben élő „világutazó”, Balogh István festményeivel, faragványaival, kézműves tárgyainak képeivel díszítettük.

Itt van a tél, itt van újra...

Erre ébredtünk ma reggel. Igaz a lányok majd kiugrottak a bőrükből! (És még csak véletlenül sem az eltakarított részen mentek suliba.) Az iskolabusz nem érkezett meg időben, így Éva késve érkezett csak Patakra, oda több gyerek be sem tudott menni. Aztán délelőtt megindult az eresz, a plusz fokoktól kis lavinákban kezdett a tetőről lecsúszni az a hatalmas hómennyiség, ami egy este alatt lejött. Hiába no, még csak november van! És az első hó csak nagyon ritkán marad meg. Délelőtt tizenegy körül hókotró is járt felénk, ami olyan ritka jelenség errefelé, mint a fehér holló.

Azért a téli estéknek nincs párja! Az a csend... s a szoba melege... Készüljünk a Karácsonyra!

Pataki Gézengúzok bálja, Patak, november 22.

Hatalmas sikerű bált rendeztek Patakon a Művelődési Házban, amin (a helyi tanárok, szülők szervezésében) a Pataki Gézengúzok néptánccsoport megszerzett tudásának bemutatása volt a cél. Mindenki saját tehetsége szerint hozzájárult a sikerhez, volt, aki süteményekkel, üdítőkkel, volt, aki hangosítással, volt, aki a berendezéssel, volt, aki a zenével, énekkel, aki a fellépők szervezésével, ajándéktárgyakkal. Tóth Zsuzsa vezeti a Pataki Gézengúzok néptánccsoportot, Zsuzsa Balassagyarmati ugyan, de a feléje áradó szeretet és tisztelet szinte az egész est során érződött. Jó érzés lehet, amikor valaki otthon érezheti magát valahol a saját lakásán kívül is! Élő zenére (amit az Esztam Zenekar szolgáltatott egy prímással, egy brácsással és egy bőgőssel, profi szinten) először a kiscsoportosok léptek fel, majd a nagyobbak következtek. A fellépések között, hogy szusszanhassanak a táncosok, Tóth Zsuzsa és Kozák Simon Katalin énekelt az Esztam kíséretével, majd később Kozák Simon Katalin egyedül is megcsillogtathatta népdalénekesi tehetségét a hálás közönség előtt. A tánc fergeteges volt a színpadon végig! A Pataki Gézengúzok már többször is bizonyították, hogy így kell ezt csinálni, szívvel-lélekkel, jókedvvel, s az eredmények is megjönnek. Bármikor színpadképes mára a nagyok csoportja, bárhol megállnák a helyüket. Remélem, nem hagyják abba a táncot s még sokszor láthatjuk valódi örömüket, ami arcukon ragyog, mikor csárdásoznak verbunkot járnak, táncolnak.

Az est során megajándékozták a táncos gyerekek Tóth Zsuzsát tanári munkájáért, de Kozák Simon Katalinnak is jutott egy szép csokor énekéért. Táncház következett, majd üvegvivő versenyt rendeztek a kicsiknek, (itt Eszter lányom nyert) és hajfonó versenyt a bátor jelentkezőknek. Természetesen az itteni nyerteseknek is jutott ajándék. A négy órakor kezdődő est csak azért ért véget fél nyolckor, mert nyoltól már egy másik csapat jött a művelődési házba Katalin-bálozni.

Szívből gratulálok minden fellépő gyereknek, minden segítőnek, szervezőnek, tanárnak, a támogató Önkormányzatnak, a falu népének, mert egy örök élményt adó estet sikerült rendezniük, olyat, ami nem mindannapi ma már. Köszönet az Esztam zenekarnak is, csodálatos élőben hallani a magyar nép zenéjét!

Legközelebb jöjjenek maguk is!

Altáji ősz (fotókiállítás Rétságon, november 18.)

Altáji ősz címmel nyílt fotókiállítás a rétsági művelődési házban, november 18-án, este 17-30-kor. A kiállítás anyaga a 9. Tridea Szibéria Expedíció, Altáj 2008 elnevezésű úton, Balogh István és Valkó Gyula által készített képekből áll. A kiállítást Haraszthy László Természet- és Környezetmegőrzési szakállamtitkár nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a természetvédelem fontosságát, s azt is, hogy a szibériai táj és a magyar alföld hasonlósága elvarázsolja a szemlélőket. Balogh Istvánnal évtizedek óta ismerik egymást, épp egy nógrádi "akción" találkoztak először, 1977-ben, amikor is a vecei lápot mentették meg a madaraknak, a természetnek. Azóta sokszor működtek együtt. Most, amikor Balog István az ország keleti részéből ide, Nógrád megyébe, Felsőpeténybe költözött, tudnunk kell eddigi életútjáról, meg kell ismernünk eddigi tevékenységeit, ami természetvédelemmel, erdei iskolák szervezésével, és ismeretterjesztéssel telt. A kiállítás képanyaga csodás arcokat, vidékeket idéz, szinte irigységet érez a szemlélő, hogy ő maga nem lehetett ott, amikor a kép készült. Az expedícióról Balogh István és Valkó Gyula tartott élménybeszámolót, nagyon ízesen, és érdekesen mesélték el kalandjaikat, tapasztalataikat. Több támogatójuk is megjelent az esten, őket a két túrázó, fotós egy-egy nagyított képpel ajándékozta meg, hálájuk jeléül. A kiállítóterem az élménybeszámolóra teljesen megtelt, s remélhetőleg ez a közel ötezer kilométeres út ad még annyi anyagot a két résztvevőnek, hogy hallgathatjuk majd még őket az élményeikről akár Rétságon, akár másutt. És azt is remélem, hiszem, hogy Valkó Gyula festményein is előkerülnek majd az itt látottak, akár letisztultan, átalakítva, akár a maguk valóságában.

Az est záró eseményeként jó étvágyal fogyaszthattuk el a Balogh István által főzött borscsot, a szibériai savanyú cékla-uborka-húslevest és a helyben sütött káposztás piroskit, ami szintén egy ottani ételféle.

Gratulálok a két utazónak, akik elmondták, terveikben már készülnek a második közös expedíciójukra, igaz azt sem télen akarják megcsinálni, akkor ugyanis ott 45-50 fok van mínuszban!

Palócföld est a Balassagyarmati Könyvtárban, november 10.

A balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár adott otthont a legújabb Palócföld szám bemutatójához, s ennek apropóján egy kerekasztal beszégetéshez, aminek témája Balassagyarmat irodalmi élete. A Palócföld folyóiratot Mizser Attila főszerkesztő és Handó Péter szerkesztő képviselte, míg a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti társaságot Ádám Tamás, Szabó Andrea, Szávai Attila, és Szunyogh Pál. A felsoroltaktól művek hangzottak el Halaj Zsófia előadásában, olyanok, amik a friss lapszámban is szerepelnek.

(Az aszatloknál balról kezdve Katona Ágota, Szabó Andrea, Ádám Tamás, Handó Péter, Mizser Attila, Nagy Csilla)

A moderátor, Nagy Csilla irodalomtörténész először a friss lapszámról kérdezte a főszerkesztőt, majd körkérdésekkel gombolyította a beszélgetés fonalát arra, hogy a város irodalmi életét bontsák ki, mutassák be a jelenlévők, de ezáltal természetesen az "országos helyzet" is szóba került. Számomra Ádám Tamás hozzászólása volt a legszimpatikusabb, aki keményen kimondta az igazságot: Sajnos manapság egyre kevesebben érdeklődnek az irodalom iránt, és akiknek kötelessége lenne (tanárok, magyartanárok, középiskolások, főiskolások, egyetemisták, az értelmiség), elmaradnak a mai folyóiratok vásárlásától, olvasásától. A Köz műveltsége így valóban csak a kommersz és a bóvli felé terelődik, irányul, amire az egyetlen megoldást ugyan nem tudja, de az irodalmárok csak egyet tehetnek; minőséget írjanak, és tegyék a dolgukat kitartóan. Minden kornak megvoltak a maga hullámvölgyei a közművelődésben is, a mai, átalakult, és a régi étékektől szabadulni igyekvő kor egyáltalán nem kedvez a közmegegyezés alapján évtizedek óta értékeknek aposztrofált fogalmak túléléséhez. (Talán ideje lenne egy vitát kezdeményezni arról, hogy mik is az állandó, mindenki által elfogadott érték a jelen értelmiségének, politikusainak, alkotóinak.) A Palócföld szerencsére jó úton jár. Ötletet is megfogalmaztak a főszerkesztő felé: Iskolákba is ellátogatva mutassák be az új lapszámokat. Mizser Attila jelezte, nyitott kapukat döngetnek, hisz ezt már Handó Péterrel cselekszik is, és középiskolásokkal, gimnazistákkal olvastatnak fel verseket az ilyen esteken. A közönség is szóhoz jutott, így egy igazán parázs, ám ennek ellenére korrekt és értékes beszélgetés alakult ki az asztaloknál ülőkkel az est végére.
Az estet (a közönség soraiban ülve) több irodalmár is megtisztelte, így pl. Konczek József költő, Szunyogh Pál költő, Szávai Attila író is. Remélem, hasonló esteken mind többször talákozhatunk, mi, a végeken élő, de cselekedni nem rest alkotók!

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0810 száma

A tartalom:

3. o.: Nyolc év után; (Ketykó István verse)
4.-7. o.: Hat a négybe; Pellengér; (Kovács T. István írásai)
10.-17. o.: Versre cserélt napok; (Móritz Mátyás versciklusa)
20.-39. o.: Szent Jakab oltalmában: Nézsa; (Végh József képes helytörténeti írása)
42.-43. o.: Az átkelés; (Borsi István írása)
44.-45. o.: Agnus Dei; (Pongrácz Ágnes verse)
48.-49. o.: corrispondenze; (Szájbely Zsolt verse)
25.-53. o.: Ha szerencséd lesz; (Karaffa Gyula verse)
56.-61. o.: Második álom: Eszmélés; (Százdi Sztakó Zsolt írása folytatásokban)
64. o.: Rángások; (Székács László verse)
66. o.: Tűnődő; (Végh Tamás verse)
68. o.: Arad hangjai; (Hörömpő Gergely verse)
70.-74. o.: Beszámolók;
76. o.: kihalászott palack-üzenet; (Demeter Zsolt verse)
78.-79. o.: Auditor: Hogy a viharba ne; (Szávai Attila írása)
80.-83. o.: Könyvajánló;
84. o.: Pályázat;
85. o.: Impresszum;


E havi lapszámunkat a nagyoroszi származású, de Rétságon élő Prepszl Zoltán türelemüvegeivel díszítettük. Prepszl Zoltán 1977-ben született, már fiatalon, általános iskolás kora óta maketteket rakott össze édesapjával. Elektroműszerésznek tanult, szerződéses katona volt, jelenleg technikus. Kislánya most született, aminek egész családja nagyon örül. Türelemüvegeket 1998-tól készít. Az üvegekbe zárt jelenetek fából faragottak, ragasztottak, saját maga színezi, festi ki őket. Munkáival több kiállításon is szerepelt, de nem célja a magamutogatás, kielégíti alkotó kedvét a munka, és az, hogy néhány darabot ajándékba adott barátainak, családtagjainak. Gratulálok ehhez a csodálatos tevékenységhez, és sok sikert, sok erőt kívánok neki a folytatáshoz!

A Biblia éve 2008, kiállítás Nagyorosziban

Közvetlenül a Proksza kiállítás megnyitója után a HMO kisebb kiállítótermében a Biblia éve 2008 apropója okán biblia-kiállítás nyílt. A kiállítást megnyitotta Tarnai Imre plébános úr, aki hangsúlyozta, a biblia önmagában csak papír, és nyomdafesték. Ahhoz hogy valóban Isten szava legyen az olvasónak, azt nyitott lélekkel kell befogadni, s menten féltve őrzött kincs lesz a legegyszerűbb kötet is. Záhorszki Mónika elmondta, hogy a kiállítás anyagát Sátoriné Jucikával, a helyi nyugdíjasklub vezetőjével gyüjtötték össze néhány nap alatt a faluban, minden megkérdezett szeretettel és azonnal odaadta féltett értékét ehhez a kiállításhoz. Régi könyvek, faragványok, képek kerültek a tárlókba, asztalokra, s ezekhez méltó keretet adtak Proksza Gyöngyi vallási témájú festményei. A csodás tárgyak két hétig megtekinthetőek előzetes bejelentkezés után.

Proksza Gyöngyi kiállítása Nagyorosziban

Proksza Gyöngyi isaszegi festőművésznő kiállítása nyílt meg Nagyorosziban, a HMO-ban. Proksza Gyöngyi nem először állít ki falunkban, de a környező településeken is láthatóak voltak már alkotásai, így pl. Patakon, Dejtáron, Drégelypalánkon, Rétságon is. Az egyházi témák mellett kedves témája a virágcsendélet, illetve a tájképek festése, illetve a magyar történelem neves személyiségeinek elképzelt portréinak festése. Képes levelezőlapokat is készít a magyar irodalomból válogatott szép versekből, saját illusztrációival.

Isten éltesse a művésznőt sokáig!

Palócföld új lapszám bemutató, Rétság, november 04.

A rétsági Művelődési Ház és Könyvtár adott otthont a Palócföld folyóirat legújabb számának bemutatójához. A lapot Mizser Attila költő-főszerkesztő, Handó Péter költő-szerkesztő, Kupcsulik Ágnes költőnő, és Zsibói Gergely költő képviselte, helyből pedig a mostani számban szereplő Szávai Attila író, és Szunyogh Pál költő is megtisztelte az estet. A beszélgetés levezetésére engem kért fel a főszerkesztő, így Varga Nándorné Julika rövid köszöntője után magam is üdvözöltem a vendégeinket. "Történelmi" esemény volt ez az est, hiszen Rétságon utoljára 2001-ben, a Művelődési Ház 30. születésnapján járt Praznovszky Mihály, az előző főszerkesztő, de csak egyedül. Az eltelt hét esztendő hatalmas változást hozott nemcsak az ország, a megye életében, de az irodalomban is. Mizser Attila kinevezésével egy generáció-, és szemléletváltást is tapasztalhatunk, ugyanis a megye fiataljai is labdába rúghatnak, nem csak a pálya széléről szemlélhetik a meccset, amit persze azért a "nagyok" is játszanak. Új dolgot jelent az is, hogy a főszerkesztő, szerkesztő, és a lapban szereplő alkotók mennek házhoz az új lapszámokkal, s személyes varázsukkal, felolvasásukkal is a lap olvasására, vásárlására bíztatnak. Így lehetett elérni azt, hogy az utolsó három lapszám már szinte teljesen elfogyott. (ellentétben az eddig tapasztaltakkal)

A Rétsági Kilátó Kultúrális Egyesület művészei énekével, fuvolajátékával, gitárjátékával kezdetét vette az est. Kozák Simon Katalin csodásan énekelt, Majer Szilvia ismét szép fuvolajátékával kísérte, Majnik László pedig most is elvarázsolta a szép számmal megjelent közönséget. Holp Judit Szávai írást olvasott fel, míg Szájbely Zsolt egy Szunyogh verset adott elő most.

A vendégek egyenként bemutatkoztak a hallgatóságnak, és mindannyian egy-egy saját alkotást olvastak fel. Mizser Attila kifejezte örömét, hogy ilyen élő közösséggel találkozhat, mint amilyen itt Rétságon a Kilátó Egyesület, vagy a Spangár Kör. Kupcsulik Ágnes bemutatkozása után tervei közt említette az országos lapokban való megmérettetését, de a Palócföld Könyvek sorozatban tervezett új kötetének születését is. Zsibói Gergely tanárember is, kérdésemre elmondta, hogy egyre kevesebb gyerek az, akit megfog az irodalom ebben a globalizálódó, "amerikábólbejönazene" világban. Minőséget kell írni, és kitartó munkával terjeszteni azt, amit mi magunk tudunk, hogy a választás lehetőségében ott legyen a megyei alkotók írásai is. Handó Péter a Palócföld Könyvek kiadásának nehézségeiről is beszélt, s kiderült, legújabb könyve napokon belül kijön a nyomdából. Péter végre önmagával is foglalkozik! Szávai Attila írásai a mostani számtól rendszeresen szerepelnek majd a lapban, ez a bejelentés igazi meglepetés volt mindenkinek, gratulálunk Attila újabb írói sikeréhez.

Az est nagyon jó hangulatú volt, kibeszélhették magukat a meghívottak, egy kis vendéglátás, kötetlen beszélgetés zárta az estet. Remélem, máskor is, sokszor találkozunk még ezzel a csapattal!!!

Előadás a Bajkál tóról, Rétság

A rétsági Művelődési Központ konferenciatermében diavetítésel egybekötött előadást tartott Balogh István, a Felsőpetényben élő "világjáró" utazó. Többször, eddig nyolcszor járt a Bajkál tónál, ahogy mondja bigámista, mert felesége mellett a Bajkál volt a másik szerelme. Kétévente vezetett oda expedíciót, és csodálatos gyüjteménnyel, diákkal tért haza. Érdekfeszítő, és nagyon lebilincselő előadás keretében mutatta be a Bajkál töténetét, földrajzát, élővilágát, a mellette élő embereket, a téli Bajkál életét, az oda vezetett expedíciók érdekességeit.

Remélem, sokszor hallhatom még István fantasztikus előadásait, s remélem, sok szép helyre jut még el ez a nyughatatlan utazó! Isten éltesse sokáig!

(A kép a mai, Csadó-tanyai faültetés alatt készült, István kezében az Altáji expedícióról hazahozott nyírfa bottal. Innen néhány hete érkezett meg. Társa ezen az utazáson Valkó Gyula festőművész volt.)

Faültetés a Csadó-tanyai madármegfigyelőnél, Drégelypalánk

A nyár elején felavatott madármegfigyelő helyen (amit Drégelypalánk határában, a Csadó-tanya területére, az Ipoly árterére rálátást biztosító helyen építettünk) ma facsemeték ültetésére került sor. Az őszi idő alkalmas arra, hogy földbe, végleges helyükre kerüljenek a csemeték, s erre a mai nap időjárása tökéletes volt, így délelőtt 11 órakor megtörtént a faültetés. Az Ökotárs Alapítványt képviselő Budai Krisztina, az Örökségein Útján tíz településének polgármesterei, Drégelypalánk polgármestere Dombai Gábor, és az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetasszonya, April H. Foley, és Drégelypalánki iskolások és óvodások voltak azok, akinek munkát adott ez a feladat. Dombai Gábor köszöntője után April H. Foley asszony is köszöntötte az egybegyülteket, s örömét fejezte ki, hogy épp az amerikai választások előtti napon fát ültethet itt nálunk, Magyarországon. A természetvédelem fontosságáról is beszélt, (később közvetlen stílusban az óvodás-iskolás gyerekekkel is) majd megkezdődött maga a munka. Foley asszony Dombai Gáborral ültetett fát, és a környező települések polgármester asszonyai, polgármesterei is kapát, lapátot ragadtak, s az előkészített gödrökbe ültették el a facsemetéket. Gondos munkájuk remélhetőleg évek múltán hatalmas lombozatú fákat eredményeznek majd, amin a madármegfigyelőnél megálló látogatók árnyékot, enyhhelyet kapnak majd, de ugyanígy a fákra települő madarak is jól érzik magukat. Egy kis vendégeskedésre invitálták a résztvevőket a drégelypalánkiak, így például helyiek által sütött pogácsákat, süteményeket és finom teát kóstolhattunk. Több riportot is készített egy televíziós stáb, az MTI fotóriportere, és Foley asszony a helybéli gyerekekkel beszélgetett. Kikérdezte őket, milyen madarakat láttak már itt a megfigyelőn, miért fontos szerintük a természetvédelem, stb. Kérdésére, hogy ki járt már Amerikában, sajnos egyetlen igenlő válasz sem jött, de sebaj, majd egyszer...

Tavasszal megnézzük, élnek-e a fák. Majd beszámolok róla.

Irodalmi túra Nógrádban

Október 25-26-án, szombaton 8.30-tól Balassagyarmaton a Városi Könyvtárban kezdődött az IPOLY EU. Szabadegyetem legújabb kurzusa, amit a "A művelődés hete - a tanulás ünnepe" alkalmával hirdetett meg Németh Péter Mikola. Az előadások nyitottak voltak, a szombati nap fő témája Balassagyarmat európai értékeinek megismerése, valamit az Ipoly-mente térségfejlesztésének oktatása, ahogy azt a helybeliek, valamint a Corvimus Egyetem végzős hallgatói (akik épp a napokban a kistérségben végezték el felméréseiket) látják és láttatják. Vasárnap 8-17 között irodalmi túrán, buszkiránduláson vehettek részt az érdeklődők Csesztve (Madách Emlékmúzeum), Mohora (Mikszáth Kálmánné és Tolnay Klári Emlékháza), Terény (ARTTÉKA Istálló Galéria + Hodály Ekszpanzió XX. Visszasejtesít című kiállításai) Herencsény (Palócok vigyázó keresztje, a Fonó) megtekintésével, illetve a helybeliekkel való ismerekedéssel. Mi a vasárnapi napon csatlakoztunk a csapathoz Évával, saját kisbuszunkkal "beszállva" a programba, és szállítva az eredetileg bérelt, de kicsinek bizonyult buszból kimaradtakat. Így viszont már kényelmesen elfért mindenki, igaz, két személyautóval is "követték" a buszokat a résztvevők. A csapatról elég annyit megemlíteni, hogy közöttünk volt Konczek József költő, és a közelmúlban 60. születsénapját ünneplő Madár János költő is.

Először a Balassagyarmattól nem messze lévő Csesztvére gurultunk, a Madách-kúria épületében egy komoly kiállítást néztünk meg, falánál koszorút helyeztünk el, és a kúria körül elterülő szép parkban gyönyörködtünk. Mikola egy régebbi Palócföldből olvasott fel, ami a Targédiáról szólt, Madáchról, és Hamvas Béláról. Madách személyes tárgyai, könyvei, az Ember tragédiájának kiadásai, eredeti színpadtervei, az első kiadás rajzai szerepelnek a csesztvei kiállítás anyagában. Mivel Évával itt még nem jártunk, nekünk új, és meghökkentően érdekes volt ez a kiállítás.

Csesztvéről Mohora felé vettük az irányt, ahol először Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona emlékmúzeumát néztük meg. Mikszáth kétszer is feleségül vette ezt a nőt, akit mindig is szeretett. Mikszáth és felesége tárgyai, levelezésük és egyéb tárgyak láthatóak a múzeumban, az evangélikus templomban pedig házassági anyakönyvi kivonatukat nézhettük meg. Innen Tolnay Klári emlékházához mentünk. A híres-neves színésznő Mohora szülötte, aki innen indult és ide vágyott. Csodás ruhái, fényképei, kitüntetései szerepelnek a zsúfolásig rakott falakon, tárlókban. Érdekessége ennek a háznak az, hogy ehhez a házhoz Tolnay Klárinak csak annyi köze van, hogy néha-néha elment előtte. Viszont a pár száz méternyire álló családi kúriájuk üresen és romló állapotban áll. Az önkormányzatnak nincs arra pénze, hogy a kúriát felújítsa, és ott rendezze be az emlékkállítást, azt egy magánszemély finanszírozza, patronálja a jelenlegi épületében.

Mohora után Terény következett, ahol az Akol-galériában a XX. Expanzió Visszasejtesít kiállítást nézhettük meg. A Németh-gyerekek (Balázs és Zsófia) zenéltek, míg apjuk recitálta az új verseskönyvének sorait. A helybéliek székeket hoztak a kiállításra, és odakinn az akol mellett egy hatalmas, égig érő székkel emlékeztünk meg Gubis Mihályról. E falu magának vallja Szentgyörgyi Albertet, akinek szobra az akol melletti hatalmas kőtömbből szemléli derűsen az utókor botladozásait. Terényben, a plébánián ebédeztünk. Helybéli asszonyok főzték az ebédet, ami előételként tócsniból, főételként palóc gulyáslevesből és desszertként fánkból és lekvárokból állt. Mondhatom, nagyon ízletes és bőséges volt, köszönet érte. Mikolával riport is készült itt az utókornak.

Terényből ebéd után Herencsénybe gurultunk át, ahol a Fonóban vártak ránk az asszonyok, polgármester asszonyukkal együtt. Énekeltek nekünk, cserében Konczek József és Madár János olvasott fel verseket, fuvolazene is felcsendült, én magam is ígértem a fényképes beszámolót a faluról, a Fonóról a Börzsönyi Helikonban, Mikola pedig hosszan ismertette a csapat szándékát, a látogatás okát, annak fontosságát, hogy globalizálódó korunkban a barátkozás, a hagyományőrzés a legfontosabb. Csodás fonót rendeztek be Herencsényben. A 2005-ben felállított Palócok vigyázó keresztjének avatásán mi magunk is ott voltunk Évával, a családommal, igaz, akkor egész nap dolgoztunk, kézműveskedtünk, alig láttunk valamit a faluból. Azt viszont elsőre "levettük", hogy itt a hagyomány szent, és jól érzik magukat így a bőrükben a herencsényiek. Isten éltesse őket sokáig.

Hosszú volt a nap, koromsötét lett, mire visszaértünk Balassagyaratra, de megérte! Miért nem jöttek velünk?

Kürtőskalács-nap

Ma végre hozzákezdtünk a régen tervezett kürtőskalács sütéshez. Több receptet is kaptunk, de egy autentikus erdélyi recept szerint dolgoztunk, amit Fazakas Sándor szentivánlaborfalvi csontfaragó mester leánya adott át használatra. Az alapanyagokat Éva állította össze, s míg a tészta kelt, parazsat készítettem odakinn, s mikor már tele volt vörös parázzsal a tűzrakó, hozzákezdtünk a sütéshez. Éva ügyesen felcsavarta az olajozott sütőfára a tésztahurkákat, majd kilapította, újra olajozta, cukrozta, Eszter lányommal meg odakinn szép nyugodtan megsütöttük. Színesre, ízesre. Végül az olvadt karamellre csak cukrot szórtunk, kicsit idegenül hangzik és hat ugyanis egy kürtőskalácson mondjuk a kókusz. (A sütőfát (emlékeznek még?) Viha Lajos fafaragótól kaptam ajándékba a vizeskő szerzésért.)

Finom volt a kalács, kár, hogy nem kóstolhatják! No, majd ha egyszer a vendégeink lesznek! :-)

Múzeumok Őszi Fesztiválja, Balassagyarmat, Palóc Múzeum

A balassagyarmati Palóc Múzeum csatlakozva a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjaihoz Bepillantás raktárakba, műhelytitkokba címmel háromnapos program keretében elsősorban a fiatal korosztálynak mutatja be a raktárait, restaurátori munkáját, pincéjét, padlását. (Még holnap, holnapután áll ez a lehetőség.) Ma mi is (Évával és anyósommal) ellátogattunk a múzeumba, és Tóth Zsuzsanna kedves vezetésével megnéztük a raktárhelyiségeket, ahol a kiállítás alatt nem álló tárgyak elhelyezését mutatta be nekünk. Minden tárgy korrektül leltározva, restaurálva, rendszerezve, cimkézve várja a vizslató szemeket, azt az időt, amikor az éreklődőknek csak ők lesznek a "sztárok". Addig pihennek. Polcokon, tárlókban, dobozokban, légkondicionált, párabeállított fiókokban, szobákban, padláson, pincében. Természetesen minket a Nagyoroszi gyüjtemény érdekelt elsősorban. Nagy örömünkre kiderült, hogy a közvélekedéssel ellentétben Orosziból is gyűjtöttek főleg viseleti darabokat, szoknyát, alsószoknyát, inget, főkötőt, kendőt. Ez is bizonyítja, Oroszinak is megvolt a saját viseleti kultúrája, ha mára már ez feledésbe is merült. Nem ártana a még élő idősekkel ezt megbeszélni, ma még van rá lehetőség.

Ha már ott jártunk, megnéztük A palóc fafaragás régen és ma - Gyurkó Pál számadókanász életműve és öröksége című kiállítást. Gyurkó Pál szép faragásai, tárgyai szinte ma is eredeti fényükben pompáznak, (holott az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején készültek) és bár mindennapi használati tárgyak voltak, a népi lélek, a szépség utáni vágy, és a mindenség szépségének öröme látszik mindegyik darabon. A kiállítás Gyurkó Pál utódaival is foglalkozik, így látható pl. Pál Pista bácsi késtartó tokja, bodzafa furulyája, de a Börzsönyi Helikonban épp az e havi számban szereplő Egri István fafaragó népművész csodálatos bútorai, szobába és konyhába való tárgyai is. (Asztalok, székek, tartók, fiókok, lócák, stb.) Természetesen mind-mind a tipikusnak mondható palóc, áttört mintás fafaragó technikákkal készültek. Ide tartozik, hogy a kiállítás idejét meghosszabbították, így az megtekinthető egészen az év végéig, ajánlom mindenkinek, aki szereti a míves, de mégis népi művészettel készített tárgyakat szemlélni.

Luspay Kálmán Népdaléneklő verseny, Dejtár, október 18.

A tegnapi napon Dejtár Község Önkormányzata, és a Dejtári Fonó és Falufejlesztési Egyesület szervezésében került megrendezésre a "Csak tiszta forrásból" elnevezésű Luspay Kálmán Népdaléneklő vereny. (Luspay Kálmán dejtári kántortanító volt, Isten dalosa, 1960-ban hunyt el, azóta a dejtári hívek szeretettel őrzik emlékét.) A kiírás szerint az Ipoly-völgyéből, az Ipoly folyó mindkét oldaláról jelentkezhettek népdalénekes fiatalok, felnőttek, hiszen több korosztályi kategóriában versenghettek az indulók. Általános iskola első osztályától egészen a harmincas korosztályig voltak jelentkezők, majd negyvenen. Mi Nagyorosziból a kisbuszunkkal heten mentünk át, hogy odajuttassuk leányomat, Krasznai Sára Rebekát, és barátnőjét, Pásztor Viktóriát, no meg a felkészítő tanárnőjüket, Megyeri Attiláné Kriszti nénit a versenyre. De már Dejtáron volt az ugyancsak Nagyorosziban élő Siklai család is, három gyerekük (Jusztinia, Fanni, és István) indult a különböző korosztályokban.

Megérkezve, a gyerekek regisztrációja után máris kellemes ismerkedések, találkozások kezdődtek, történtek. A népzenét, népdalt, néptáncot szeretők nagyon barátságos népség! :-) Valahogyan ez már hozadéka ezeknek a műfajoknak, mert igencsak nemesíti a lelket a dal, a népzene. A művelődési házban szép kiállításokat nézegethettek a szülők, (festmények, fafaragások, kerámiák, csuhétárgyak, üvegtárgyak) barátok, kísérők, az egyik sarokban pedig a dejtáriakra jellemző módon, hatalmas traktával várták a résztvevőket, szendvicsek, sütemények, gyümölcsök, üdítőitalok sorakoztak, s roskadoztak alattuk az asztalok. Természetesen először a gyerekek, a versenyen indulók voltak a "jogosultak" a csemegézésre, de mi, a szülők, kísérők is csatlakoztunk hozzájuk mikor a zsűri döntésre visszavonult.

Apropó, zsűri! Tagjai voltak: Siklai Istvánné Jusztinia karvezető, tanár, Faragó Laura dalénekes, Alberti Árpád atya, Fekete György író, építész, és Gallai Erzsébet, aki a Luspay család tagja.

A verseny a Dejtárról elszármazott Gréczi László újságíró bevezetője, a dejtári énekkar több, szépen előadott dala, Faragó Laura csengő hangú éneke, és az alpolgármester asszony köszöntője után vette kezdetét. Korosztályonként kerültek sorra, soroslás által megállapított rendben a fellépők, így először a legkisebbek bátor, és kedves szereplésükben gyönyörködhettünk. Aztán a nagyobbak, s végül a legidősebbek mutatták be, hogy hová is lehet eljutni ebben a műfajban, ha valaki tehetségét használva kitartóan tanul, fejeszti a hangját. Sorra a közönség elé álltak a szép népviseletbe öltözött leányok, ifiak, öröm volt nem csak hallgatni, de látni is őket. Bátran kijelenthetem, a zsűri a legjobbaknak adta a díjakat, azt pártatlanul osztotta, de végül mindenki ajándékokkal térhetett haza. (Sára lányom 3. helyezett lett korosztályában, a 7-8. osztályosok között, Pásztor Viktória pedig 1. lett az 5-6. osztályosok között.) A díjosztás után a közönség a zsűrivel együtt felkerekedett, és kiment a temetőbe, ahol Luspay Kálmán sírjánál koszorút helyezett el, elénekelt egy népdalt, és egy imát mondott Alberti Árpád atyával együtt.

Így ért véget ez a csodálatos rendezvény, köszönet érte minden egyes önkéntes szervezőnek, adományozónak, segítőnek! Remélem, ha élünk, jövőre újra Dejtáron talákozunk mi, a népzene, népdal szerelmesei!!

Tájékoztató

Kedves Olvasóim!

A mai, Honton tartott "sugárkankalinos" megbeszélés után úgy döntöttem, hogy a blogom baloldalára feltett képekre kattintókat a Sugárkankalin Turisztikai Egyesületünk honlapjára irányítom. Teszem ezt azért, hogy a honlapunkon található információkból, anyagokból, képekből ott is válogathassanak, de a Börzsönyi Helikont is elérhetik ugyanott Králik Zoltán webmesterünk jóvoltából.

Használják ki ezt a lehetőséget is, hogy még több hasznos információt kapjanak erről a csodás tájról, ezekről a csodálatos emberekről, akik az Egyesület tíz településén (Borsosberény, Pusztaberki, Horpács, Érsekvadkert, Patak, Dejtár, Ipolyvece, Drégelypalánk, Hont és Nagyoroszi) a maguk ereje szerint mindent megtesznek a Nyugat-Nógrádi tájnak, hagyományainknak a megismertetéséért.

Nyugat-Nógrádi bemutatkozás Vácott, október 11.

A nagyoroszi Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete a Váci Őszi Művészeti Hetek keretében kapott egy napot arra, hogy bemutathassa a Nyugat-Nógrádi kistérség településeit. Nemzetiségek Barátsága címmel szervezték meg ezt a napot, ahol a Börzsöny-alja, a Nógrád-medence és az Ipoly-völgye településeinek (Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Tolmács, Dejtár, Kétbodony, Érsekvadkert, Nézsa, Szanda, Tereske, Vanyarc, és Nagyoroszi) német, és szlovák kisebbségei, magyar hagyományőrzői mutatkozhattak be. Hosszas szervezés után a váci művelődési ház aulájában kaptak helyet a kiállító, bemutatkozó települések pavilonjai, küldöttségei. Mindenki a településéről a legszebbet, a legjobbat szerette volna bemutatni, elmondani, ám az őszi programok torlódásai miatt bizony sok tehetséges kézműves, előadó otthon maradt, illetve máshol szerepelt. Így fordulhatott elő az, hogy Nagyorosziból csak mi ketten, Évával képviseltük a falunkat, illetve még az általános iskola néptánccsoportja a délutáni fellépésükkel. (Igaz, a szervezés teljes terhe a nagyoroszi Csallóközi Józsefé, és Misányi Zoltáné volt!) Mi a bőrös tárgyaimmal, a mesés és verseskönyvemmel és kézműves foglalkozással mentünk. A hangulatos, népi értékeket bemutató pavilonokban zajlott az élet egész nap. Helyi ételek kóstolója, helyi termékek bemutatója, kézműves termékek vására, kézműves foglalkozások, (én itt is a barackmagsíppal szerepeltem nagy sikerrel) ízes beszélgetések, barátkozások tették értékessé a délelőttöt. A megnyitót megtisztelte Balla Mihály országgyűlési képviselő, érsekvadkerti lakos, és több település polgármestere is. A délután aztán a színházteremben folytatódott, hogy sorra bemutathassák ének-tánctudásukat, színészi képességeiket a már említett falvak hagyományőrzői. A nagyoroszi általános iskolások szépen szerepeltek, (nem kis büszkeséggel említem, hogy Eszter és Sára lányom táncolt a csapatban, Sára lányom pedig énekelt is a tánc előtt Pásztor Viktóriával együtt, énekükkel nyitották meg a délutáni előadást! ) a felnőtt hagyományőrzők mellett megállták a helyüket! Csodálatos a magyar, és a nemzetiségek népi kultúrája, ez most is bebizonyosodott! Csak megemlítem, hogy két avatott, és országszerte ismert, elismert népzenész-népművész is fellépett a délután folyamán, az egyik Pál István dudás Kétbodonyból, a másik a tolmácsi kórust vezető, a Téka Együttesben tekerőző, bőgőző, doboló Havasréti Pál. Én csak a maximális köszönet hangján tudok beszélni ezekről a fellépő emberekről, akik életük jó részét arra áldozzák, hogy népzenénk, népi kultúránk e csodás szeletét megőrizzék, bemutassák! Köszönet a szervezőknek, és az összes fellépőnek!!!

Dunaszerdahelyi kirándulás, október 9.

A Palócföld folyóirat bemutatkozására, és Szávai Attila: Fészercsend című könyvének bemutatására utazott Salgótarjánból és Rétságról egy nyolc fős csapat Dunaszerdahelyre. Mizser Attila író-költő, a Palócföld főszerkesztője, Handó Péter költő, a lap szerkesztője, és a rétsági Kilátó Kulturális Egyesület képviseletében Szávai Attila író, Kozák-Simon Katalin népdalénekes-táncos, Mayer Szilvia zenész, Holp Judit és Szájbely Zsolt előadók ültek mellettem, mögöttem a „sárga tengeralattjáróban”. (Ahogy Csanda Gábor elnevezte Opel Movano névre hallgató gépjárművemet.) A hosszú odaút kellemes hangulatban telt, és mivel már nem először utaztunk így együtt, sorra kerültek elő a közös témák, tréfák, adomák. Megérkezve Dunaszerdahelyre, Csanda Gábor szerkesztő-irodalomkritikus fogadta a csapatot a Vámbéry Ármin irodalmi kávéházban, az est színhelyén. Sorra érkeztek a vendégek, s közöttük dunaszerdahelyi írók-költők, így Hodossy Gyula, költő, a Lilim-Aurum Könyvkiadó vezetője, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, Barak László költő, Bereck József prózaíró, Csehy Zoltán költő-műfordító, Tóth László költő-irodalomtörténész.
Csanda Gábor, az est moderátora először Mizser Attilának „dobta fel a labdát”, adott lehetőséget arra, hogy bemutassa az általa ez évben átvett, s azóta három új számmal megjelent Palócföld folyóiratot, a szlovákiai, leendő olvasóinak. Mizser Attila a palócföldi értékek megőrzése, a palócföldi alkotók bemutatása mellett a lap nyitottságát hangsúlyozta, a lap kitekintést nyújt a magyarországi irodalmi életre, ahogy azt megteszi külhoni alkotókkal is. A Palócföld folyóirat túlélését jelenti a megújult külsőn túl a tartalom változatossága, a felfedezett, vagy az írásra felkért szerzők alkotásainak sokszínűsége. Mizser hangsúlyozta, Handó Péter személyében tökéletes segítőt kapott, olyat, akivel a munkájukat időre és jól végezhetik, s számára ez azért is fontos, mert ő (Mizser) nem éppen megszokott módon olyan lapfőszerkesztő, aki nem Magyarországon él/élt. Tervei között említette azt, hogy magyarországi bemutatók során újra megismertetik és megszerettetik a Palócföldet a megyei olvasókkal. A megyei alkotókkal, alkotókörökkel egyre szorosabb és korrekt kapcsolatot szeretnének kialakítani. A lap terjesztése adja manapság a legnagyobb fejtörést számukra, ugyanis még mindig csak a megyeszékhelyen, Budapesten, és egy-két nagyobb városban kapható a Palócföld. A Szávai Attilával való kapcsolatukról elmesélte, hogy Szávai írásait szereti, legújabb műveik (Mizser/Köz, illetve Szávai/Fészercsend) szinte egyidőben jelentek meg az idei Könyvhétre. Szávai humora már elsőre megfogta, stílusát modernnek, fiatalosnak, dinamikusnak tartja, ezért is kérte fel írás küldésére a lap újabb számaihoz, és a Fészercsend című kötetét is ezért recenzeáltatta Bedegi Deával, a Palócföld legfrissebb számában. Ezzel már az est második témájánál, Szávai Attila Fészercsend című köteténél is voltunk.
Szávai Attila írásait röviden méltatta Csanda Gábor, az Új Szó szerkesztője, aki örömét fejezte ki, hogy végre személyesen is megismerhette az „istállója egyik lovát”, azt a távoli, magyar alkotót, akit az Új Szó hétről-hétre lehoz. Kérdéseire Szávai Attila elmesélte, hogy az írást munka mellett műveli, ami bizonyos korlátok közé szorítja gondolkodó elméjét. Ám ennek ellenére egyszerre több kötetterven is dolgozik, több lapban is publikál, így pl. az Új Kelet és a Kapu című folyóiratban, de ennek ellenére szinte naponta kényszeríti önmagát újabb alkotás létrehozására. (Bár ez a kényszerítés elég erős „költői túlzás”, hiszen alkotásaiban a mindennapi élet apró jeleneteit, a gyarló ember még gyarlóbb és csak a groteszk eszközével megragadható, megírható esendőségét jeleníti meg, ezért témája mindig volt-van-lesz.) Szóba került első kötete, a Mászóka is, s a két kötet apropóján azok megjelentetője, a Kapu Kiadó is, ahol Brády Zoltán látott először fantáziát a Szávai-írásokban. A Fészercsend című kötet rövid írásai szépen körvonalazhatóan egy család, a Galkovics család sztorijait használja fel, a köré csoportosul. Az egyes szám első személyben megszólaló író kicsit önmagát is „megírja” ezekben a történetekben. S ha valaki alkalmas arra, hogy ebben a „fészercsendben” meghallja az írói feddést, az írói figyelmeztetést, talán mindenkinek könnyebb lesz nevetve változni. Mert Szávai azért nevettet, hogy változzunk. Azért mutatja hőseit nevetségesnek, (sokan félre is értik ezért) mert nem az embert neveti ki, veti meg, hanem a cselekedeteket. Csanda megkérdezte, „Te odahaza Rétságon biztosan ismert és elismert ember vagy”. Attila egyelőre csak az ismertségéről tudott beszélni. Szávai Attila tervei között említette, hogy más célja nincs, csak írni, s újabb kötetei sorát gyarapítani. Folytatni azt, amit megkezdett, s reméli, mielőbb úgy alakul élete, hogy csak az írással kelljen foglalkoznia.
A kellemes beszélgetést megszakították néha az előadók még jobb, még kellemesebb produkciói. Mayer Szilvia fuvolajátéka, Kozák-Simon Katalin termet betöltő énekhangja, Holp Judit mosolygós, humoros, és Szájbely Zsolt komolyabb, mára már kifinomultabb előadása. (Holp Judit és Szájbely Zsolt a Palócföld alkotóitól és Szávai Attilától mondtak el verseket, prózákat.)
Az est során a magunkkal vitt könyvekből rögtönzött vásárt is rendeztünk, jónéhány kötet dunaszerdahelyi gazdára talált. A 18-órakor kezdődő irodalmi est végül is 21-óráig tartott. A hazaút is ugyanolyan hangulatos volt, mint az oda, hiszen a lányok egy új dalt tanultak az autó hátsó fertályában, előrébb meg a fiúk tervezték a jövőt. Az esetleges közös jövőt. Is.

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0809. száma

Tartalom:

3. o.: Nyárutó; (Ketykó István verse)
4.-7. o.: A „végek” (b)irodalma; (Karaffa Gyula írása)
8.-9. o.: Eljöttem; (Borsi István verse)
10.-14. o.: Mikor a nyitott ajtó sem tart vissza; (Móritz Mátyás írása)
16.-17. o.: Megzabolázva; (Pongrácz Ágnes verse)
18. o.: Késői kérdés; (Péter Erika verse)
20.-33. o.: Egy falu, Szent Márton oltalmában: Borsosberény; (Végh József képes helytörténeti írása)
34.-38. o.: Sári néni vőlegénye; Fűnyíró; (Kovács T. István írásai)
40.-41. o.: Formátlan szövegek; (Nyírfalvi Károly versprózái)
42. o.: furcsa délután; (Szájbely Zsolt verse)
44.-48. o.: Apokrif: Első álom; (Százdi Sztakó Zsolt írása)
50.-51. o.: Ha az én időm… sárkánygyónás; (Szőke Mária-Magdolna verse)
52.-57. o.: Az én füveskönyvem; (Karaffa Gyula írása folytatásokban)
58. o.: Őszi hallgatag; (Székács László verse)
60.-61. o.: Átmenet II.; (Végh Tamás verse)
62. o.: Évszakok; (Hörömpő Gergely verse)
64.-67. o.: Beszámolók;
68.-70. o.: Auditor: Húskiállítás; Európaraszt; (Szávai Attila írásai)
72.-74. o.: Hírek; Pályázat;
75. o.: Impresszum;


E havi lapszámunkat a Balassagyarmaton élő és alkotó Egri István fafaragó népművész alkotásainak képeivel díszítettük. Köszönet érte az alkotónak. A Szerk.


Egri István húsz évesen, Lillafüreden kezdett faragni. Balassagyarmatra nősült, a palóc kultúra itt annyira megragadta, hogy a palóc fafaragás avatott mesterévé képezte magát. 1972-ben kapta meg a népművész címet, 1982-ben Gránátalma díjas lett. 16 éven keresztül tanított fafaragást különféle megyei alkotótáborokban, vezette a Fadd-Dombori és a Tokaji művésztáborokat. Jelenleg aktív nyugdíjas. Alkotásai a balassagyarmati Palóc Múzeumban e hó végéig láthatóak, a kiállítás címe: Gyurkó Pál utódai.

Október 6.

A tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek fiatalok ma Nagyorosziban egy irodalmi műsorral. A HMO-ban frissen szerveződött színjátszó-kör első megmutatkozása volt ez a fellépés, megemlékezés, s mondhatom, nem kell szégyenkezniük. Az est koreográfiája nagyon jó volt, méltó az aradi tizenhármak emlékéhez. A fiatalok természetesen adták elő a rájuk osztott szövegeket, így teremtve meg az emlékezés hangulatát. Köszönet érte a szervezőnek-rendezőnek Vida Attilának, és a szereplőknek!

Bőrös foglalkozások napja. október 3.

Délelőtt egy gödi, a Baptista egyház által fenntartott napköziotthonban dolgoztunk. Fiatalok, felnőttek, mindannyian valamilyen fokon sérült emberek élnek itt napközben, de olyan szeretetteljes közösségben, hogy öröm látni. A dolgozók, akik ellátják őket, nem nyűgnek, hanem hivatásnak tartják a munkájukat, ez tisztán látható volt, hiszen már második alkalommal voltunk itt. Természetesen ingyen, felajánlásból dolgoztunk velük, egy-egy komolyabb formájú kulcstartót készítettünk. Én már háromnegyed részig előkészítettem a tartót, felszegecseltem, felpatenteztem, összeragasztottam, ott már csak lyukasztani és fűzni kellett a szélét. Éva is jött velem, így közösen, és az ottani foglalkoztatókkal együtt meg tudtuk tanítani a fűzést, és mindegyik tárgy szépre sikeredett. Csodálatos kézműves tárgyakat készítettek a skacok, amit el is fognak adni. Voltak ott készen tolltartók bőrből, gyöngyfűzések, feketedió nyakláncok, kerámiák szép számmal. Mind a gondos munkát mutatta. Képeket talán tapintatból nem készítettem, viszont minket lefotóztak saját maguknak. Velük költöttük el az ebédet, mert szívesen invitáltak, köszönet érte. Remélem, Karácsony előtt még egyszer elmehetünk ide, mert már szinte hazamegyünk közéjük.

Délután egy dunakeszi óvodában dolgoztunk, ahol nyakláncokat készítettünk a gyerekekkel. Sokuk szülője is segített, de inkább tőlünk kértek segítséget. A gyerekek bátrabban dolgoztak most, mint a szülők.

Évadzáró "buli" a nőtincsi Seholsziget élményparkban, szeptember 28.

Szíves invitálást kaptam, ami arra buzdított, hogy a mai napon családommal együtt látogassunk el a Seholsziget élményparkba, ahol is évadzáró ünnepséget szerveznek. A program igen színesre és változatosra sikeredett, ugyanis lovasbemutatót nézhettünk, állatokat simogathattunk, nézhettünk, kovácsokat láthattunk munka közben, a kemencében égett a fa, a bogrács alatt is, s benne főtt a birkagulyás. Fellépett a lovasbemutató alatt Andi József, az utolsó fóti betyár. Az érdeklődők kocsikázhattak, vonatozhattak, vagy csak nézelődhettek az ezernyi látnivalót adó faluban. (Mert valóban egy faluvá nőtt ez a park az elmúlt egy-két évben.) 12-től ebéd, majd 14 órakor az ünnepélyes évadzáró kezdődött meg. A két tulajdonos, Markó Judit és Lek János köszöntője után Dobai Szabolcs nagyon szép hegedűjátéka csendült fel. Aztán igazi meglepetés érte a közönséget. Végh József rövid bemutatása után Pál István népművész lépett fel. Először dudajátékával kápráztatott, majd furulyájával varázsolt, aztán énekével vidított. Igazi élvezet volt hallgatni Pista bácsit, akin látszott, hogy még jobban élvezi amit csinál, mint azok, akik hallgatják! És ez így a legjobb! Pista bácsi után Kozák-Simon Katalin csodálatosan csengő énekhangja késztetett szájtátásra mindenkit.

Sajnos nekünk idő előtt haza kellett jönnünk, így csak ennyit láttunk a napból, a programokból, ám ez is örök szép emlék marad.

Falunap, Göncfesztivál, Érsekvadkert, szeptember 27.

Elérkezett hát az Érsekvadkerti falunap is, amikor nagygöncöt főzött a falu hozzáértő közössége. Hogy mi is a nagygönc? Krumplis gombóc megfőzve, közepében ropogós tepertővel, tetején tejföl és sajt. Nagyon finom!!! De itt voltak a vanyarciak is, akik a haluskából adtak leckét, no meg ízelítőt az arra éheseknek. Vásári sokadalom, kézművesek, rétsági hagyományőrzők, néptánccsoportok Patakról, Dejtárról, helyből, Vanyarcról, hastáncosok Drégelypalánkról, társastácosok, mesemondók, és énekesek léptek színpadra. A vendégek gulyáslevest is ízlelhettek, no meg adományokért teli tálca süteményeket kaphattak. A nap végén lépett fel Orsi és Zsuzsi, majd a Dupla kávé együttes.

Azt gondolom, jól szervezett, és gazdag programot kínáló nap volt ez, grat. a szervezőknek, a segítőiknek.

Én magam ide is barackmagsíppal jöttem, és a vadkerti gyerekek is rácsodálkozhattak erre az egyszerű játékra. Évával árusítottunk is, könyveim is gazdákra találtak, de főképp a táskákra "álltak rá" a vevők, mert akciót rendeztünk.

Könyvbemutató Nagyorosziban

A mai napon, délután 16 órakor a helyi HEMO-ban Kardos Gy. József keszthelyi tanár-író, Ahonnan jöttem című kötetét mutatták be, ami a nagyoroszi születésű Pálfalvi Nándor író-költő eddigi életútját írja meg. Kardos Gy. József és Pálfalvi Nándor nyolc éve jó barátok, és alkotótársak is. Kardos úr új kötetében Pálfalvi Nándor eddig megjelent harminckilenc önálló kötetével foglalkozik, tulajdonéppen ez az új mű egy bővített biográfia, hiszen tanári múltját vállalva, a köteteket elemzi is.

Pálfalvi Nándor Nagyoroszi díszpolgára címét is megkapta három évvel ezelőtt, amire nagyon büszke. Hornyák Endre polgármester köszöntője hangzott el, majd Pálfalvi Nándor elmondta, feleségével napi rendszerességgel beszélgetnek a falunkról, Nagyorosziról, mintha csak ideiglenesen lennének innen távol. Nem tudott sem Pestivé válni, sem másvidékivé. Mai napig oroszinak tartja, érzi magát.

Az új kötetet és az alkotót, alkotókat köszöntötték a helyiek néhány Pálfalvi vers elmondásával, és a fiatalok néptánccal. Sok könyv fogyott, és a hangulatos dedikáció alatt mindenki egy-egy klasszikus bölcsességet is kapott papíron Kardos Gy. Józseftől.

Megtisztelte a könyvbemutatót Réti Zoltán festőművész is, aki szintén Nagyoroszi díszpolgára címmel büszkélkedik.

Sok erőt, sok irodalmi sikert kívánok Kardos Gy Józsefnek is, és Pálfalvi Nándornak is.

Szondi két apródja Jordán Tamás rendezésében

A mai napon vette kezdetét Szécsényben a háromnapos Szondi két apródja- konferencia. Érdekes megbeszélések, irodalomtörténeti előadások, A Magyar Irodalomtörténeti Társaság
Nógrád Megyei Tagozatának (újjáalakuló) ülése , szakmai előadások, viták a versről, filmvetítések, hangzó anyagok színesítik a programot. Irodalmi berkekben nagy nevek tartanak előadásokat, így pl. Praznovszky Mihály, Jelenits István, Margócsy István.

A mai napon érdekes, eddig soha nem látott, és valószínűleg máskor is ritkán látható program zajlott a drégelyi várnál. Jordán Tamás, Kossuth-díjas színész zarándokolt el a várhoz jóval több mint száz általános iskolással, középiskolással, felnőttel, irodalomtanárral, civil érdeklődővel, hogy itt adják elő, mondják el Jordán Tamás instrukciói szerint Arany János Szondi két apródját. A gyerekek Balassagyarmatról, a Balassi gimnáziumból, Drégelypalánkról, az általános iskolából jöttek.

A program megnyitását Dombai Gábor, Drégelypalánk polgármestere és Fűzfa Balázs, a Szondi két apródja konferencia szervezője végezte. A résztvevők köszöntése után azonnal megkezdődött a vers előadása, nagy eréllyel és nagy kedvvel adták elő a gyerekek a művet. Ha hiszünk abban, hogy van túlvilág, eme tiszteletnyilvánításra a drégelyi hősök szemébe könnyek ültenek.

Feltűnt a közönség soraiban Dr. Jelenits István szerzetes tanár, de itt volt Teszáry Károly is, aki a vár helyreállítását szervezi, vezeti.

Szép, felemelő program kerekedett, a felhők megkegyelmeztek, nem esett, így mindenki aránylag száraz lábbal tehette meg azt az öt-hat kilométert, míg az autóktól a várhoz, majd visszaért a kiindulási pontjára. A szellemi élmény mellé egy kellemes izomlázat is beszereztünk ma!

Köszönet minden résztvevőnek, szereplőnek, de főképp Jordán Tamás színművésznek!

II. Biobúcsú a PeCsa-ban, Budapest, szeptember 21.

Idén már másodszor rendezték meg a PeCsában (Petőfi Csarnok) az országos biobúcsút, ahol a más-más tájakon gazdálkodó biogazdák, termelők mutathatják be munkájuk gyümölcsét, termékeiket. Méhészek, borászok, gyümölcstermelők, zöldségtermesztők, bioárú boltosok voltak igen nagy számmal a kiállítók, vásárosok között, hiszen ez az ünnep egyben vására is a biotermékeknek. Kicsiben is, és nagyban is. S talán nem meglepő, hogy a biogazdák között kézművesek, szövők, fafaragók, keramikusok, bőrös és más foglakozást űző mesterek is helyet kaptak. Valahol a biogazdálkodás és a hagyományos dolgok szeretete kéz a kézben jár!

Évával mi a Dunakanyar Népművészeti Egyesület képviseletében voltunk jelen, s "egy gyékényen" árultunk Konczili Anna kosdi biogazdasszonnyal, aki Pataki István biogazdával, párjával együtt évek óta kitartóan járja ezt a rögös, kezdetben igen nehéz utat, s végzik ezt az egészséges táplálkozást megismertető, azt segítő gazdálkodó munkát. (Éva és Anikó egyébként testvérek.) Mi a bőrök mellett (tarsoly, tüsző, övek, stb.) most is a két könyvemet, és a Spangár Kör antológiáját vittük magunkkal, s meséltem e táj gazdagságáról, értékeiről a budapestieknek, de az ország más részséről érkezőknek is. Sok könyvem fogyott, és még több névkártyát osztottam szét, aminek remélem meg lesz a gyümölcse, akár a Börzsönyi Helikon olvasótáborának növekedésében, akár későbbi vevőkben.

Több ezren fordultak meg a nap folyamán a kiállítósátrak között, s a színpadon is nívós, és igen gazdag programot nézhettek a kóstolással egybekötve. Feltűnt a tömegben pl. Gőgös államtitkár úr is, de Galkó Balázs is ott nézgelődött a sátrak előtt. A fellépők sokasága, a nap forgataga egészen késő estig kitartottak, mikor is zárásként Pomázi Zoltán együttesével igazi kantrimuzsikával lepte meg a hallgatóságot.

Megyenap Balassagyarmaton, szeptember 19-20.

A Nógrád Megyei Közgyűlés idén második alkalommal rendezte meg a megyenapot, ami egy kétnapos kultúrális fesztivál. Bemutatkozhatnak ilyenkor a megye térségeinek alkotói, előadói, táncosa, hagyományőrzői, egyesületei. Kirakodóvásár, és a főszínpadon fellépő nevezetes együttesek, alőadók teszik még emlékezetesebbé ilyenkor ezt a két napot. Mi a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület tíz települését képviselve jutottunk el ide, ahol is egy sátrat bocsátottak a rendelkezésünkre, hogy bemutathassuk az egyesület tevékenységét az érdeklődőknek. Velünk egy sátorban kapott helyet a Drégelyvárért Alapítvány is, annak motorja, elképzelője, Teszári Károly a vár állagmegóvásának célját szolgáló kőjegyek árusítója. Amint elmondta, egy köbméter várfal újrarakása 100 ezer forintot kóstál manapság, ehhez hatalmas összefogás és anyagi támogatás kell, de munkájuknak az eredménye már jól látható, aki manapság elzarándokol a Drégelyi várhoz, saját szemével megláthatja. ((Pénteken, 26.-án Jordán Tamás és többszáz gyerek fogják előadni épp a várnál a Szondy két apródját.)

Az egyesület munkájának a bemutatása mellett a saját két könyvemet, és a Spangár András Kör antológiáját is árusítottam. A Palócföld külön sátorban képviseltette magát, a forgatagban találkozhattunk Mizser Attila főszerkesztővel, de Handó Péter szerkesztő is itt volt.

Nagy örömömre a mohoraiak Tolnay Klári emlékházának bemutatói között Pongrácz Ágnes költőnőt is felfedezhettem, illetve néhány hónapos virtuális ismerettségünk vált már személyessé ezen a napon.

Sajnos negatívumként meg kell jegyeznem, hogy az érdeklődés minimális volt a fellépők felé, egy több tízezres városban, a megyében élők közül, megyenapon több érdeklődőt várna a magamfajta. Mi volt a lanyha érdeklődés oka? Megfejtjük. Egyszer biztosan. (Talán, hogy máshol is "ezerrel" zajlottak a szüreti felvonulások, fesztiválok, elég, ha csak Drégelypalánkot és Kozárdot említem meg.)

Antológia bemutató Pásztón, szeptember 15.

A pásztói Athéné Alkotó Kör vers -, és próziaírói, képzőművészei a második születésnapjukra egy antológiát álítottak össze műveikből. Az antológia bemutatója a pásztói Könyvtár termében zajlott, ahová az alkotókör tagjain kívül több érdeklődő is eljött. Így Pásztó polgármestere, Sisák Imre is, de Dr. Csongrády Béla is megtisztelte jelenlétével, sőt, előszavával mind a jelen lévőket, mind az antológiát. Bevezetőjében hangsúlyozta az alkotók kényszerű szükségét arra, hogy egy fészekhez tartozzanak. Ha megvan ez a fészek, s abban fészekmeleget éreznek, biztonságot, szeretetet, kiegyensúlyozottságot, akkor jönnek az alkotások, a művek.

Az antológia prózai írásai, versei mellett igen erős képzőművészeti anyagot tartalmaz. A Körben nagyon tehetséges képzőművészek alkotnak, de több kiállításon dicsekedhettek már el műveikkel, s gondolkodhatták el látogatóikat.

A versek, prózák írói önmaguk adták elő műveiket, példaértékű módon. Hiszen az írás, a vers tolmácsolás a saját toll utána saját szájjal a legjobb, leghitelesebb.

Az antológia a Kör második születésnapjára készült, kívánom, hogy több, nagyon sok legyen még.

Tarsoly (ma készült)

Ma készült ez a tarsoly. A formálya klasszikusnak mondható, a mérete jó nagy, sok minden belefér. Sajna tarsolylemezekhez nem férek hozzá, így a magam módján, de egyéni-, és egyedi módon díszítettem a fedelét, stilizált napmotívummal. Szőrös borjúbőr betétet kapott, így talán még szebb lett. Bélése naracssárga sertésvelúr, a fonóbőr szintén borjú, de préselt, barna, szíjnak való bőrből való. Öröm lesz hordani.

(Már gazdára talált)

Haluskafesztivál Vanyarcon, szeptember 13.

Szombaton a már hagyományokkal is rendelkező vanyarci Haluskafesztivált rendezték meg. A rengeteg nevező csapat biztosította, hogy százféle haluskát, sztrapacskát lehessen kóstolni. Dolgoztak is az asszonyok, emberek serényen, míg a színpadon egész nap zajlott valami érdekesség, vagy egy népviseletes tánccsoport fellépése, vagy egy zenekar, vagy egy előadás. Hatalmas vásári forgatag is kíséri a Haluskafesztivált. Most is volt pl. tojáspatkoló népművész, csontfaragó ifiasszony, mézeskalácsos, mézbor-árús Szlovákiából, textiles, kerámikus, kürtőskalácsos, bőrös. Kézműves foglalkozást is tartottunk a gyerekeknek, akik most korongozhattak, és velem barackmagsípot készíthettek. A korongosnak délutánra kifogyott az alapanyaga, de helyette a szalmabálákból épített "ugrálóváron" játszottak, vagy a tehénfejést tanulták, illetve pónilovagoltak addig, míg sorra nem kerültek nálam a gyerekek. Ugyanis most is bebizonyosodott, hogy az egyszerű sokszor zseniális és a mai korban is vonzó lehet. Így van ez a barackmagsíp esetében. Ismét kiderült, hogy sok idős sem ismeri, a fiatalok közül szinte senki. Pedig nekem, nekünk a Nyírségben gyerekkoromban ez egy általánosan ismert játék volt. No, hozzákezdtem fél 11-kor, s abbahagytam 18 órakor a munkát. Ekkor már valóban alig volt gyerek a közelben, s már kezdett feketedni az ég alja. Most a dorombomat is vittem magammal, ha már népi játékot, hagszert készítünk, ismerjenek meg egy másikat is "élőben", Ha láttak még csodálkozó gyerekarcokat! Ahogy azok néztek, s meglepődtek a doromb hangjától! A felnőtteknek is tetszett természetesen, szívesen hallgatták, ha elővettem. Végtére ez is egy jó nap volt!

(A képen bár felnőttekkel "játszóházazok" éppen, de higgyék el, voltak gyerekek is bőven!)

Ma készült

Hogy mi van benne? No, mi is lenne, valódi pálinka. Ma készült erre a Horvátországból származó üvegre a bőröltözet. Nekem tetszik.

(Már gazdára talált)

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0808 száma

A tartalom:

3. o.: Nyárvégi hullámverésben; (Ketykó István verse)
4.-5. o.: Elmúlik, mintha sose lett volna; (Móritz Mátyás verse)
6. o.: Kavicstesttel; (Péter Erika verse)
8.-11. o.: Országom, hazám; (Borsi István írása)
12. o.: Mondd, mit is érhet?; (Pongrácz Ágnes verse)
14.-27. o.: Mikszáth Kálmán faluja: Horpács; (Végh József képes helytörténeti írása)
28.-29. o.: Cibere; (Kovács T. István írása)
30. o.: Meridián; (Szájbely Zsolt verse)
32.-38. o.: A drégelyi mészárszék, 1552; (P. Szabó Mária írása)
40.-47. o.: Bemutatjuk: Végh Tamás versei; (Anya; Centenárium után; Csepeli impressziók; Emlék; Apa;)
48. o.: József Attila verse; (Szőke Mária-Magdolna verse)
50.-56. o.: Első jelentés; Apokrif énekek; (Szokolay Zoltán versei)
58. o.: Kenyér(szegés) helyett; (Székács László verse)
60.-67. o.: Beszámolók: Végh Borbála Karolina Ipolysági kiállításáról; „Költészet a mi utcánkban”, élő Dunakanyar antológia bemutató Verőcén;
68.-69. o.: Auditor: Bruttó tinatörner; (Szávai Attila írása)
70. o.: Telihold Diósjenőn; (Hörömpő Gergely verse)
72.-73. o.: Program-linkajánló;
74. o.: Pályázat;
75. o.: Impresszum;


E havi lapszámunkat a Budapesten élő Végh Borbála Karolina akvarelljeivel, krétarajzaival díszítettük. A képek szerepeltek az ipolysági Simonyi Lajos galériában, július 18.-án megnyitott kiállításon. Köszönet a képek közlési jogáért. A Szerk.

Élő Dunakanyar antológia

Németh Péter Mikola költő szervezésében, az Expanzió XX.: Visszasejtesít háromnapos program keretében, Költészet a mi utcánkban alcímmel került megendezésre Verőcén, Ketykó István költő háza előtt az új, élő Dunakanyar antológia bemutatója.

Eredetileg így tervezte a szervező a felolvasók névsorát: Ádám Tamás, Barna T. Attila, Győrffy Ákos, Handó Péter, Horváth Ödön, Karaffa Gyula, Kocsis György, Károly György, Kemsei István, Ketykó István, Kepes Károly, Konczek József, Madár János, Németh Péter Mikola, Németh Attila, Pécsi Sándor, Péter Péter, Rusvay Balázs, Somos Béla, Varga Klára és Végh Attila. Néhányan sajnos nem lehettek ott, de a hangulat így is csodálatosra sikeredett.

Németh Zsófia Nóra, Németh Balázs Kristóf és barátaik elvarázsoltak bennünket zenéjükkel, míg a költők saját hangjukon szólaltatták meg alkotásaikat. Talán nehezebb volt a versmondás, felolvasás, mint a versírás!

A meglepetésvendég Nikodém (Mélosz) Miklós hajléktalan költő volt. Miklós igazi prófétai hevülettel tolmácsolta saját verseit, de Babits versét is. Öröm volt hallani, illetve igazi katarzist adott. Köszönet érte.

Sajnos a nap további programjaiban nem vehettem részt, így a közös ebéden sem lehettem jelen, hisz mi tulajdonképpen dolgoztunk. Kétbodonyban.

Szilvaszombat, Kétbodony, augusztus 30.

Csodálatos időre virradtunk, a kétbodonyi Szilvaszombat megrendezésének napján. Jóelőre bepakoltam a kocsiba a felszerelést, így reggel egy pár falat után indulhattunk. Kétbodonyba Bánkon, és Romhányon keresztül vezet az út, szép szelid nógrádi dombok között. Megérkezés után kipakoltunk, az asztalainkra kikerültek a bőrtárgyak, a könyveim. Nekem már indulnom is kellett tovább, ha tízre oda akartam érni Verőcére. (Erről a programról majd később) Délután fél kettő körül jöttem vissza Kétbodonyba, ahol már javában zajlottak a programok. Sajnos leányaim táncát, Pál Pista bácsi fellépését már nem láthattam. Megkóstoltuk a szilvásgombócokat, a nudlit, a kelt tésztás, diós gőzgombócot, mindegyik csodálatos ízű. Hiába no, értenek hozzá a helybéli, és a környéki aszonyok!

Egymást követték a néptánccsoportok a zene-, és énekkarok. Mindenki jól érezte magát, rengetegen ülték végig a programokat. S eközben az jutott az eszembe, a nagyérdemű azt fogyasztja, amit elé tesznek. S ha egy jó szervező értékes, népdalokból, táncokból álló programot tesz eléjük, azt fogyasztják el. Nem kell hát csak "menő" nagy nevekben gondolkodni, ha értéket akar adni valaki.

Késő este értünk haza, sok emberrel beszélgettem a könyvemről, vitték is.

Elkészült az első igazi tüszőformájú tüszőm

Megrendelésre elkészült az első tüszőformájú tüszőm. Nincs ugyan díszítve, nincs szironyozva, nincs ringlizve, de ez nem is kellett annak, aki hordani fogja munkába.

A tüszőt több tájegységen hordták, hordják, főleg a román viselettel azonosítják ugyan, de csángók, magyar csikósok, sőt, tudtommal régebben palócok is hordták. Manapság a hagyományőrző íjászokon, barantásokon is egyre gyakrabban előfordul.

Egy darab bőrből készül, két rétegbe hajtva, két-három csatos változatban, két zsebbel, amiből az egyik zárt, a másik nyitott. Régen a bankókat, vagy a fémpénzeket tartották bennük.

Remélem, mihamarabb beszámolhatok majd igazán szépen szironyozott tüszőm elkészültéről is.

(Már gazdára talált)

2. Jákoti játékok, Bercel-Jákotpuszta, augusztus 23

Meghívtak bennünket árusítani, és nem mellékesen bemutató foglalkozást tartani Jákotpusztára, egy csodálatos tanyára, a Cserhát dombajival körülvett völgyek egyikébe, ahol a már szokásos játékok zajlanak. Kézművesfoglalkozások, helyi termékbemutatók, kézművesek által kipakolt árúk vására, íjászbemutatók, harci bemutatók, barantások bemutatója, népzene, néptánc, és előadások, így pl. Végh József elóadása Sisa Pistáról, vagy Pásztor Ildikó előadása a Sugárkankalin Turisztikai Egyesületről, színesítették a programot. Mindeközben kemencében sült a túróslepény, üstökben főtt a szürkemarha-gulyás, parázs fölött sült a kecske. A tombola fődíja is pl. egy mangalica malac volt. (Én egy meséskönyvemet ajánlottam fel támogatásként.) Az érdeklődők állatokat simogathattak, nézhettek meg, rackákat, lovakat, szamarakat, szürkemarhákat, lovagolhattak, nyeregbe pattanhattak. Megkóstolhatták a tanya fölötti forrás friss vizét, a gyerekek agyagozhattak, fúrhattak, faraghattak, csuhézhattak, nemezelhettek. Én most alaposan megdolgoztattam a gyerekeket, hiszen barackmag sípot készítettünk. A hosszadalmas munka ellenére nagyon kitartó gyerekekkel dolgoztam, majd hatvan síp készült el a nap során.

Szép nap, szép táj, jókedvű munka, vásárlók... mi kell még több a boldogsághoz? A remény, hogy jövőre... veletek... ugyanitt!

Dejtár, falunap, augusztus 16

Sikerült falunapon lehettünk ismét együtt ismerőseinkkel, közönségünkkel. Dejtár már sokadszorra fogadta nagy szeretettel vendégeit. A rossz idő ellenére megvolt az ünnep hivatalos része, a díszpolgáravatás is. Majd a művelődési ház nagyterme ünnepi ebédhez adott helyet, közben a falon szebbnél szebb alkotásokat nézhettünk meg, helyi alkotók tárgyaiból.

Éva nemezelt, én pedig (most először a környéken) bőrszíjon lógó barackmag-sípot készítettem a gyerekekkel. Csiszolniuk kellett a magot egy ősi hatalmas kövön, majd a magbelsőt egy hegyes árral kiszedtük, kifúrtam a szélét és egy bőrszíjat kapott, amivel nyakba kerülhetett. Nagy sikere volt, ugyanis még az idősebb generációból is csak kevesen ismerték ezt a régi játékot!

Mellettünk árusított Egri István fafaragó népművész, aki a palóc fafaragás hagyományainak autentikus őrzője, továbbvivője. Alkotásaiból várhatóan az októberi Helikon hoz egy bővebb anyagot.

Megjelent a Börzsönyi Helikon legújabb, 0807 száma

A tartalom:

3. o.: Kirendelés szavak mellé; (Ketykó István verse)
4.-5. o.: Jégmosoly; (Móritz Mátyás írása)
6. o.: A kocka el van vetve; (Péter Erika verse)
8.-10. o.: Szőlőfürtök 6.; (Borsi István írása)
12. o.: Önirónia; (Nádai Virág verse)
14.-23. o.: A nagyoroszi templom történetéhez; (Végh József képes helytörténeti anyaga)
24.-29. o.: Ami mindent elmond; (Százdi Sztakó Zsolt írása)
30. o.: Viszontlátásra; (Szájbely Zsolt verse)
32.-48. o.: Végvári legendák; (Szabó Zoltán verses történelmi játéka)
50.-60. o.: A sátán és a szajha; (Szőke Mária-Magdolna regényrészlete)
62. o.: Kivonat; (Székács László verse)
64. o.: A délibáb nem látszik közelről; (Hörömpő Gergely verse)
65. o.: Ha a csend dalol; (Pongrácz Ágnes verse)
66.-67. o.: Beszámoló: a Misztrál fesztiválról;
68.-70. o.: Auditor: Póréhagyma, kifli, mustár; Menü, extrák, satöbbi; (Szávai Attila írásai)
72. o.: Programajánló;
73. o.: Pályázat a Jókai díjra;
74. o.: Hírek;
75. o.: Impresszum;

E havi lapszámunkat a Honton élő és alkotó Egyházy Gábor keramikus művész tárgyainak képeivel díszítettük.

I. Ősagárdi agár fesztivál. augusztus 9.

Ősagárdon az I. Ősagárdi Agár fesztivált rendezték meg tegnap. Bár a délig tartó eső miatt alapos csúszásban volt a programok tartása, ennek ellenére a borulat elvonulása után zökkenőmentesen zajlottak a tervezett programok. Európa szinte valamennyi agártartója itt volt, ahol is nemzetközi minősítő bírók bírálták el küllem, magatartás szerint a felvonultatott agarakat, ír farkasokat.

Volt népviseletes felvonulás, mesejáték, néptánc, 7Határ koncert, íjász bemutató, magyar kutyafajták, lófajták bemutatása, kézműves foglalkozások, kirakodóvásár is.

Felléptek: Tóth János operaénekes, 7Határ, Vadvirágok Blues Band, Bartók Béla Zeneiskola Fúvóseggyüttese Vácról, Pa-Dö-Dö.

Szép nap volt, bár kissé hideg. Ám ennek ellenére jól sikerült. És, hogy a kürtőskalács egy igazi erdélyi változatának receptjét is megkaptuk, csak emelte a nap értékét.

Krasznai mama sírjánál

Láttam…


Nem láttam egyet sem
nemzedékem legnagyobb elméiből,
de láttam anyám kiterítve a menyegzőre.

Nem láttam senki arcán
szégyenpírt, ha tán hazudott volna,
de láttam a sminket, mit akkor viselt anyám.

Nem láttam kegyelmet,
sem szeretetet földi halandóban,
de láttam az embert , aki anyámat mosdatta.

Nem láttam könnyeket,
csak hulló esőcseppeket máson,
de láttam a vízcseppet anyám olvadó homlokán.

Nem láttam senkit
magam tükrében megjelenni;
De láttam magam akkor anyám szemében.

Ennyi!

Konczili mama 73 éves

Mérken jártam, ahonnan a lányokat kellett hazahoznom nyaralásukból. Gergővel utaztunk, akivel amit csak tudtunk, megcsináltunk, megjavítottunk, összevágtunk, megszereltünk a két nap alatt. A harmadik nap haza kellett indulnunk.

Konczili mamának vittünk egy tortát, ugyanis a 73. évét is betöltötte Isten áldásával!

Éljen még nagyon sokáig!

Ipolybalog, Koronaünnep, augusztus 3.

A Magosfa Egyesület szíves invitálására idén is, már másodszor mentünk el Ipolybalogra, ahol is a Korona ünnepet rendezték meg. Ünnepi szentmisével kezdődött a nap, ahol is a koronaőrök kihozták a korona másolatot az érdeklődők közé. Magyarországról több település polgármestere, és lakója volt jelen, hiszen összeköt-, és nem szétválaszt bennünket az Ipoly, s annak völgye.

A szentmisét Bíró László, Kalocsa-Kecskeméti segédpüspök vezette. A kórus a Szent Korona Himnusszal kezdett, ami Daróczi Bárdos Tamás zenéjével, Lackfi János szövegével hangzik el.

A program:
9.30: a IV. Szent Korona Ünnep megnyitója a falu főterén. Közreműködik a Veresegyházi Fúvószenekar és a Szent Korona Kórus, majd körmenet a Szent Korona másolatával a Kápolna-dombra; 10.30: ünnepi szentmise, a Szent Korona emlékérmek átadása. Közreműködik a Salgótarjáni Kamarazenekar és a Szent Korona Kórus; 12.30: Az Ipoly-mente természeti egysége címmel fotókiállítás látható az alapiskolában, a tárlatot megnyitja Wollent József, az Ipoly-Garam RFÜ elnöke; 12.30–14.30: a Szent Korona másolatának megtekintése az Árpád-kori templomban; 14.30: Magyar szentek litániája a templomban; 15.30: a Salgótarjáni Kamarzenekar koncertje; 16.30: Handl György budapesti orgonaművész hangversenye; 15.00: Ipoly-udvar – Európa előszobája a Kápolnadombon: a Varga törzs lovasíjász bemutatója, kézműves kiállítás és vásár, helyi termékek bemutatója és árusítása, filmsátor – folyamatos filmvetítés az Ipoly-mente természeti szépségeiről és kulturális értékeiről. Fellép az ipolybalogi Bukréta hagyományőrző csoport, a naszvadi Búzavirág éneklőcsoport és a Viza citerazenekar, az ipolynyéki Csingerné Lőrincz Gabriella énekes, a Pákozd testvértelepülésről érkező Csíkmák Néptáncegyüttes, Veresegyház testvértelepülés folklórcsoportja, az ipolyvarbói Lajtos Dominik palóc mesemondó, az ipolybalogi Lőrincz Sarolta Aranka és a Kisbukrétások, a pákozdi Tollfogó Néptáncegyüttes, a hrusói Ragacinka gyermek folklórcsoport, a lukanényei citerazenekar, népviseleti bemutató; 19.00: az ekecsi Last Blues Band együttes szabadtéri koncertje; 21.00: Neoton Familia koncert.

Mi magunk a két könyvünkkel, és most bőrárúval is mentünk, és nem volt rossz napunk. Megismerkedtem Okos Mártonnal, aki a Honlevél-nek, a Magyarok Világszövetségének lapjának elemzője.

Gergő fiam sok jó fényképet készített, ez az ünnepség is megmarad emlékezetünkben sokáig!

Napfogyatkozás

Részleges napfogyatkozást láthatott az, aki nézett híradót. Mert ha nem, észre sem vehette, hiszen a Nap nem halványodott el annyira, hogy bármit is változott volna a világ.

Szép volt!

Látogatás Egyházy Gábornál

Egyházy Gábor és párja Kenyeres Zsuzsa fogadott bennünket házukba Honton, hogy megnézhessük Gábor keramikus műhelyét, és egyedi tárgyait! Nagy élmény volt látni a sok kerámiát, amik nagy kreativitást, szellemi munkát, és míves kézműves tehetséget mutatnak.

Gábor ízelítőül adott tárgyainak fotóiból, így a mostani Helikon képzőművészeti anyaga vele foglalkozik.

Érdemes megnézni!

Végh Borbála Karolina kiállítása Ipolyságon

Végh Borbála Karolina kiállítására invitált a meghívó, mikor a Misztrál fesztiválon voltunk, így azt megnézni csak most volt módunk.

Záhorszki Mónikával, és Évával mentünk át Ipolyságra, ahol is a Simonyi Lajos galériában Borbála szép kiállítása egy hónapig volt megtekinthető. Fotói, üvegtárgyai, és rajzai-festményei szerepeltek a tárlaton, a Tőle megszokott érdekes és szép összeállításban.

Borbála szerepelt már anyagával a Börzsönyi Helikonban, s remélhetőleg e kiállítás anyaga adja majd a következő Helikon illusztrációit!

További sok sikert kívánva neki, megköszönöm az élményt, amit a kiállítás adott mindannyiónknak!

Gombanap! július 20.

Mivel nem mentünk Vácra a Vigalomba, ebéd után a falu határát irányoztuk meg. Egyáltalán nem keserített el, hogy velünk szemben már három nagy vödörnyi csiperkét vittek hazafelé. Ahol más talált, ott én sem maradok gomba nélkül! Ez régi tapasztalat! :-) Mondhatni, rám írott Murphy törvény.

És lőn, két óra alatt bejártuk ugyan a domboldalt, de 11 kiló csiperkével tértünk haza. Sajnos elvesztettük a késtokomat, ma visszamentünk, hátha megtaláljuk. Késtokot ugyan nem láttunk sehol, de kárpótlásként ismét szedtünk három kiló gombát!

Hont, Falunap, július 19.

Hontra a falunapra Évával együtt kézműveskedni voltunk meghíva. Éva egy nemez szütyőt készített, én itt is a bőrfonást gyakoroltattam a gyerekekkel. Közben árusítottunk is, köszönet Záhorszki Mónikának az áruink felügyeletéért, és a készített képekért.

Jó nap volt, kedvesen vendégül láttak most is bennünket, ízlett a gulyásleves is, és sok ismerőssel találkoztunk. Sajnos a napot egy hatalmasra kerekedett viharfelleg és egy hatalmas eső verte szét. Mindenki fejfesztve menekült, pakolt, csomagolt, szerencsére mi nem áztunk el.

Váci Világi Vigalom, Vác, július 18-20.

Sajnos csak a Vigalom első napjára mehettünk, de csakis látogatóként. Hogy miért? Érthetetlen üzletpolitika miatt a váci Piac KFT szerint nem lehet egy napos helypénzt fizetni, kijelentették, csak három napos van. Ráadásul nincs egy négyzetméteres hely, (nekem a könyvekhez ennyi is elég) hanem csak két négyzetméteren kezdődik a helyfoglalás, mindezt "jutányosan" 20 ezerért. No ne!!!

A Vigalom megnyitóján a térzenét a Bartók Béla Zeneiskola fúvós zenekara szolgáltatta, ahol ugye Gergő fiam szaxofonozik. Jól játszanak, sőt, egyre jobban, gratulálunk Kápolnai Jenő karnagynak és a fiataloknak!

Végignéztük a vásári kínálatot, a kézművesek még csak pakolgattak, de azért egy deciliternyi szarvasgombás olajat sikerült beszerezni. No, meg egy csodás tésztakészítő gépet működés közben megszemlélni. A túloldalon az erdélyiek pakoltak ki idén is. Éva kapott egy csodás régi hímzett báránybőr mellényt, én meg egy vászoninget.

Aztán nagy meglepetésemre kit is láttunk a nagyszínpadon? Majnik Laci és barátai játszottak, az együttes neve: Retrock Company. (Jól "nyomták", ami nem meglepő egy Majniktól!)

Remélem jövőre a három napra árusítani, vagy a könyveimmel szerepelni is mehetek!

Szondy várjátékok, Drégelypalánk, Schaffer-kút, július 19.

Idén is megrendeztük a drégelyi vár alatti tisztáson a Szondy várjátékokat. Fenn a várnál most is megemlékezés, fegyveres bemutató zajlott, majd lenn a Schaffer-kútnál kézművesfoglalkozások, vásár, sörsátrak, helyi termékek, étkek várták a kirándulókat, akik idén is szép számmal zarándokoltak el ide.

A már megszokott kézműves elfoglaltságokat próbálhatták ki a gyerekek: kovács, faesztergályos, bőrös, gyöngyös, csuhés, fafaragó, fazekas, tűzzománcos tette színessé a forgatagot. A Balassagyarmati hagyományőrzők ostoros, íjász bemutatója igazán szépre, érdekesre sikerült. Megrohamozhatták a török sereget a "vitézek", de gólyalábas színielőadást is nézhetett a tömeg.

Igazán jó nap sikeredett idén is ebből a programból. Én magam bőrfonással próbáltam hozzájárulni a nap sikeréhez.

Külön említést érdemel Pásztor Ildikó, aki a várjátékok "motorja", fő szervezője. Sikerült neki, nekik egy országos szinten is jó emléknapot szervezni, ami lassan a nagy érdeklődés miatt kinövi a helyszínt. Itt is gratulálok Ildikó!!

Regejáró Misztrál Fesztivál, július 18-20. Nagymaros

Mint ahogy már évek óta, most is volt ( a VII.) Regejáró Misztrál fesztivál Nagymaroson! A Duna parti nagyszínpad mellett a Templomkertben, a Gondolatok házában, a Művelődési Táncházban és a templombéli Reneszánsz színpadon is zajlottak az események. A kellemes környezetű központi parkban pedig kézműves kipakolás, a Magosfa Egyesület helyi termékek méltányos vására tette változatossá, színessé a programot.

Felléptek: Huzella Péter, Kaláka, Misztrál, Valkó Banda, Sebestyén István, Szélkiáltó, Ferenczi György és a Rackajam, Bácsi Gyurka zenekara, Söndörgő, Galkó Balázs, stb.

Érdekesség: A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) egy bérelt busszal járja az országot egy, a 100 éves Nyugat folyóiratot népszerűsítő kiállítással. Érdemes lenne próbálkozni nagyobb településeknek is, az üzemanyagköltségért, esetleg szállásért, ha befér a programjukba, máshová is elmennek.

Mi mindhárom napon árusítottunk, a könyveimből itt is sok gazdára talált.

Néhány képet oldalra teszek az eseményről.

DUNA TV: Balogh Attilával beszélgetett Jónás Tamás

2006-ban készült beszélgetés Három pokol címmel Balogh Attila költővel. Beszélgetőtársa Jónás Tamás költő volt.

Balogh Attila szavai megélt tapasztalatokon edződött-éleződött késekként hasítottak lelkembe. Érdekes az a világ, ahol ilyen embereknek kell az egyenjogúságért küzdeni, ahol nem mi szállunk harcba, hogy egyenjogúak lehessünk Vele.

Jónás Tamás kérdései általánosságok voltak ugyan, mert mit is kérdezhetne egy "cigányköltő" a másik "cigányköltőtől" Magyarországon? A válaszok azért meggyőztek. Mert nincs cigányköltő, ahogy nincs magyarköltő sem. És nincs románköltő, ahogy nincs székelyköltő, vagy csángóköltő sem. Költők vannak, aki ugyanazt a szimbólumrendszeret használják, ugyanazokat a szavakat veszik ki a raktárból, ha kutyulni akarnak valami "ütős" verset ehhez a világnagy katyvaszhoz, hogy valamennyire fogyasztható legyen nekünk, embereknek.

Balogh Attila megdöbbentően őszinte és emberi. Mellette csak dadognak a nagyok. Balogh Attila bátor és szókimondó. És csak élni akar. A halálig.

Ajánlom költészetét és emberségét mindenki figyelmébe.

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0806 száma

A tartalom:

3. o.: Színek évada; (Ketykó István verse)
4.-6. o.: Hantmadár; (Móritz Mátyás írása)
8.-11. o.: Szőlőfürtök 5. rész; (Borsi István írása)
12. o.: Az igazság; (Móritz Mátyás verse)
14.-15. o.: A rasszista; (Egry Artúr írása)
16.-34. o.: Fejezetek a Csadó tanya történetéből; (Végh József képes helytörténeti írása)
36.-38. o.: Sírrablók; (Százdi Sztakó Zsolt írása)
40. o.: 360 fok; (Szájbely Zsolt verse)
42.-48. o.: Vigasz; Éjszaka; Találkozások; A viselkedésről – anya tudja!; Az jutott eszembe, hogy…; Pótolhatatlan; Kudarc; Üres kézzel; Egyszer majd; Rossz gyermek; Bizony; (Magdás Emőke írásai)
50. o.: Vak fényen átragyogj; (Péter Erika verse)
52. o.: Erdély keresztje; (Szőke Mária-Magdolna verse)
54.-55. o.: Könyvajánló;
56. o.: tegnap éjjel; (Cseke Róbert verse)
58. o.: Maholnap; (Székács László verse)
60.-61. o.: Aszály; (Hörömpő Gergely verse)
62.-69. o.: Beszámolók;
70.-72. o.: Auditor: Csepp a tengerben; Fénykép; (Szávai Attila írásai)
74.-76. o.: Hírek;
77. o.: Impresszum;


E havi lapszámunkat a Budapesten élő és alkotó Molnár Ferenc képeivel díszítettük. Köszönet a képek közlési jogáért.

"Erdélyország az én hazám" fesztivál, Verőce, június 27-29 (harmadik nap)

Harmadik nap is korán reggel érkeztünk, de a második napi reggeli elmaradt, mert ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nap a nagyszínpadon. Ott voltam magam is, így a reggeli majd délre esett. Ismét színes programok zaljottak, bár már érezhetően kevesebben jöttek ki a zárásra. Az idő ma is jó volt, sőt, nagyon jó. Már rég kinéztem magamnak egy széles karimájú kalapot, talán ma meg is veszem?

A nap eseményeiből: Székely Nemzetőrök és a Zrinyi Barantások bemutatója, Vásárhelyi-Prodán Miklós énekelt, Bikafalvi Máté László előadást tartott, a Tápiószelei Erdélyi Magyarok Klubja műsort adott, Sebestyén István kakasdi mesemondó nagysikerű előadást tartott, tudományos beszélgetések zajlottak, Szkitia együttes koncertezett, Kuszál László erdélyi költők verseit mondta, Keresztes Ildikó koncertet adott, s zárásként a Kismarosi Színtársulat előadása zajlott.

Sok könyvemet vitték szét, Svájcba, Franciaországba, Erdélybe kerül az olvasókhoz. Sok értékes emberrel ismerkedtem meg, remélem, még dolgozunk majd együtt velük.

A nap vége felé pedig fejemre került a vágyott kalap. Azt mondják, jól áll.

"Erdélyország az én hazám" fesztivál, Verőce, június 27-29 (második nap)

A második napon hajnali ötkor keltünk, hogy az állatetetés után nyolcra odaérjünk Verőcére. Odaértünk, de a hajnali fél négyig zajló programok miatt az álmos csapat még aludt. Kellemes reggeli az árnyas fák alatt, majd kipakolás. Mire ezt Évával megcsináltuk, már a sportpályán járszottak a gyerekek, a színpadon megkezdődtek az események, s a látogatók is kezdtek szállingózni.

A második nap fellépőiből, eseményeiből egy kis ízelítő: Csernik Szende lábbábjátékos, Bokor Tünde népdalénekes, Balázsi László unitárius püspökhelyettes előadása, Katáng zenekar, Fényhozók együttes, a Budapesti Székelykör néptáncosainak bemutatója, lovász-íjász bemutató, Regélők együttes, Ördögborda és az Elevenek Táncegyüttes műsora, Nemez együttes, Kormorán koncert, Knock Out együttes koncertje.

Fentebbi események közötti időben kirakodóvásár, erdélyi ételek kóstolása, kézműves foglalkozások, és érdekes, színes beszélgetések, ismerkedések zajlottak.

"Erdélyország az én hazám" fesztivál, Verőce, június 27-29 (első nap)

Verőcén, a Csattogó völgyben került megrendezésre az "Erdélyország az én hazám" fesztivál, immár másodszor. Délelőtt tízre értünk oda Évával, gyors berendezkedés után felfedeztük a "tábort" magunknak, s megismerkedtünk szomszédainkkal, Demeter Zoltán budajenői fafaragóval, Fogarasi László nyárádszeredai árússal és kedves családjával. Mi idén csakis a két könyvünket vittük, az Épphogy csak beszólok... mesegyüjteményt, és a Pipafüst című verseskönyvemet.

A hatalmas területen mindenki elfért, a nagyszínpad fedett helyen, sátor alatt állt az idén. Megnyitóra 27-én délelőtt került sor, majd sorra következtek a színes programok. (A teljesség igénye nélkül egy felsorolás az első nap fellépőiből:Pitti Katalin énekes, Kató Árpád gitáros, Tűzmadár Táltos Kör, Ismerős arcok zenekar, Tamás Gábor énekes, Esztenás együttes) Wass Albert fiai is jelen voltak a rendezvényen, fotókiállítás nyilt a havasokról. Vásári forgatag, kézművesek, hagyományőrzők tették még érdekesebbé a napot.

A három napos rendezvényt Bethlen Farkas, Verőce polgármestere nyitotta meg. Meg kell említeni Gaál István nevét, aki főszervezőként, megálmodóként a találkozó motorja volt idén is.

Mindhárom nap eseményeiről (helyhiány miatt) két-két képet teszek fel, akit érdekel több is, szóljon, írjon, postaköltségért majd ezer képet tudok küldeni.

Könyvbemutató Százdon

Százdi Sztakó Zsolt író barátom meghívására hagytam ott három órára a balassagyarmati repülőnapot s "vágtattam át két országon, hogy este hatra ott lehessek Százdon, Zsolt könyvbemutatóján.

A pozsonyi illetőségű Median Könyvkiadó három könyvvel jelentkezett az idei, magyarországi Ünnepi könyvhétre, mindhárom könyv Felvidéki szerző műve. Százdi Sztakó Zsolt Elbeszélések könyve című kötete így láthatott napvilágot, immár második kötetessé téve szerzőjét. (Az 1552 című kötetét a Lilium Aurum Könyvkiadó adta ki 2006-ban) A faluból igen szép számmal gyűltek össze az érdeklődő helybéliek, de megtisztelte a rendezvényt Haraszti Mária, a Median Könyvkiadó igazgatója, szerkesztője is, és Tiborg, a Halálkomolytalan történetek írója is.

Haraszti Mária rövid méltatása után a közönség kérdezhetett a két szerzőtől. Tiborg elmondta, hogy mi is a célja a könyvével, a meghökkentő stílusú és viselkedésű, most "négy" éves szerző (ötven éves korától számítja a születésnapját) a gyerekekre jellemző saját világszemlélettel lepte meg az érdeklődőket. Százdi Sztakó Zsolt pedig terveiről beszélt. Ő is a könnyedebb írói témákhoz nyúl majd, a mostani filozofikus mondandója után.

Most is a helyi polgármester köszönte meg a szerzők, vendégek jelenlétét, és reméli, hogy még sokszor gyűlhetünk össze Százdon, ebben az 1200-as éve óta létező felvidéki magyar faluban.

Százdi Sztakó Zsolt szülei és családtagjai vendégelték meg a közönséget, ahogy az náluk egy ilyen alkalomnál szokásos.

Gratulálok Zsoltnak, aki állandó szerzője a Börzsönyi Helikonnak, és engedélyével a most kiadott könyv anyaga is lejön majd részletekben a lapunkban.

Repülőnap Balassagyarmaton

Június 21. Repülőnap Balassagyarmaton. Csodás (sokszor már bosszantóan) felhőtlen kék ég, narancssárga UV-riasztással. Reggel nyolckor kezdtünk kipakolni a bőröket, könyveket. Hat méteren árusítunk, volt vele munka. A nap során zenekarok, egyéni fellépők, repülős bemutatók, Veres Zoltán EB pióta hatalmas sikerrel bemutatott istenkísértései, luftballonvadászat repülővel, stb. A nap védnöke Farkas Bertalan (egyetlen) magyar űrhajós. (Szerencsém volt, bemutattak neki, kezet foghattam "az élő legendával". Isten éltesse még sokáig!)

Volt egy bandzsidzsampingos daru, ötven méterre vitte volna fel a jelentkezőket, de senki sem ugrott (hacsak akkor nem, mikor nem voltam ott). Este fél kilenc körül vittek fel egy lányt, aki odafenn meggondolta a dolgot. Én is így tettem volna a helyében, főleg látva az alant kíváncsiskodó, bámészkodó tömeget.

Szép nap volt. Jövőre gyertek ti is!

Néptánctábor

Ma Eszter lányom elutazott a verőcei Csattogó-völgybe, ahol néptánctábor zajlik a héten. (Itt rendezik meg a Magyar Sziget-et is évente.) Kozák-Simon Katalin néptánc oktató, énekes vezeti a tábort, mi pénteken megyünk a gyerekekkel kézműveskedni. Majd beszámolok képpel is a munkánkról.

(Verőce, a Börzsöny és a Dunakanyar bejárata (ahogy ez a régi magyar szó is jelenti), csodálatos helyen fekszik. Környezete a Dunakanyar az ország egyik legszebb helye. A Börzsönyi Helikon egyik régebbi számában már képekkel is beszámoltunk a városról s környezetéről. Keressétek elő az archivumból.)

Egy megtalált vers

Apa...

Mindig szerettem volna,
hogy apám újra éljen,
hogy leteremtsen újra,
vagy hogy csak beszéljen,
hogy legyen kit kérdeznem,
ha talán kérdésem lenne,
hogy faragjunk egy sípot,
s magát rejtse benne
el nekem, csakis nekem!

Nagy kérés?
Ó, nem, nem, nem!

Apám nincs már közöttünk,
a síp sem egy nagy csoda.
Nekem nem kell senkinek
a segítő támasza!
(Kemény, durva és görcsös
a hiánytól a lelkem.)
Nem kell már a síp sem,
s hogy zsebemben hordjam?

Leszoktam a meséről
ez embertelen korban!

2003.02.14.

Ikonfestő tábor Patakon!

Ikonfestő tábor Patakon!!!

Patakon, a plébánián, július 18-28 között egy Kárpátaljáról származó ferences testvér tart naponta ikonfestő foglalkozásokat, csak felnőttek részére.

A részvételi díj 20000 forint. Ez az összeg az aranyat és a festékeket is tartalmazza. Speciális ecsetekre is szükség van, ezeket is együtt szerezzük be Esztergomban. Az ecsetek ára 2-3000 forint. A fa táblák, amikre az ikonok készülnek, ingyenes.

Érdeklődni az ikonfestő tábor után június 22.-ig lehet a pataki plébánián Cserey András akolitusnál a 35/382-150 vagy a 20/770-8320 telefonszámon, vagy a csereya@gmail.com email címen.

Szávai Attila könyvbemutatója Salgótarjánban

Salgótarján, 2008 június 11.

A megyeszékhelyi József Attila Művelődési Központ konferenciatermében, Sándor Zoltán vezetésével „Szerdatársaság” Irodalmi kávéház sorozatcím alatt könyvbemutatókat szerveztek az Ünnepi Könyvhétre. E sorozat zárásaként a rétsági Szávai Attila író legújabb, Fészercsend című kötetét mutatták be az értő közönségnek.
Rétságot Szávai Attila, Majer Szilvia, Holp Judit, Kozák-Simon Katalin és Szájbely Zsolt képviselte. (A csapattal utazott még Záhorszki Mónika, Szunyogh Pál és jómagam is mint sofőr, de Attila édesanyja is jelen volt a bemutatón)

Csongrády Béla újságíró ismertette Szávai Attila életrajzát, s méltatta a kötetét. Majer Szilvia és Kozák-Simon Katalin fuvolajátéka, énekhangja megdöbbentő erélyjel hatott a teremben, igazi művészi élményt adva a közönségnek. Holp Judit és Szájbely Zsolt pedig tökéletesen tolmácsolta az író szándékát, mondanivalóját egy-egy írásának felolvasásával. A beszélgetés alatt kiderült a tarjáni közönségnek, hogy Szávai Attila fiatal kora ellenére jól látja változó világunk visszásságait, s humorral, és sokszor groteszk megközelítéssel „kényszerít” bennünket is színvallásra. Mindezt azért, hogy magunkra ismerhessünk a történetekben, s önmagunk hibáira, avagy erényeire fókuszálhassunk.

A nagysikerű könyvbemutatót megtisztelte jelenlétével Szávai Attila több, egykori újságíró kollégája, és a Palócföld főszerkesztője Mizser Attila költő, szerkesztője Handó Péter költő is.

A könyvbemutató alatt kerekedett hatalmas vihar ellenére jó hangulatban telt az est, Attila könyvei is szépen fogytak, s vidáman, élményekkel, ígéretekkel, fogadalmakkal eltelve utaztunk haza.

A világ vége... (mese)

A világ vége…


No, vót eccer egy ember, meg annak egy asszonya, oszt ez az ember eccercsak fogta a kisfejszéjit, reáaggatott egy tarisznyát a jobbikbul, felszerszámozta a kamarábul aztat szalonnával, kis kinyérvel, kis borval es, oszt világgá ment. Azaz, csak ment vóna, ha tutta vóna, merre van a világ! Mer ahogy körbenézett, csak a Novák András kaszálóját látta maga előtt, meg az Oroszi Ferkó szántóját a szilvafájival egyetembe. Ott ugattak rajt a kutyái es, oszt azoktul való félelmibe, vagy a fene se tuggya mér, hát elindult valamerre. Arra. Nem bírt mán az asszonyval. Azér. No, gondolta, majcsak megmutassa annak a nagyszájú asszonnak, hogy hollakikazúristen, ha ember nincs a háznál! Vágja mosmán magának ű a fát, meg abrakolja a marhákot az istállóba, meg étesse a kocát az ólba egyedül, nomeg javiccsa a zárat, ha nem nyíllik. Ű mán effélét nem tészen, mígcsak foggal bírja a szalonnát! Hát!

No, ment, mendegélt, oszt ahogy elhatta a faluja határát napnyugot irányába, hát egy irdatlan nagy legelő került az uttyába. Ahogy megy, mendegél, marhákot látott azon a legelőn, de egy ember se őrizte azokot a marhákot, csak úgy magikba falatozták a jóízű füvecskét. Szóval, sehon se látta a gulyást, hámán csak úgy magátul es elkezdte hajkurászni azokat a marhákot. Öszvefele. Hogy aszonygya, tülled te, eriggycsak Manci, hóha Juci, hajhahóóó! No, hogy mit akart a hajkurászásval, csak ű tudta, de tán még ű se. Ahogy kajabál, eccercsak tán a főd alól, elésírült a gulyás. No, te ecceri ember, olyan jól térítetted a marhájimot, hogy felfogadnálak én magam mellé, ha eljönnél szógálni. Három nap a világ, negyedik a számadás, hát csapj a tenyerembe, oszt kezdheted a munkát, nékem haza kell ugranom az asszonyhoz egy kicsikét! Belecsapott az ecceri ember annak a gulyásnak a tenyeribe, pedig ase tutta, kifija bornya, de mán csakcsak elege vót a világgámenésbül, hát azért es. Terelgette, etetgette, őrizgette a marhákot három kerek napig, oszt a negyedik nap reggelén újfent elősírül a gulyás. No, te ecceri ember, látom, jól végezted a munkádot, mongyadcsak, hát mér kellett neked világgá menned? He? Hát mit es mondhatott vóna az ecceri ember, hogy es mondhatta vóna el, hogy űvele a felesége mint a kutyával, hogy csak odaki pipázhatott a pitvarba, hogy csak eccer ihatott egy nap, akkor es csak háromcentet meg egy pohár bort, hát kitanálta, aztat mongya, hogy kincset megyen keresni. No, te ecceri ember, hát ha kincset mégysz keresni, itten van a szógálatodér ez a darutoll. Eztet ha a kalapod karimájába biggyeszted, olyan, de olyan forgószél kerekedik, hogy akármerre vagy es, hazaviszen tégedet azon minutába! Vidd, ez a fizeccség!

No, megyen csak, megyen a mi ecceri emberünk, oszt ahogy halad, hámán kituggya hanyadik falura járt az otthonátul, hát látott egy órijási rakás fát, de csak úgy, összvedobálva, úgy álltak azok a hasábok, akár az ű asszonyának a kontya felkeléskor. Hámán csak nem nézi, hogy ilyen összevisszaság legyen a világba, mán csak rendnek kell lenni, hát hozzákezdett, hogy összvepakolja glédába azokat a fákat. Oszt el es kezdte. Rakta a fát, rakta, de mán csak feltűnt néki, hogy ezeknek sincs gazdájuk, akár az előbb a marháknak. Azér csak rakta. Ahogy rakja, eccercsak elésírül egy favágó. No, te ember, de jó, hogy erre jártál, hát nékem eztet a fát három nap alatt összve kell, hogy rakjam glédába, de nincsen nékem arra időm, mer mék haza az asszonypajtáshoz egy kicsinyég, hát felfogadlak én tégedet erre a munkára. Mikor visszajövök, megkapod a fizecsséget es. No, pakolta a mi emberünk derekasan a fát, összve es pakolódott az olyan szép glédába, hogy öröm vót arra nézni es, hátmég a gazdájának lenni! No, a negyedik nap reggelén ott es vót a favágó. Meg vót elégedve a munkával, oszt ki es fizette vón a mi emberünket, de előtte mán csakcsak reákérdett, ugyan, mongya mán el, mivégbül járja a világot? Mit es mondhatott vóna a mi emberünk, tán aztat, hogy mindennap csak pityóka van a háznál, hogy este meg csak csupor tejvel rágja az üres kinyeret? Hát ezt mán mégse mondhatta, hát újfent aztat hazudta, hogy kincset megyen keresni. No, ha kincsér mégysz, itten van ez a faháncs, ha eztet kidobod a kertedbe, azon minutumba meglesz a téli tüzelőd, kerítésed, mindened, mi fábul való vóna. Hát eriggy! Azzal ment tovább a mi emberünk.

Ahogy megy, mendegél, hát előtalál egy magtárat. De az es csak úgy, gazda nélkül állott, pedig milyen szépen elé vót borogatva a búza, hajják, parasztembernek ez a látvány olyan, akár a városinak a teli vásárcsarnok. No, hozzá es látott, hogy bélapátolja aztat a búzát a fedett helyre, nehogy megáztassa aztat az isten fellege. Ahogy lapátol, eccercsak elésírül egy gazdaféle, oszt mongya néki. No, te ecceri ember, de jó, hogy errefelé vetett a Jóisten, mer felfogadnálak, hogy bélapátold eztet a búzát, nékem nincs időm, mer haza kell mennyek a feleségemhe egy kicsinykét. Három nap, oszt itt vagyok, negyedik nap elszámolunk. No, tette es a dógát az ecceri ember, bé es lapátolódott az a búza, úgy, ahogy kell. No, negyedik nap reggelén jön ám a gazdaember, oszt lássa ám, bé van a búza takarva, hát igencsak meg vót elégedve. De mán a fizetés előtt csakcsak kifaggatta a mi emberünket, hogyhát mér es járja a kerek világot. Mit es mondhatott vóna a mi emberünk, tán aztat, hogy mindég csak a trágyahordó csizmája van a lábán, hogy mindég csak a fótos gatyája az ülettyén? Mán aztat csak nem mondhatta, hajják, hát ennek es aszonta, hogy kincset megyen keresni. No, te ecceri ember, hát, ha kincset keresel, itten van ez a búzaszem, ha elveted a fődedbe, olyan gazdagságod lészen, mint másnak se a környéken. Hát ez a fizeccség, mosmán csak eriggy!

No, ment, mendegélt a mi emberünk, de mán csak úgy epekedett az asszony után, mint a láncos kutya a szaladásra, meg az igazat megmondva, a saját ágya es hijányzott mán néki, meg a plafonnya a feje felől, de nagyon. Hát fogta magát, oszt a kalapja karimája mögé gyugta a darutollat. Várt, várt, hogy mi lészen, oszt nem lett semmi. Se szél, se fuvallat, semmi, de semmi, az égadta egy világon! No, de rászedett ez a gaz gulyás, verném széjjel a száját! Kidühöngte magát, oszt azzal a saját lábán elindult visszafele. Ment, mendegélt, oszt ahogy hazaért, hámán várta az asszony. Annak es hijányzott az ember, mer alig bírt az állatokval, meg nem szeretett a se egyedül, abba a nagy ágyba csak forgolódott hajnalig az ura nékül. No, merre járt kend, kérdezte, oszt mér ment kend világgá, mongya csak nékem! Hát a mi emberünk elmondta, hogy mér. Elmondta a pipát, a pályinkát, a pityókát, az üres kenyeret, a szaros csizmát, meg a fótos gatyát es, de mosmán minden másképp lészen, te asszony, mer kaptam én a munkámér két kincset es. A harmadikrul nem szólott, tán szégyelte, azér. Azzal fogta, oszt az udvarra hagyította a faháncsot, oszt várta, mi lesz. Hát semmi se nem lett. Elvetette a búzát es a főggyibe, oszt abbul se nem lett semmi. Hinnye, hogy aztakaporszakállúatyaúristenit ezeknek a gazembereknek, hát így hálálták meg énnékem a munkámat? De mán csak elcsitította az asszony, lássa kend, aztat a munkát itthon es elvégezhette vóna a magájéba, nagyobb kincs a, akkor mán előrébb vónánk. Eztet tán megtanulhassa kend ebbül a világjárásbul, hogy az otthon a legrangosabb. Én meg fogadom kendnek, eztán jobban becsülöm magát es, meg a munkáját es, mer nem jó egyedül egyikőnknek se, az a jó, ha együtt vagyunk, párba, mink ketten.

No, azóta élnek, míg meg nem halnak űk es ahogy minden ember, oszt azóta kerek a világ arrafelé, oszt azóta nem kell eztet a kerekséget sohase körbejárni, mer elég, ha az ember a maga helyén elégedett. Hát tanulják meg ezt magik es, oszt ne szaladgájjanak annyit! Jónapot!

Bajtársi nap

Ma Nagyorosziban a Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete szervezésében egész napos ünnepség zajlott, melyen részt vettek a nagyoroszi és a rétsági helyőrség egykori katonái, és a győri Arrabona légvédelmi tüzérek csapata, tábornokok, egykori tisztek. Több esemény is színesítette a napot: fúvószenekar, koszorúzás, megemlékező beszélgetések, kiállítás megnyitó, népdal-néptáncos fellépések, a rétsági Árpád Lövészegylet íjászbemutatója, fegyverbemutató, kihelyezett toborzóiroda, majd ebédre az ízletes babgulyás, (ami köztudott, hogy a honvéd-gulyáságyúban főve a legjobb, lekváros buktával) egyész napos vásár, hastánc bemutató, szlovákiai vendégek énekkara, stb.

Ám a nap egy nagy meglepetéssel is szolgált: Meglátogatta az eseményt Erdei "Madár" Zsolt box-világbajnok, kedves családja kíséretében. Édesanyja, nagynénje, felesége és fia is vele tartott kis falunkba. Ahogy elmondta, sokat vendégeskedett Drégelypalánkon, és Nógrádon, de Orosziban most járt először. Közvetlensége, egyszeűsége azonnal mindenkit magával ragadott, s a felé áradó szeretetüket a falu lakói több ajándékkal is kifejezték.

További sok sikert Zsoltnak!

karaffagyé

Eger- osztálykirándulás

A tegnapi napon Egerben jártunk a nagyoroszi 5. osztályosokkal. Két busszal indultunk el, egy húsz személyessel és az én kilenc személyes Opel Movanommal. Én hét gyerekete vittem, meg feleségemet, Évát, aki tanár ugyan, de most "csak" szülőként vett részt a kiránduláson.

Eger szép város. És jó messze van Nagyoroszitól. Rengeteg a látnivaló, és természetesen mindent látni akartunk. Ezért egy kicsit elfáradtunk este hét órára. De... Láttuk a székesegyházat, a főiskolát, a várat, a kazamatákat,a múzeumokat, a marcipán múzeumot, a minaretet is megmásztuk. (Én kétszer is, oda-vissza.)

Egy kis üröm az örömben, hogy jó magyar szokás szerint itt is a pénz az úr, és a kiránduló pénzére utazik mindenki. Rengeteg a csábító bóvli, 130 egy (fél) gombóc fagylalt, kétezer egy autó napi parkolási díja, stb. A legfelháborítóbb az volt számomra, mikor Gárdonyi házában a belépőn kívül 1000 forintot kértek volna, hogy fotózhassak. (A várban "csak" 500 forint körül van ugyanez.)

Magyarország a magyaroké!? Ki kellene találni, hogy azonosítás után minden magyar bemehessen, megnézhesse, megtanulhassa, stb. Mert hogy egy külfölditől ezért pénzt kérünk, OK, de azoktól, akik ősei, rokonai építették, védték, tartották fenn, stb.? Nem tisztességes. És még nyavalygunk, hogy a fiataljaink nem ismerik a történelmet. A valós, kézzel tapintható, saját szemmel látható, épp ezért jobban megragadó élményektől meg a pénz miatt el van zárva sokunk!

No, de elég!

Egy két képet azért felteszek, nézzétek.

karaffagyé

Ketykó István könyvbemutatója

Június 3-án Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő méltatta Ketykó István Mostanában fekete lovakkal álmodom című verseskötetét a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtárban.

Ketykó is szerepelt a Dokk költői között. Mostanság két megjelenése is volt a Palócföldben is.

Majnik Laci három Ketykó verset zenésített meg, jól. Mikor megdicsértem, s mondtam, hogy én még ezeket a dalokat nem hallottam, Laci azt mondta, ő sem. Most született mind a három.

Ajánlom mindenki figyelmébe Ketykót is, Majnikot is.

Keressetek rá a nevükre.

karaffagyé

A Dokk vége

Volt Dokkerek!

Többször hozzákezdtem a Dokk-on, hogy csak az igazat. Mert ugye emlékeztek:

"olyanok járnak mostanság az eszembe hogy mindig csak az igazat kéne már ha szólunk egyáltalán ebbe a szótlan világba mikor csak üldögélünk a tévé előtt csak a valódit kéne de mi lenne velünk csak a képmutatás vezet a látszat s tán ez a látszat a valóság maga ahogy álmodjuk az ízeket az illatokat az érzéseket ha belém szúrnának egy pengét tán a vérem sem folyna el…"

De az igazat a legnehezebb kimondani. Ha valaki igazat mond, szinte biztos, hogy kívül találja magát minden körön, mert a haragosai csak még haragosabbak lesznek, a barátai meg eltűnnek, vagy megsértődve haragosai lesznek. Hogy őszinte legyek, herótom van már a magyarázkodásokból. Ezer szóval tudunk a semmiről beszélni, de egy szavunk sincs az igazán fontos dolgokra.

Én megtaláltam az elmúlt napokban az igazán fontosat, ami nekem, s a környezetem számára a legfontosabb: Börzsönyi Helikon a neve. Még akkor is, ha nem "első vonalasok írják", még akkor is, ha gyengébbek a hozott anyagok, mint a "nagyirodalomban". (Mi is a nagyirodalom? Hmmm...)

A helyivel, a lokálissal foglalkozzon ki-ki a maga környezetében, s tegye élhetőbbé, és kellemesebbé a saját, de a mások életét is. Mindent magunkért teszünk, az ember már csak ilyen önző "állat"! Mindenben csak magát látja. Baj? Egyáltalán nem, ha a gátlások (törvények) adta keretek közt marad.

Szó se essék a Dokkról. Mi is volt az?

karaffagyé